2010-ben Annabel Nnochiri meggyógyult a mellrákból. Végre előtte állt egy egészséges élet melyet férjével szeretett volna megosztani akivel már akkor 28 éve együtt élt, – írta a Mirror című lap.

A rákos édesanyának már csak két éve van hátra – aztán úgy dönt, hogy elválik

BBC

De két évvel ezelőtt Annabel összetört, mikor szülei egy autó balesetben elhunytak. Két hónappal később erős fájdalmat érezett az egyik lábában. Több orvosi vizsgálat és konzultáció után megszületett a szomorú diagnózis: a csípőjében rákos daganatot találtak. Már négyes stádiumú volt a betegség és azt mondták neki, hogy már csak két éve van hátra.

“Mikor ezt megmondták nekem úgy éreztem nem akarok ebben a házban élni. Nem akarok minden este vacsorát főzni. Szabad akarok lenni! – mondta Annabel a Mirror-nak.

Annabel átgondolta, hogyan is élt az elmúlt két évben és egy fontos döntés hozott. Az örökségéből titokban vett egy lakást és néhány hónappal később úgy döntött, ott hagyja a férjét.

“A férjem nem hitt nekem, azt mondta ez biztos csak egy fázis.” – mondta Annabel a Mirror-nak.

A rákos édesanyának már csak két éve van hátra – aztán úgy dönt, hogy elválik

BBC

Igaz, hogy öt évvel ezelőtt diagnosztizálták őt rákkal, Annabel ma boldogan él és virul.

“Ha nem lettem volna rákos, ma is ugyanaz az unalmas ember vagyok. A betegségnek köszönhetően sokkal bátrabb vagyok, több mindent csinálok.”

A rákos édesanyának már csak két éve van hátra – aztán úgy dönt, hogy elválik

BBC

Ma Annabel szeret utazni, olvasni, mindig bakancslistát készít, melyre felírja mit szeretne még halála előtt megtenni.

Mi úgy gondoljuk Annabel nagyon bátor volt, hogy meg merte valósítani álmait és reméljük sokáig fog élni. Kérjük oszd meg ezt a történetet ha Rád is nagy hatással volt.

forrás: csodalatos.co