Dóra egész egyszerűen megelégelte azt, amit maga körül lát. Hogy ki a férfi, és hol van a nő helye? Ezekre kereste a választ és bizony nem fukarkodott a jelzőkkel! Biztos, hogy egy pár embernél ki fogja verni a biztosítékot!
Nem is teszünk hozzá semmit, olvasd el és írd le, egyet értesz a vele:
„Ilyen világban kell élnünk. Emancipációért sír a nők egyik fele, a másik meg arra vágyik, hogy nevörevör ne kelljen egy gyufaszálat se keresztbe tennie, mert neki alanyi jogon jár, hogy eltartsák. Bullshit. Nincs a kettő között egy arany középút?
Ez az egész világ férfi-nő szerepestül egy nagy fos, el van rontva. Néha úgy érzem, jobb lenne ha felvennék egy felcsatolható műbránert és tényleg seggbe büntetném a fél világot, de úgy istenigazából. Azokat, akik férfinak merik hívni magukat és azokat a nőket is, akik miatt a fél férfi társadalom meg van bolondulva.
Most ez a kifakadás saját nyomorból indult, de más csajokkal beszélgetve, valahogy mégis oda jutok, hogy globálisan van ez elcseszve. Tisztelet a kivételnek, (mert elvétve ismerek pár fiút, akinek helyén van az esze, meg a szíve) de mi van veletek férfiak?
Nekem nem okoz problémát ötven kilós nőként fél köbméter földet odébb lapátolni, meg hetvenkilós hengerrel harcolnom a kertemben. De nem, nem akarom ezt csinálni, sőt gyűlölöm! Nem küzdök azért, hogy katona lehessek, meg pilóta, meg multicégnél igazgató. De rákényszerít az élet minden férfi melóra, mert nevetségesen hangzik, de magad uram, ha szolgád nincsen. Csak már elfáradtam… abban, hogy vízvezetéket szerelek, tüzépbe megyek, ások, gereblyézek, aztán szépen hajat mosok, sminkelek és elmegyek fellépésre, fotózásra, beöltözöm tüllbe meg csipkébe és eladom magam a nőiességemmel, és rebegtetem a pilláim. A vízhólyagos tenyeremre meg kesztyűt húzok. Mindezt azért, mert keresem az arany középutat és ezért rohadtul nem találok semmit.
Közben a férfi társadalom fele az edzőtermekben szocializálódik, kockahas meg minden, de egy lapátot derogál megfogni, mert szálka megy a kezébe, meg koszos lesz a nájkidzsoging. Lehet azt se tudják, mi fán terem a gereblye.
A női társadalom fele meg a műkörmét reszelgeti és fel van háborodva, hogy az edzőtermes manusok elhagyták őt mucikáért, mert mucikában több a potenciál a virításhoz, meg az implantátuma is nagyobb. Aztán kiderül, hogy mucika Svájcban dolgozik, mint „pultos”, és ez tök jó, mert lehet tankolni a bömöst, meg apának is jut ájfonhét. Ha meg alapjáraton van miből tankolni a bömöst, mert apu teli van, mint a délibusz, akkor mucika hóna alá csap egy guccsi táskát és már nem kell pultos legyen Svájcban. Majd aztán ott is jön valaki, nagyobb implantátummal. Az örök körforgása az életnek. Hagyjuk is ezt a szubkultúrát, mert ha nem az edzőteremben szocializálódott egyedekről beszélünk is, akkor is hatalmas baj van a fejekben ezekkel a férfi kontra nő üggyel kapcsolatban, ez márpedig biztos.
Szóval, hogy legyünk nők? Ha nincs saját keresetünk, hagyományos nőként élünk és gyereket szülünk, kiszolgáltatva vagyunk nektek és ki tudja mikor jön egy szebb, fiatalabb.
Ha eltartjuk magunkat, az olyan nehéz egyedül, hogy kidolgozzuk a belünket, megkeményedünk. Ezért nem számíthatunk rátok, mert erősek vagyunk, ijesztően öntudatosak és ti ezt nem szeretitek.
Hol a középút?
Az értelmesebb nőnek pöcse nő lassan, és nem is kell hozzá felcsatolható bré, hogy seggbe alázzunk bárkit… Csak bakker a lelkünk mélyén mégiscsak nők akarunk lenni. Szeretve, oltalmazva lenni, rábízni magunkat egy erős férfi karra és lélekre. Faszba az emancipációval, fel akarunk nézni rátok, de nem azért, mert fekvenyomtok száz kilót, hanem mert becsavartok egy villanykörtét használati utasítás nélkül és számíthatunk rátok. Hogy nem csaltok meg, hogy nem hazudtok, hogy hiteles a szavatok, hogy nem dugtok félre a kolléganőtökkel, hogy megbecsültök. Társak akarunk lenni, nem egyenjogúak. Mert a kettő nem egészen ugyanaz.”
Sok az igazság Dóra szavaiban, és az igazi kérdés tényleg ez az utolsó mondat… hogyan legyünk egymás társai!?
Egyetértesz? Akkor oszd meg!
Forrás: extremesilverblog
