A 3-as útról Szikszó után lekanyarodva juthatunk a településre.

Fekvése

Miskolctól 30 kilométerre északkeletre található.

Története

A települést 1332-ben említik eőször. 1388-ban Alsó- és Felsőkázsmárk néven létezett. A 17. században elnéptelenedett, majd újra benépesült. 1711-ben egy pestisjárvány miatt a falu népessége kihalt, 1726-ban telepítették be újra.
1936-ban a két település, Alsó- és Felsőkázsmárk egyesült.
Látnivalók

Református templom
A XIV. századi, gótikus stílusú templomot a XVIII-XIX. században átépítették, de támpillérei megmaradtak, és még román stílusú ablakok és egy bejárat is látható. A karzat festett mellvédje 1760-ból származik.
Az 1667-es felújítás évszámát a templom északi falában szöveges tábla is megörökíti. Legrégebbi úrasztali edényébe és kelyhébe 1678-as évszám van vésve.
A templomnak 1667-ben készült, tehát igen korai festett famennyezete volt, de ezt lebontották. Két karzatának mellvédjén 14 illetve 15 keskeny festett tábla látható. A kiskar elején 11 virágdíszes, a középsőkön viszont zsoltársorok és 1760-as évszám olvasható.

Péchy-kúria, Kázsmárk
A Péchy-kúria klasszicizáló késő barokk épületét 1780-ban emelték. Az alsó szint ajtajának kőkeretén azonban „1678 PGBR” feliratot találtak. Az évszám mellett ez Péchy Gábor és Baán Róza monogramja.
Domboldalban álló magasföldszintes, téglalap alaprajzú épület a völgy felé két szintet mutat. A hátsó, domboldali homlokzaton hatoszlopos folyosót találunk, és innen nyílik a főbejárat is. A másik hosszú és a rövidebb oldal középrésze is erősen kilépő oromzatú és timpanonnal díszített.
Az elmúlt fél évszázad alatt csaknem teljesen elpusztult a kúria, különösen díszítése, belső kiképzése és berendezése szenvedett sok kárt. A rendszerváltás után a régi tulajdonos jelentkezett hasznosítónak, és fokozatosan állítja helyre az épületet.
Cím: KázsmárkFő út 61.
Tel: +36 (46) 474 184
E-mail: [email protected]
Web: