Interjú Nedecki László autóversenyzővel, a Steelvent Ózd Rallye előtt.

Nedecki László – Kovács Géza
Lada VFTS – HBRK ASE
Steelvent Ózd Rallye
2017.04.28-30.

A hétvégén hazai  környezetben állsz rajthoz az Ózd Rallye Steelvent Kupán a Lada VFTS versenyautóddal.

Mennyire vártad már ezt a versenyt? Van-e teher rajtad, hogy „hazai” pályán indulsz?

– Természetesen nagyon vártuk ezt a versenyt, hiszen a hazai pályán barátok előtt kocsikázunk és ez még egy nagy adrenalin löketet ad. Feszegetem a határaimat, hogy megmutassam, miként is lehet gyorsan és látványosan autózni. Ami nem mindig jön össze.

Tizennégy gyors ismerős és kevésbé ismert pályákon szállsz harcba Kovács Géza navigátoroddal a sporttársak és az idő ellen. A Miskolc rallye-n igen sikeresek voltatok. Az ott szerzett adrenalin mennyire lesz elég az Ózd Rally-ra?

– Mindenképpen egy nagyon jó érzés volt a Miskolc rallyn elért jó eredmény, és szeretnénk Ózdra is áthozni belőle. Egy gyorsasági szakasz, amin még eddig nem indultunk a többit ismerjük és szeretjük.

Szombaton nem kell korán kelni, mert csak fél tízkor rajtol el az első autó az Ózd – Sáta hét kilométeres szakaszán, ahol értesülésem szerint vakon is végig találsz, sőt még egy KV-ra is lehet, hogy beugrassz a cégedhez?

– Valóban nem kell korán kelni, egy jó kávé tuti belefér az időbe és még egy jó szendvics is jöhet (az asszony biztos készít). Ez az a szakasz, amin az autó már magától végig megy.

Vasárnap kicsit elugrottok a Vizslás – (Kazár) Salgótarján gyorsra és onnan Zagyvaróna – Ceredig meg sem álltok. Szereted-e ezeket a gyorsokat, elég naftát tudtok-e tankolni a gyorsokra?

– Ezt a két gyorsot nagyon szeretjük, ismerjük is többször volt már hozzá szerencsénk. A tankolással nem lesz gondunk, mert a gyári adatok, amit a Lada gyár kiadott  kb. 9-10 liter/100 km. (lehet, hogy egy kicsit nálunk több lesz)

Következik egy régen nem látott gyorsasági szakasz a Sámsonháza – Nagykeresztúr rövid távja. Mit is lehet erről a gyorsról tudni? Gyors, dobálós, tempós stb?

– Nem igazán tudok véleményt mondani erről a szakaszról még nem mentünk rajta remélem jól fog feküdni a vezetési stílusomnak. Vasárnap este már többet tudok róla.

A Miskolc rally óta volt-e fejlesztés a Lada VFTS-en?

– Igen volt leporoltuk az autót könnyítettünk rajta, leszedtük a matricákat és kicseréltük a difit rövidre. (remélem nem lesz túl rövid)

Végezetül, miként is szeretnétek szerepelni ezen a tizennégy gyorsot és 150 verseny kilométert felvonultató versenyen?

– Lehetőség szerint baleset nélkül végig érni az autót nem szeretnénk nagyon nyúzni és természetesen jól esne a dobogó valamelyik fokára felállni, ugyanis egyik legnépesebb mezőnyben indulunk.

Sportbaráti üdvözlet:

Nedecki „vadkutya” László és navigátora Kovács Géza

Támogatóink segítségét köszönjük!
Fram-Corr Kft., Incorr-Metal Kft., Kék kereszt Kisállatklinika „Lódoki”, Tomi-dekor, Elek-dekor, Lonax, Gyöngyösi Gumiszerviz, Kazinc Gumi Bt. „Szaniszló Tibor”, Vadkutya család, Vadkutya Rally Team.

 

– Hajósi Miklós –
www.hajoka.hu