Somló Tamás egy évvel ezelőtt a Borsnak árulta el, hogy nem sikerült elválnia második, Lengyelországban élő feleségétől, akivel idén már harmincnyolcadik éve házasok – noha útjaik már régen külön váltak. Akkor ekképpen magyarázta ezt:

– Nem, még mindig nem váltam el a feleségemtől, aki egy lengyel nő. Ő soha nem is akart, én mindig. Azt mondtam neki: szabaddá teszlek, mint a madár. Hiába. Akkor azt mondtam: valld be, hogy örökölni akarsz. Viheted a szaxofonjaimat! Azóta tanul játszani – mondta nevetve. – Nem, egyszerűen azért nem váltunk el, mert ez rendkívül hosszú fo­lyamat. Szakfordítóval a lengyel bíróságon, aztán mindent visszaküldenek, hogy mégsem jó… Bonyolult elválni, mert nagyon vallásos ország. Kiemelten védik a nők jogait. Ott rengeteg fér­fi megy tönkre a válásba, mert ott nőtartás is van – mondta Somló.

Somló Tamás

Most, halála után van igazán jelentősége annak, hogy nem szánt időt a bontóperre. A Bors által megkérdezett ügyvéd szerint ugyanis így az örökség egy része a lengyel nőt illeti majd. Ha Somlónak volt végrendelete, akkor is csak a vagyona feléről dönthetett, így a maradék ötven százalékon a feleség és a négy gyermeke osztozhat.

Más kérdés, hogy a legnagyobb öröksége állítólag a dalai­ból származó jogdíj lehet.

Borsonline