Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba
Tweet

Elindult négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba. A pünkösdi szentmisét szombaton Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be.
A vonattal útra kelő mintegy nyolcszáz zarándokot indulás előtt Beer Miklós váci megyés püspök áldotta meg.

A vonat Erdélyben Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, szombaton pedig a csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok. A zarándoklat záró eseménye vasárnap, a Gyergyószentmiklós főterén bemutatott szentmise lesz, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.

hirmagazin 2015 05 21 113515

Mindegyik megállójában főpapok, lelkipásztorok fogadják a zarándokokat, akiknek szavait közvetítik a vonatrádión is. A szervezők tájékoztatása szerint Kolozsváron mások mellett Mile Lajos kolozsvári főkonzul is köszönti majd a vonat utasait.
A másik zarándokvonat, a Csíksomlyó expressz éjfélkor indul Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozik hozzá péntek hajnalban a Székely gyors. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indul Erdélybe.

hirmagazin 2015 05 21 113542

A vonatok mellett számos plébániai és más közösség szervez buszos zarándoklatot Csíksomlyóra. Az egyiken ott lesz a Bolíviából nemrég kiszabadult Tóásó Előd is, aki 2009-es bolíviai letartóztatása óta először látogathat haza szülőföldjére. Tóásó Elődöt Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere hívta meg, hogy csatlakozzon a kerület és a helyi katolikus plébánia által szervezett zarándoklathoz.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában.

A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

hirmagazin 2015 05 21 113556