Stan Michalak még mindig élénken emlékszik, amikor apja hazajött betegen és sérülten, miután valami történt a Falcon-tó melletti erdőben Manitobában 1967-ben egy hosszú májusi hétvégén.
Egy olyan dolog volt, ami a család életét teljesen felforgatta, és a világ egyik legismertebb UFO találkozásaként lett közismert.
„Emlékszem, ahogy az ágyban láttam, de nem nézett ki jól, sápadtnak látszott,” – mondta Michalak, aki akkoriban kilencéves volt, és csak néhány percig látta az apját az azt követő napon, amely a Falcon-tavi incidensként vált ismertté.
Aztán ott volt a szag.
„Amikor beléptem a hálószobába, nagyon büdös volt, mint a kénes és égett motor szörnyű aromája. Mindenhol érezni lehetett, a pórusaiból áradt ki.” – mondta Michalak, aki könyvet írt Chris Rutkowsky winnipegi UFO kutatóval közösen „Amikor megjelentek” címmel.
A könyv éppen most jelent meg az incidens 50. évfordulója alkalmából.
„Nagyon féltem. Az apám megsérült, és nem tudtam róla semmit,” – mondta Michalak, emlékezve arra, ami azon a szombati napon történt 50 évvel korábban.
Pár nap múlva azonban nem csak ő tudott többet, hanem a nyilvánosság nagy része is.
A történet arról, hogy az apját megégette egy UFO, a Winnipeg Tribune című újságban látott napvilágot, és „ez volt az a pillanat, amikor közismertté vált,” – mondta Michalak.
A találkozás
Stefan Michalak ipari kereskedő és amatőr geológus volt, aki szeretett volna kimerészkedni a vadonba a Falcon-tó körül – kb. 150 kilométerre Winnipegtől keletre -, hogy kvarcot és ezüstöt keressen.
Az előző évben megjelölt néhány helyet, és a hosszú májusi hétvégén 1967-ben fel akart fedezni még néhányat.
1967 május 20-án Stefan egy kvarc lelőhely közelében volt a prekambriumi mező mentén a területen, amikor a 51 éves férfit megdöbbentette a közelben tartózkodó libák riasztó gágogása, ami hirtelen tört ki egyik pillanatról a másikra.
A beszámolója szerint, ahogy az újságokban is megjelent, és azóta könyvek, magazinok és TV-műsorok, mint például a „Megoldatlan rejtélyek” is felelevenítették, Stefan felpillantott és két szivar alakú tárgyat látott vöröses fénnyel, amelyek körülbelül 45 méterre lebegtek tőle.
Stefan beszámolója szerint az egyik leereszkedett, egy szikla lapos részén landolt, és akkor rajzolódott ki a lemez alakja. A másik a levegőben maradt néhány percig, mielőtt elrepült volna.
Azt gondolván, hogy ez egy titkos amerikai katonai kísérleti jármű, Stefan hátradőlt, és vázlatokat készített róla a következő fél órában. Aztán elhatározta, hogy közelebb megy, és ahogy később felidézte, meleg levegőt és kénszagot érzett, ahogy közelebb ért hozzá, valamint motorok zümmögését és levegő sziszegését hallotta.
Azt is észrevette, hogy nyitva van egy ajtó az oldalán, és fényes lámpák vannak belül, és azt mondta, hogy tompa hangokat hallott a járműből.
Elmondta, hogy bekiáltott, hogy felajánlja segítségét a „jenki fiúknak,” ha szükségük van rá. A hangok elcsendesedtek, de nem válaszoltak, így Stefan igyekezett az anyanyelvén lengyelül, majd oroszul és végül németül beszélni.
Csupán a jármű morajlása és sziszegése volt a válasz.
Azt állította, hogy közelebb lépett és észrevette a hajó sima fém felületét, melyen nem voltak hegesztési varratok. Aztán benézett a fényes ajtón, miközben felhúzta a hegesztő védőszemüveget, amellyel védte a szemét, miközben a kavicsokat forgatta a kutatás során.
Stefan elmondta, hogy belül fénysugarakat és különböző villogő fények paneleit látta, de nem látott senkit, vagy bármilyen élőlényt. Amikor ellépett, három panel csúszott az ajtónyílásba és lezárta azt.
Ekkor megérintette a járművet, ami állítása szerint megolvasztotta kesztyűjének ujjait, ami rajta volt.
A jármű ekkor viszont elkezdett az óramutató járásával ellentétes irányba forogni, és Stefan azt mondta, hogy észrevett egy panelt, amely lyukakat tartalmazott. Röviddel ezután a mellkasát levegő vagy gázsugár csapta meg, amely hátrafelé taszította és az ingét és a sapkáját lángra lobbantotta.
Letépte magáról az égő ruhákat, miközben a hajó felemelkedett és elrepült.
Stefan zavarodottan és felfordult gyomorral botladozott az erdőn keresztül és hányni kezdett. Végül visszament a Falcon-tavi motelszobájába, majd egy busszal visszatért Winnipegbe.
Egy kórházban kezelték a gyomrát és a megégett mellkasát, melyen később rácsos minta jelent meg. Heteken át volt hasmenése, fejfájása, eszméletvesztései voltak és fogyástól szenvedett.
„Teljesen felforgatta az életünket”
Miután a történet napvilágra került, a rendőrség, a légierő, a média, különböző kormányzati szervek és a közvélemény ügyefogyott hordái özönleni kezdtek Michalak kis folyóvölgyi bungalójához Winnipegbe.
Ők voltak azok, akikre Michalak könyvének címében utalt – a véget nem érő látogatásokra és telefonhívásokra, a médiára és azokra az emberekre, akik a pázsiton kempingeztek, és azokra, akik követték Micahalakot az iskolába és egy napon kérdésekkel bombázták őt.
„Teljesen felforgatta az életünket,” – mondta. „Beletelt néhány évbe, mire végül az egész lecsillapodott.”
Ezt követően és egészen addig napig, amikor 1999-ben 83 éves korában meghalt, Stefan úgy gondolta, hogy soha nem kellett volna elmondania semmit, mondta Michalak.
De abban az időben úgy érezte, hogy ez a kötelessége. Azt akarta, hogy mások, ha ugyanezt látják, kerüljék el és ne sérüljenek meg, mondta Michalak.
Lengyelországban, mielőtt Stefan családjával Kanadába költözött volna, katonai rendőrként szolgált, akinek erkölcsi iránymutatásai voltak, és ha valami történt, akkor azt jelentenie kellett, mondta Michalak.
A hatóságok állandó vizsgálatai mellett a közvélemény bírálatát és ítéletét is el kellett szenvedniük, miközben Stefan épelméjűségét megkérdőjelezték, Micahalakot pedig az iskolában zaklatták.
Bár azt kívánta, hogy bárcsak ne mondott volna semmit, Stefan soha nem hátrált ki a történet mögül. Soha nem állította, hogy idegeneket látott, és mindig is titkos katonai járműként tekintett rá.
„Ha megkérdezték tőle, hogy mit látott, részletesen leírta, de soha nem mondta, hogy ‘Ó, biztosan földönkívüliek voltak,’ mert nincs bizonyíték, amely ezt igazolná,” – mondta Michalak.
„Egészen haláláig a története semmit sem változott, illetve az sem, ahogy elmondta.”
 |
| Stan Michalak |
Az azóta eltelt években és a találkozásról szóló 300 oldalnyi dokumentációban „nincs semmi olyan, ami arra utalna, hogy hiba lenne a történetében,” – mondta Michalak.
„Nem vagyok annyira korlátozott gondolkodású, hogy ne tudjak eljátszani azzal a lehetőséggel, hogy nem evilági volt. Ezt nem tehetem. Konkrét bizonyítékok nélkül, melyek ezt mutatják, nem tudom,” – mondta Michalak.
„Amit elmondhatok, hogy a repülés fanatikusa vagyok és elég profi, és nagyon jól ismerem a repüléstechnika fejlődését az elmúlt 50 évben. És nem volt semmi, ami akárcsak megközelítette volna ezt bárhol abban az időben.”
Intenzíven vizsgálták
Az ügyet számos kormányzati szinten intenzíven vizsgálták, és az Egyesült Államok Légierejének hivatalos következtetése is az volt, hogy az ügy megmagyarázhatatlan, jegyezte meg Rutkowski.
„A Falcon-tavi incidens valószínűleg Kanada legjobban dokumentált UFO esete,” mondta.
„Még Roswellen is túltesz (az állítólagos repülő csészealj esete, amely 1947-ben Új-Mexikóban zuhant le), mert az Egyesült Államok még mindig nem ismerte el, hogy valami rendkívüli dolog történt Roswellben.”
A találkozás helyszínén később több tárgyat is megtaláltak, köztük Stefan kesztyűjét és ingét, valamint néhány eszközt, amelyeket alapos elemzésnek vetettek alá egy rendőrségi bűnügyi laborban. Senki sem tudta meghatározni, hogy mi okozta az égést.
A leszállóhelyen egy kb. 4,5 méter átmérőjű kör volt, nem volt moha és növényzet, ami ugyanolyan kőzetfelületen más területen látható volt. A talajmintákat, valamint a ruhadarabokat megvizsgálva kiderült, hogy erősen radioaktívak.
Voltak olyan fémdarabok, amelyeket az incidens után egy évvel a kőzetekből szedtek ki. A fém valamilyen módon beleolvadt a repedésekbe.
Sok darab már régen elveszett, mivel átkerültek különböző hatóságokhoz és ügynökségekhez. Azonban Rutkowski és Michalak birtokában még mindig vannak olyan fémdarabok, amelyek továbbra is radioaktívak.
1968-ban még mindig beteg volt a mellkasi égési sérülései miatt és sokszor elvesztette az eszméletét, amikor Stefan elment a Mayo klinikára Rochesterbe, Minnesotába.
Az orvosok alapos vizsgálatot végeztek rajta és egy pszichiáterhez is elküldték, „aki azzal a jelentéssel tért vissza, hogy ez egy nagyon gyakorlatias ember, és két lábbal áll a földön, és nem talál ki történeteket,” – mondta Rutkowski.
„Ha apa kitalálta volna ezt – emlékezzünk rá, hogy egy kékgalléros, ipari gépészről beszélünk -, ha csak kitalálta az egészet, akkor egy marha nagy zseni volt,” – mondta Michalak.
cbc / Újvilágtudat
