Kishuta történelme

A település első írásos említése 1792-ből Nova Huta alakban maradt fenn, majd 1863-ban már Sompatak-Kishutaként szerepelt. Nevét a Sompatak mellett épült üveghutáról kapta. A sompatakkishuta név 1905-ben Kishutára változott.

Az itteni üveghuta és a település alapítása Bretzenheim herceg nevéhez és a regéci uradalomhoz fűződik. Az Abaúj és Zemplén vármegye határán lévő nagy erdők irtványain alakult ki a falu. Az első lakosok a huta tót származású munkásai voltak.

A falu határa a Zempléni Tájvédelmi Körzethez tartozik. Természeti adottságai az itteni erdők miatt egyre népszerűbb ez a hely a turisták körében.

Talaj- és rétegvízben szegény terület, vízhiányát csak a területén átfolyó patak enyhíti. Éghajlata hűvös, mérsékelten nedves.

Földrajzi elhelyezkedés

Kishuta község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hegyközben található. A legközelebbi nagyváros Sátoraljaújhely (kb: 24 km).

Megközelíthetőség: autóbusszal. Sátoraljaújhelyig vonattal, ill. autóbusszal, Sátoraljaújhelytől Pálházáig autóbusszal, majd Pálházától az erdei kisvasúttal vagy autóbusszal.

Turisztikai látnivalók

Kék túra útvonal Kishuta községen halad át, Hegyközi Erdei Kisvasút

Római katolikus templom

Szállás lehetőség:

Hutai Ház

* Kossuth L. út 129.
* Tel: 42/406-877

Huta Vendégház

* Ságvári u. 69.
* Tel: 47/370-056

Jäger Panzió

* Ságvári u. 67.
* Tel: 47/370-454

Cím: KishutaKossuth L. út 51
Tel: +36 (47) 370 072
E-mail: [email protected]
Web: http://www.menet.hu/kishuta/