Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Százmilliárdból fejlesztik a honvédséget

Csaknem százmilliárd forint jut a kiemelt fejlesztésekre és a megkezdett programok folytatására a honvédségnél – írja keddi számában a Magyar Idők.

A honvédelemre szánt 2018-as büdzsé mintegy 428 milliárd forint, amely a GDP 1,05 százaléka, és 73,6 milliárd forintos többletet jelent a 2017. évhez képest, vagyis közel 21 százalékkal nőnek a védelmi kiadások – részletezi a lap a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatására hivatkozva.

A HM a megemelt költségvetési összeget az ötszázalékos illetményemelés mellett a Zrínyi 2026 programban megfogalmazott fejlesztési feladatokra – a katonák egyéni felszerelésének, harctéri fegyverzetének és a haditechnikai képességeknek a fejlesztésére -, valamint az önkéntes tartalékos rendszer továbbfejlesztésére fordítja. A tárca célja, hogy mind a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység. Laktanyafejlesztési munkálatok kezdődnek Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon.

A HM felhívta a figyelmet: a migrációs nyomás kezelése továbbra is elengedhetetlen feladata a honvédségnek. A határ menti feladatok ellátására 25 milliárd forintos összeget tartalmaz a 2018. évi költségvetés tervezete – olvasható a Magyar Időkben.

MTI

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás