A Nagy Tamás – Schmidt Ádám Historic mezőnyben versenyző rally páros, a HELL 23. Miskolc Rallye-t kiemelkedően jól teljesítette.

Nagy Tamás – Schmidt Ádám
Főtaxi SC – Moskvitch  403 Rally
HELL 23. Miskolc Rallye
2017.03.31-04.02.

Nem unatkozott az új szervizcsapat sem, de hála az égieknek a verseny célban ért véget Tamásnak és új navigátorának. A képek alapján rengeteg néző látogatott ki a gyorsokra, és a célceremóniára. Kategória első helyén végeztetek Tamásék a Historic mezőnyben.

Tamás beszámolóját olvashatják.

Új navigátorral, vadonatúj motorral, és régi-új (de szuper) szervizcsapattal, vágtunk neki az idény nyitónak.

Ádámmal már szerdán délelőtt ott voltunk, tettük amit ilyenkor kell. Gyanúsan nagy volt  a csend és a nyugalom az első két napban. Csütörtök estére megjött a szervizkocsi is  időben. Átvételek rendben voltak.

Kimentünk a prológra: Szépen tudtam menni, de mikor kijöttem, olajnyomás: 0, víz 110 fok. Gondoltam mehetünk is haza. Szétmászott  a kulissza is, elvándorolt a kuplung  is a helyéről. Szar volt az egész autó.

Szerviz: Az olajnyomás jeladóról leszakadt vezeték. Kuplung: másik pedálütköző kell, reggel meglett.

A többi röviden: Két defekt, kilyukadt a tank egy kőtől, és a jobb hátsó fékünk is széthullott.

Andó Laciék mindent megcsináltak. Nélkülük nem sikerült volna!

Balla Tomiékkal együtt szervizeltünk, sajnos nekik most nem kedvezett a szerencse. Legközelebb máshogy lesz. Öröm volt együtt lenni velük.

Még egy apróság: A fél Histroic kipottyant…..
A versenynek a céldobi utáni Parc Fermé-ben van vége.

– Hajósi Miklós –