Szombat este világbajnoki selejtezőn a magyar válogatott újra összecsapott az Eb-ről jól ismert ellenfelével.

A magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra kikapott az Európa-bajnok portugál csapat vendégeként Lisszabonban, a jövő évi oroszországi világbajnokság selejtezősorozatának ötödik fordulójában, szombaton.

Bernd Storck szövetségi kapitány csapatának nagyon megcsappant a kijutási esélye a 2018-as, oroszországi vb-re, mert a pótselejtezőt érő második helyen álló riválisa ötpontos előnyre tett szert, míg a csoportelső Svájc öt fordulót követően is százszázalékos.

A magyarok a mostani kudarccal továbbra is nyeretlenek Portugália ellen, négy döntetlen mellett ez volt a nyolcadik vereségük, ráadásul sorozatban harmadszor kaptak ki 3-0-ra Portugáliában, ahol 1956 óta gólt sem szereztek.

A magyar válogatott legközelebb június 5-én Oroszországot fogadja barátságos mérkőzésen, majd négy nappal később Andorra vendége lesz vb-selejtezőn.

A magyar csapat 4 meccs után 7 ponttal állt a B csoport harmadik helyén, ellenfelünk, a Cristiano Ronaldo vezette portugálok pedig 9 ponttal a második helyen tanyázott. Éppen ezért nagyon fontos lett volna a jó eredmény Portugáliában: egy győzelem esetén megelőzhettük volna őket (és mint tudjuk, a csoportok legjobb 2. helyezettjei pótselejtezőt játszhatnak a 2018-as világbajnokságra való kijutásért).

Bernd Storck szövetségi kapitány ötvédős rendszert választott. Az előretolt ék Szalai Ádám lest, de helyet kapott a kezdő tizenegyben a júniusi Európa-bajnoki csoportmeccsen betaláló Gera Zoltán és a duplázó Dzsudzsák Balázs is.A magyar válogatott kezdőcsapata:

Gulácsi Péter – Bese Barnabás, Kádár Tamás, Vinícius Paulo, Lang Ádám, Korhut Mihály – Dzsudzsák Balázs, Nagy Ádám, Gera Zoltán, Gyurcsó Ádám – Szalai Ádám

Nézd meg a gólokat itt!

GÓLOK:

32. perc – Silva

36. perc – Ronaldo

65. perc – Ronaldo

VIDEÓK:

Nem sok esélyt adtak nekünk

A fogadóirodák előzetesen nem túl sok esélyt adnak a Bern Storck vezette magyar labdarúgó válogatott győzelmére Portugáliában, csapatunk győzelmére 13-szoros pénzt is fizetnek a bukik. Csapatunk 4 meccséből kettőt nyert (Andorra és Lettország ellen), egyet döntetlenre hozott (Feröer-szigetek ellen) és egy vereséget ért el (Svájc ellen). A megszerzett hét pont egyelőre a csoport harmadik helyére elég: előttünk a 9 pontos Portugália és a tökéletes, 12 pontos Svájc. Ahhoz, hogy legyen esélyünk kijutni a 2018-as világbajnokságra, legalább a csoport második helyét meg kellene szerezni (akkor ugyanis pótselejtezőt játszhatunk).

„Fantasztikus meccs lesz számunkra, amelyen nincs veszítenivalónk az Európa-bajnok ellen. Ők az esélyesek, de az Eb-n is sikerült jól játszani ellenük, most is mindent megteszünk, hogy gólokat szerezzünk” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Bern Storck, a magyar válogatott kapitánya, aki szerint sikerült olyan állapotba hozni a csapatot, hogy az magabiztosan várja a találkozót.

Lisszabon, 2017. március 24.
Bernd Storck, a Portugália elleni világbajnoki selejtezõ mérkõzésre készülõ magyar válogatott szövetségi kapitánya a lisszaboni Fény Stadionban tartott sajtótájékoztatón 2017. március 24-én. A mérkõzés március 25-én lesz.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A csoport állását elemezve Storck kifejtette, hogy a sorsolás után Portugália és Svájc volt a favorit, és szerinte ez mostanra sem változott, de csapata mindent megtesz a továbbjutásért. „Az egy pont is jó, persze a kijutáshoz a három lenne igazán megfelelő, de pontosan tudjuk, hogy a papírforma nem mellettünk áll” – fogalmazott.

A portugálok is meséltek a mérkőzés előtt. A védő Bruno Alves és Fernando Santos szövetségi kapitány is nehéz mérkőzésre számít a magyarok ellen. A szakvezető arra viszont felhívta a figyelmet, hogy más volt a franciaországi Európa-bajnokságon játszott csoportmeccs, mert „a magyarok ott nem voltak rászorulva a győzelemre”, így felszabadultan futballozhattak. Most viszont ez nem így lesz, mert mindkét válogatott csak győzelemmel tudja fenntartani kijutási reményeit – tette hozzá.

„A célunk, hogy mi kontrolláljuk a meccset, akkor el fogjuk érni a céljainkat. Előreláthatólag kontrákra játszik a magyar csapat, amiben nagyon veszélyes is, de szereti sokat birtokolni a labdát, illetve nagyon aktív a középpályás sora” – mondta a 62 éves tréner, aki elárulta, megmutatta játékosainak, hogy miben teljesítettek gyengébben a 3-3-ra végződött lyoni találkozón.

Lisszabon, 2017. március 24.
A Portugália elleni világbajnoki selejtezõ mérkõzésre készülõ magyar válogatott játékosai edzenek a lisszaboni Fény Stadionban 2017. március 24-én. A mérkõzés március 25-én lesz.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Koszorúzott a válogatott

A magyar csapat pénteken megkoszorúzta Fehér Miklós és Guttmann Béla szobrát, mielőtt megtartotta hivatalos edzését. A megemlékezésen részt vett Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, Fehér egykori csapattársa, Nuno Gomes, és a Benfica alelnöke, Domingos de Almeida Lima. Fehér Miklós 2004. január 25-én, 24 évesen hunyt el mérközés közben, az egykori kiváló focista mellszobránál az egész csapat tiszteletét tette, a koszorút Gera Zoltán, Fehér 9-es mezét pedig Dzsudzsák Balázs helyezte az emlékműhöz.

„Nehéz Mikiről beszélni. Elég régen hunyt el, de még mindig élénken bennünk él. Az egész magyar labdarúgást tragédia érte. Jó látni, hogy itt Portugáliában is ennyire tisztelték” – mondta még a sajtótájékoztatón Gera Zoltán, aki a válogatott jelenlegi keretéből egyedüliként játszott Fehér Miklóssal. A válogatott csapat szintén megkoszorúzta a Guttman Béla-szobrot, aki a Benfica legendás magyar edzője volt.