A 3-as és a 37-es főutat összekötő útról – Mikóháza és Pálháza között – letérve érhető el a hegyek között fekvő település.

A környéken talált paleolitikus és neolitikus kőeszközök arra utalnak,hogy ezen a vidéken nagyon régóta laknak emberek. A falu első írásos említése 1427-ből maradt fenn Vagas alakban. Az erdőirtványon keletkezett település – erre utal a neve is – első ismert birtokosa a pelsőci Bebek család volt, majd a Perényiek füzéri várához tartozott. A török hódoltság idején elpusztult, csak a XVIII. század második felében népesült újra a falu szénégetőkkel, erdei munkásokkal.

Műemléki szempontból figyelemre méltó a falu temetője, ahol a XVIII-XIX. századi református sírkövek mellett, kicsit távolabb – elkülönülve – 20-25izraelita sírkő is található. Úgy tartják, az országban itt nyílt meg először, az 1940-es években falumúzeum, de az a háború miatt megszűnt,majd hosszú szünet után, 2004-ben avatták fel a település múltját bemutató új tájházat.

A település napjainkra is megőrizte hagyományosan mezőgazdasági jellegét,ma is sokak számára jelent munkát és megélhetést az erdő. A természeti környezet egyre több turistát vonz a faluba.

Látnivaló

Református templom
A nagyméretű, késő barokk stílusú református templom 1807-1815 között épült, Úrasztala 1819-ben, szószékkoronája 1822-ben készült, az 1886-os renoválás során újabb faberendezések kerültek a templomba.
Cím: KovácsvágásFő u. 63.
Tel: +36 (47) 370 043
E-mail: [email protected]
Web: