forrás: hirado.hu

A Bak könnyelmű ígéretet tesz, a Nyilas most ragaszkodni fog az elképzeléséhez, a Kos nem szorong új feladata miatt.

Kos (március 21.-április 20.)
A feladatot, ami elé most a sors állítja, nem érzi többnek, mint egy érdekes kihívásnak. Nem is szorong miatta, hiszen tudja, hogy játszi könnyedséggel meg tudja oldani. Könnyedségével és a szakmai tudásával ámulatot vált ki a környezetéből, ami kimondottan jól esik a hiúságának. Optimizmusa és a szokásos lelkesedése most átsegíti még a nehézfeladatokon is.

Bika (április 21.-május 20.)
Feledékenysége, bajba sodorhatja, amit már nehezen tud jóvátenni. Ezért mindenképpen írja össze a teendőit, nehogy egy is lemaradjon a listáról. Ügyeljen a dátumokra és a határidőkre is, mert ezzel számos kellemetlenségtől esetleg anyagi veszteségtől kímélheti meg magát. Ugyan ez vonatkozik, ha a családjában valami nevesebb eseményt kellene fejbe tartania.

Ikrek (május 21. – június 21.)
Egyhangúan telik a napja, emiatt nyugtalanabb a kelleténél. Szükséglete a változatosság, nem szereti a rutint, és amikor sablon munkát kell végeznie. Tudja, hogy alkalmazkodnia kell, pedig valójában akkor érzi elemében igazán magát, ha a gondolatait szabad elmondhatja. Az eltérő vélemények ütköztetését igen fontosnak tartja. Ám a józan esze azt súgja, most ne tegye.

Rák (június 22. – július 22.)
Annak érdekében, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, igyekezzen hasznosítani a múltbéli tapasztalatait, és alkalmazza a jelenlegi helyzetében. Sokkal könnyebben boldogul és kisebb csalódás éri, ha az eddiginél rugalmasabban áll a dolgokhoz. Kénytelen lesz engedni, máskülönben sajnos könnyen csatatérré válhat az otthona, ami nagyon megviseli.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Semmi kétség, hogy Oroszlán jegyűként alkalmas a vezető szerepre, de ez most édes kevés, mert az lenne az optimális, ha ezt a felettesei is ugyan így látnák. Hiába dolgozik szinte végkimerülésig, ha ezt a hozzáállását nem értékelik. Fogytán már a türelme, így megfordul a fejében, hogy új állás után kellene nézni, ahol sikereket érhet el, és megmutathatja a képességeit.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Az ambíciónál fontosabbnak érzi a munka örömét, de most nincs más választása, sajnos el kell vállalnia olyan feladatot is, amit egyik porcikája sem kíván. Mivel csak átmeneti időszakról van szó, ezért fogadja el a megbízást, és gondoljon arra, hogy általa feljebb juthat a ranglétrán. Vigasztalja az a tudat, hogy anyagilag is jobban jár és így majd többet is költhet.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Kénytelen szembesülni a keserű igazsággal, hogy nem sokat tett az alakja megőrzéséért a téli hónapokban. Mielőtt nagyon nekikeseredne, még nincs elveszve semmi sem. Igaz, hogy itt a tavasz, de még bőven van ideje, hogy bepótolja a mulasztását. Lustálkodásra vagy halogatásra már nincs lehetősége, ezért vegyen erőt magán és gyorsan lásson hozzá.

Skorpió (október 23. – november 21.)
Járjon nyitott szemmel a világban, mert olyan rendszeres pénzkeresési forrásra bukkanhat, amivel kiegészítheti a költségvetését. Természetesen valamennyi energiát bele kell fektetnie, és a szabadidejéből is áldoznia kell majd rá, de az összeg, amit kap a munkájáért, kárpótolja majd. A pénzügyi gondjai így hosszabb időre megoldódni látszanak.

Nyilas (november 22. – december 21.)
A családjában a felvetett ötlete komoly ellenállásba ütközik, de eldöntötte, hogy a körömszakadtáig is ragaszkodni fog az elképzeléséhez. Remeknek találja az ötletét és nem érti, hogy a szerettei miért nem képesek belátni, hogy mennyire igaza van. Igyekszik újra és újra meggyőzni őket, és reméli, hogy hamar belátják, hogy nekik is hasznuk származik belőle.

Bak (december 22. – január 20.)
Meggondolatlanul olyan könnyelmű ígéretet tesz, amit a szíve mélyén érzi, hogy nem tud teljesíteni. Mégis vérig van sértve, amikor számon kérik az ígéretét. Megpróbálna kibújni a felelősség alól, de ezzel csak olajt önt a tűzre. Dúl – fúl magában, és inkább gyorsan visszabújik a csigaházába. A rossz lépése miatt sajnos mára már elszállt a nyugalom az otthonában.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Kreatív és az igen eredeti képzelőerővel rendelkezik, mivel a Vízöntő jegyében született. Ezért igyekezzen megfelelő kifejezési formát találni valamilyen szokatlan hobbi vagy esetleg hivatás formájában. Nem szabad elfojtania az eredetiségét, mert azzal hosszútávon sokat árthat az egészségének. Az extravagancia iránti igényét is bátran élje ki.

Halak (február 20. – március 20.)
Kéretlenül ne osztogasson tanácsokat, mert a legoptimálisabb esetben is félreértéshez vezethet. A rosszabbik esetben viszont csak harag lehet a vége. Elképzelhető, hogy jól átlátja a helyzetet és a megoldást is könnyűnek és egyszerűnek találja, de ez nem a saját, hanem egy másik ember élete. Segíteni lehet, de csak, ha kérik. Jó, ha most ehhez tartja magát.