A hazai mikrovállalkozások harmada, a kisvállalkozások több mint fele tervez beruházást a következő egy évben – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. országos, reprezentatív kutatásából, amelyet 500 vállalkozás megkérdezésével készítettek el.

A garanciacég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a következő egy évben a legkisebb cégek 14 százaléka gondolkodik hitelfelvételen, míg a kisvállalatok 31 százaléka akar kölcsönt felvenni. Az elmúlt két évben a mikrovállalkozások 11 százaléka, a középvállalatoknak pedig 26 százaléka vett igénybe intézményi kezességvállalást a hitelfelvételeik során.

A közleményben kitérnek arra: a vállalkozások hiteleire készfizető kezességet vállaló Garantiqa jelentős növekedést ért el, 2016 végére a garancia-portfoliója 443 milliárd forintra emelkedett, ami 21 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A garanciacég kezességvállalásainak segítségével 543 milliárd forint hitelt vehettek fel a vállalkozások – tették hozzá.

Fontos tényező a hatékony kormányzati tevékenység

A felmérés szerint a következő 12 hónapban a beruházástól tartózkodó vállalatok számára a legnagyobb akadályt egy ingadozó piaci helyzet, illetve a válaszadók harmadánál a forráshiány jelenti. A legkisebb cégek saját növekedésük szempontjából a pénzügyi stabilitást, a kiszámítható gazdasági környezetet, illetve a hatékony kormányzati tevékenységet tartják a legfontosabb tényezőknek, sikereik szempontjából legkevésbé fontosnak a nemzetközi befektetői bizalom alakulását ítélik.

“Az elmúlt két évben a hitelfelvételhez kezességvállalást igénybe vevő mikro- és kisvállalatoknak csupán kevesebb, mint negyede gondolta úgy, hogy enélkül is biztosan hozzájutott volna a kiválasztott finanszírozási  formához” – idézi a közlemény Búza Évát, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatóját.

A vezérigazgató kiemelte: a növekvő finanszírozási igények kielégítésére, a vállalkozások hitelezésének megkönnyítése érdekében a társaság a közelmúltban az egy vállalkozásra jutó kezességvállalási korlátot 150 millió forintról 250 millió forintra emelte fel.

MTI