Nem véletlen, hogy Szoboszlai Dominik a Liverpool mind a hat, ebben a szezonban játszott mérkőzésén (négy a Premier League-ben, egy-egy a Bajnokok Ligájában, plusz a Community Shieldért) az első másodperctől az utolsóig a pályán volt. Mert ő az angol bajnok Jolly Jokere és talán legfontosabb játékosa. Ezt szerdán, az Atlético Madrid ellen is bizonyította. Sajnos, Kerkez Milos mintha kikerült volna a pixisből Arne Slot vezetőedzőnél, nem is véletlenül. Szoboszlai remek érdemjegyei.
Fergie time? A csudákat! Arne Slot time!
Az Opta statisztikája szerint ebben a szezonban, amelynek még nagyon az elején járunk, Virgil van Dijk győztes fejese már a negyedik olyan Liverpool-gól volt, amely a 90. perc után esett. Úgyhogy az Atlético Madrid elleni győztes Bajnokok Ligája-rajt után nyugodtan kijelenthetjük: Szoboszlai Dominikék meccseinek csak akkor van vége, amikor a bíró háromszor a sípjába fújt. Vagy hogy egy angol nyelvterületen előszeretettel használt mondást idézzünk: a bulinak addig nincs vége, amíg a kövér hölgy énekel.
A magyar válogatott csapatkapitánya most már egyértelműen a Liverpool egyik legfontosabb játékosa, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló. Nem véletlen, hogy a klub hivatalos X felülete az ő fotójával harangozta be a csapat szezonbeli első Bajnokok Ligája-meccsét.
Sajnos Kerkez Milosról nincs hasonló jó hírünk, kimaradt a kezdőből, és csak a 86. percben cserélte be Slot. A bajnoki mérkőzéseken nyújtott hektikus játéka nem jó ajánlólevél.
Mielőtt megmutatnánk a brit sajtó érdemjegyeit, tekintsük meg Szoboszlai Dominik hajszálpontos szögletrúgását a hosszabbítás pillanataiban. Így kell Virgil van Dijk fejére rajzolni a labdát!

