2015 05 02 075058

Babos Tímea 1 óra 25 perc alatt bejutott a döntőbe a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású, marrákesi salakpályás női tenisztornán. Kristina Mladenoviccal az oldalán pedig megnyerte a viadalt, így tizedik trófeáját hódította el párosban.

Az első helyen kiemelt Babosék a fináléban 1 óra 19 perc alatt legyőzték a Laura Siegemund, Marina Zanevszka német-ukrán duót. Az első szett mindössze 21 percig tartott, míg a második már jóval kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, mintkét oldalon több brékkel. A játszmát lezáró rövidítésben csaknem végig az ellenfél volt előnyben, ám végül mégis Babos és társa ünnepelhetett.

„Nyilván egy ilyen egyéni után nem könnyű felállni és játszani. Kiki nagyon fair volt, jól tudunk együtt játszani” – nyilatkozta honlapján a magyar játékos, aki 2013 után másodszor diadalmaskodott Marokkóban. „Örülök az újabb WTA-tornagyőzelemnek. Ez egy újabb pici lépés a célunkhoz, a világbajnoki szerepléshez.”

A magyar játékos 2013 után másodszor diadalmaskodott Marokkóban.

Egyéniben ismét döntős
A világranglistán 86. magyar játékos pénteken éppen párospartnerével – akivel késő délután párosban döntőt vív -, a francia Kristina Mladenoviccsal (59.) csapott össze a négy között. A két játékos első két találkozóját a négy nappal fiatalabb rivális nyerte, a harmadik azonban egészen máshogy indult, ugyanis az MTK teniszezője két brék után, 35 perc alatt hozta a nyitószettet.

A folytatásban is kölcsönösen elvették egymás adogatását, mígnem Babos 5:4-nél a meccsért szerválhatott, és harmadik meccslabdáját értékesítve bejutott a szombati fináléba. Ott ellenfele a negyedik helyen kiemelt ukrán Jelina Szvitolina (25.) lesz, akitől eddigi egyetlen találkozójukon kikapott 2013-ban Donyeckben.

„A mai nap nagyon nehéz volt számomra, főleg mentálisan, érzelmileg. Nem könnyű egy jóbarát ellen játszani, ráadásul a párostársam ellem” – közölte honlapján Babos. „De azt gondolom, hogy jól kezeltem a szituációt. Nagyon boldog vagyok, hogy hosszú-hosszú idő után sikerül egy WTA-tornagyőzelemért játszani egyesben is.”

A 21 éves magyar játékos pályafutása második fináléjára készülhet egyesben, 2012-ben sikerrel járt, és megnyerte a monterreyi versenyt.

Babos a későbbiekben párosban döntőt vív Mladenoviccsal az oldalán a Laura Siegemund, Marina Zanevszka német, ukrán duó ellen.

Eredmények (a WTA honlapja alapján):
egyes, elődöntő:
—————
Babos Tímea-Kristina Mladenovic 6:4, 6:4
Szvitolina (ukrán, 4.)-Schmiedlova (szlovák, 7.) 6:0, 6:3

páros, döntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.)-Laura Siegemund, Marina Zanevszka (német, ukrán) 6:1, 7:6 (7-5)

Babos Tímea tornagyőzelmei párosban:
—————————————
2012 Birmingham (partner: Hszie Szu-vej, tajvani)
2013 Bogota (Mandy Minella, luxemburgi)
2013 Monterrey (Date-Krumm Kimiko, japán)
2013 Marrákes (Mandy Minella)
2013 Szucsou (Michaella Krajicek, holland)
2013 Taskent (Jaroszlava Svedova, kazah)
2014 Sydney (Lucie Safarova, cseh)
2014 Kuala Lumpur (Hao Csing-csan, tajvani)
2015 Dubaj (Kristina Mladenovic, francia)
2015 Marrákes (Kristina Mladenovic)

Forrás: metropol; Kép: Google;