Hirmagazin
Image default
Tudástár - minden érdekesség

Igaz a legenda? Szörnyű látvány fogadta a turistát a nemzeti parkban

A sok­kot ka­pott ki­rán­duló épp ka­rá­csony­kor lá­to­ga­tott el a nép­szerű re­zer­vá­tumba, de ezek után szinte biz­tos, hogy soha többé nem teszi be a lábát.

Futótűzként terjedtek el a neten az a felvétel, amelyeket egy döbbent kiránduló készített a Yellowstone Nemzeti Parkban. A férfi épp a híres gejzírt, az Old Faithful-t fotózta, amikor két óriási alakot látott a hóban ülni.

Először azt hitte, barna medvéket lát, majd hirtelen eszébe jutott a legenda, miszerint jetik lakják a nemzeti park területét.

„Először csak ketten voltak. Hatalmasak, feketék! Kisvártatva azonban még négy példány csatlakozott hozzájuk. Úgy ültek ott a hóban, mint egy család. Majd négyen felálltak és egyenesen felém indultak. Bevallom, ekkor inába szállt a bátorságom”

– magyarázta a Daily Starnak a levegő után kapkodó szemtanú, aki később hozzátette, hogy a különös lényeknek egészen emberi gesztusaik voltak.

A jetik létezéséről már évtizedek óta suttognak, világszerte több helyen is látták őket felbukkanni. Bár a szkeptikusok szerint az egész csak mese, az élénk fantáziájú kutatók szentül hisznek a hatalmas mutáns létezésében.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Íme a 9 legkiemelkedőbb kasszasikerű film a 21. századból, amelyek jelentős bevételt értek el, sok nézőt vonzottak, és kritikai elismerésben is részesültek..

Géza

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

Híres színészek, akik tragikusan fiatalon, 50 éves koruk előtt, vagy annak környékén hunytak el..

Géza
Megszakítás