forrás: MTI

Brüsszel több döntést hozott idén a kötelező betelepítésről a bevándorlás erősítésére, és ezek végrehajtása részben már elkezdődött. A döntések megváltoztatásához a kormány egyedül gyenge, ezért van szükség a kvótareferendumra – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A politikus azt is közölte: a kormány fel van készülve arra, hogy tömegek indulhatnak meg Európa felé. Rosszabb forgatókönyvvel számolunk, mint sok európai ország – tette hozzá.

Történelmi jelentőségű és súlyú az októberi kvótareferendum, és remélhetőleg a választók világos, egyértelmű döntést hoznak, amely megerősíti a kormányt politikai küzdelmében az Európai Bizottsággal – erről beszélt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A V4 a legsikeresebb külpolitikai vállalkozásunk

A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte: pénteken Varsóba megy Orbán Viktor miniszterelnök a visegrádi csoport (V4) vezetőinek találkozójára. Magyarország a V4 révén egy olyan politikai csoportba tartozik az EU-n belül, amely ma a leginkább akcióképes, ez “a legsikeresebb külpolitikai vállalkozásunk” – vélekedett.

Lázár: történelmi jelentőségű és súlyú a népszavazás
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóját tartja az Országházban 2016. augusztus 25-én. Mellette Kovács Zoltán kormányszóvivő (MTI/Máthé Zoltán)

Azt mondta, a V4-en belül teljes egység volt a Brexit utáni teendőkről, és a visegrádi együttműködésnek nagy szerepe volt abban is, hogy a délről Európára nehezedő nyomást képesek voltunk megállítani a határnál.

A varsói egyeztetésen Angela Merkel is ott lesz, a német kancellár javaslatait meghallgatják a V4-es kormányfők – tette hozzá Lázár János.

Közölte: szeptember 6-7-én lesz a V4-es vezetők következő egyeztetése, akkor készülnek fel a 16-ai pozsonyi EU-csúcsra, amely az unió jövőjéről szól.

A kormány egyedül gyenge, ezért kell a népszavazás

A népszavazással kapcsolatban a miniszter arról is beszélt, hogy az Európai Bizottság bürokratái több döntést hoztak idén a kötelező betelepítésről a bevándorlás erősítésére, és e döntések végrehajtása részben elkezdődött. Az európai politikai vezetők és a magyar kormány kész arra, hogy megváltoztassa Brüsszel döntését, de ehhez a kormány egyedül gyenge, ezért van szükség a referendumra – magyarázta.

Megjegyezte: a levélben szavazással kapcsolatos szabályok megváltoztatása nem lehetséges a népszavazásig, és ha változtatni akarnak a szabályokon, mérlegelni kell, az mihez vezethet.

D_MTZ201608250054
(MTI/Máthé Zoltán)

Háromezer új rendőr

Lázár János közölte: háromezer új rendőr áll munkába, jelenleg 37 ezer rendőrként szolgálatot teljesítő munkatársból áll az állomány, az ő számuk emelkedik 40 ezerre, hogy a határvédelem biztosított legyen. A kormány ennek feltételeit biztosítja – tette hozzá.

Nemcsak rendőrre, hanem jó rendőrre van szükség, így bár folyamatos az állomány feltöltése, és a keret 20-30 százalékát azonnal fel lehet tölteni, reális követelményeket kell felállítani. Komoly feladat ilyen sok jó rendőr összeszedése, hiszen nem küldhetnek a határra akárkit, “a minőség rovására nem kapkodhatunk” – fogalmazott.

Norvég példa a kerítés igazolására

A miniszter szerint ha nincs kerítés és élőerős védelem, az illegális bevándorlást és az embercsempészeket nem lehet megfékezni. Jelenleg ezer bevándorló tartózkodik az országban, a számuk folyamatosan csökken, mert működik a határvédelem – mondta. Hozzáfűzte: naponta száz embert kísérnek vissza a határhoz és kérik tőlük, hogy a hivatalos átlépőpontokon lépjenek be Magyarország területére.

Kérdésre válaszolva Lázár János kifejtette: Norvégia kerítést épít az orosz határon, ami jelzésértékű abból a szempontból, hogy ez egy legitim megoldás, és van olyan helyzet, amikor nincs más lehetőség, le kell zárni a határt, fizikai határzárat kell létesíteni.

A kerítéssel időt nyertünk

Azt is elmondta, hogy a határzár költsége a magyar-szerb szakaszon eddig 6,5 milliárd, a magyar-horvát szakaszon pedig 6,1 milliárd forint.

Ugyancsak kérdésre közölte: a kormány fel van készülve arra, hogy tömegek indulhatnak meg Európa felé. “A kerítéssel időt nyertünk” – vélte, hozzátéve: rosszabb forgatókönyvvel számolunk, mint sok európai ország.

 

D_MTZ20160825010
(MTI/Máthé Zoltán)

Soros Györgyről adna információkat a nemzetbiztonsági bizottságnak

A miniszter újságírói érdeklődére kitért arra is: felajánlotta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának, hogy részletes betekintést ad arról, Soros György amerikai üzletember miként akarja az EU és egyes országok döntéseit befolyásolni. Úgy látja, ez “nem egészséges”, hiszen az üzletembernek nincs választói felhatalmazása. Vannak olyan kezdeményezései, amelyek kifejezetten hátrányosak Magyarországnak, javaslatai gyakran veszélyeztetik az ország érdekeit – vélekedett a Soros Györgyről.

Lázár János felidézte: a szerdai kormányülésen meghallgatták a Külgazdasági és Külügyminisztérium beszámolóját az olaszországi földrengésről. A miniszter kifejezte együttérzését minden olasz polgárnak és az olasz kormánynak. Magyarország kész bármilyen segítséget soron kívül megadni Olaszországnak – jelezte. Hozzátette: magyar áldozatról egyelőre nincs tudomásuk.

A sport nemzeti ügy

A kormány a sportról stratégiai ágazatként, nemzeti ügyként gondolkodik, a sportnak nem pártkérdésnek, hanem az egész nemzet ügyének kell lennie – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A tárcavezető kifejtette: a magyar sportolók riói és az elmúlt években nyújtott teljesítménye alkalmassá és méltóvá teszi az országot olimpia rendezésre, Magyarország a világ legsikeresebb sportnemzetei közé tartozik, és ezen országok közül már csak Magyarország nem rendezett olimpiát. A “kétkedők és kishitűek nem találnak választ” arra, hogy miért ne lehetne Budapesten olimpia, ugyanis ehhez minden feltétel adott – vélekedett.

Egyedüli kifizetőhely lehet az Államkincstár

Jövő nyárra a Magyar Államkincstár lehet az egyedüli központi kifizetőhely, azaz az állampolgárok minden állami támogatást, juttatást innen kaphatnak – közölte Lázár János, aki arról is beszámolt: a stratégiai és a gazdasági kabinet elmúlt üléseinek egyik fő napirendi pontja volt a háttérintézmények átalakítása, amellyel kapcsolatban a tárcavezető megerősítette, hogy 20 százalékos létszámleépítés várható.

Szigorítás a szélerőművek építőinek

Lázár János közölte: a stratégiai kabinet arról is döntött, hogy folytatódik az új tűzoltólaktanyák és új büntetés-végrehajtási intézetek létrehozása. 2018-ig ötezer új börtönférőhely lesz.

A döntések közül azt is megemlítette, hogy szigorítani fogják a szélerőművek létesítésének feltételeit.

A tanévkezdés az idén kisebb terhet ró a családokra, mint a korábbi években – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Kisebb teher az idei tanévkezdés

Idén a tanévkezdés kisebb terhet ró a családokra, mint a korábbi években – mondta a miniszter, majd hangsúlyozta: a kormány felelősségvállalását jelzi, hogy támogatják a családokat a tanévkezdésnél. Az alsó tagozaton minden gyerek ingyen kapja a tankönyveket, az óvodások 85 százalékának ingyenes az étkezés, és az általános iskolások 60-70 százaléka is ingyen vagy kedvezményesen jut étkezéshez – sorolta a támogatásokat. Hozzátette: 3,5 százalékkal nő a pedagógusok fizetése.

Mielőbb szakképzett munkaerő kell

Lázár János közölte: az új szakképzési rendszer most indul; célja, hogy a diákok képesek legyen elhelyezkedni, biztosítva a munkaerőpiaci utánpótlást. Úgy tűnik, a változások ellenére nagyobb zökkenők nélkül kezdődhet a tanév ezen a területen is – mondta.

A magyar gazdaságnak mielőbb szakképzett munkaerőre van szüksége, ezért a szakképzési rendszer átalakítása nem várathat magára – válaszolta a tantervvel kapcsolatos hiányosságokat firtató kérdésre.

A miniszter azt is közölte: a balatoni szezon végével a kormány értékelést kér a kormánybiztostól, és javaslatai mérlegelése után ősszel várható olyan intézkedéscsomag, amely a krónikus munkaerőhiány kezelésére alkalmas lehet. Ezzel nem lehet várni, óriási a munkaerőpiaci nyomás – mutatott rá.

Nem biztos, hogy a legolcsóbb nyer

Ugyancsak kérdésre Lázár János kifejtette: Magyarország az EU tagállamai közül elsőként vezette be az új közbeszerzési szabályokat az Európai Bizottság útmutatása alapján. Az idén hatályba lépett törvény szerint az az ajánlat érvényes és eredményes, amely minden szempontból a legkedvezőbb, vagyis önmagában a legalacsonyabb árral nem lehet nyerni, más szempontokat is figyelembe kell venni – magyarázta.

Közölte: van egy egyeztetési vita az ügyben Magyarország és az Európai Bizottság között, de nem indult kötelezettségszegési eljárás. Más országokhoz képest sokkal kevesebb hibát vélt felfedezni az uniós testület a magyar rendszerben – mondta. Hozzátette: az új szabályok alapján 10-12 induló is van a közbeszerzéseken, így valódi verseny alakulhat ki a pályázók között.

315 milliárdért adtak el letelepedési kötvényt

Kérdésre a miniszter elmondta: a letelepedési kötvényt kérelmezőket a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, az Alkotmányvédelmi Hivatal, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal is ellenőrzi, a vizsgálatot 30 nap alatt kell lefolytatniuk. Eddig 315 milliárd forint értékben vettek letelepedési kötvényt, és nem merült fel olyan információ, amely alapján bárki is nemzetbiztonsági kockázatot jelentene – közölte.

A miniszter közölte: a balatoni szezon végével a kormány értékelést kér a kormánybiztostól, és javaslatai mérlegelése után ősszel várható olyan intézkedéscsomag, amely a krónikus munkaerőhiány kezelésére alkalmas lehet. Ezzel nem lehet várni, óriási a munkaerőpiaci nyomás – mutatott rá.