Hiába van nyár és va­ká­ció, a NASA mű­hold­jai és ezzel együtt a csupa szem, ide­gen lé­nyekre va­dá­szó ama­tőr ku­ta­tók nem pi­hen­nek. Ennek meg is lett az ered­mé­nye, és va­lami olyas­mit si­ke­rült fel­fe­dez­niük, ami­től még a szak­em­be­rek szava is el­akadt…

A NASA napfigyelő műholdjának felvételein fedezték fel azt a – Holdunk méretével vetekedő – hatalmas objektumot, ami szemmel láthatóan éppen elhagyta a Nap felszínét. Legalábbis az ufóvadászok ezt állítják!

A helioviewer.com oldalon, bárki által megtekinthető felvételen tisztán kivehető a furcsa alakú, ragyogó objektum hajtóművének csóvája is.


Természetesen csak az ufóvadászok elméleteiből derült ki, hogy mi is lehetett, ugyanis a NASA szóra sem méltatta a jelenséget. Scott C. Waringnak, az ufosightingsdaily.com szerkesztőjének egyik igen durva elmélete szerint a Nap amúgy is üreges, és gigantikus ufótámaszpontok, sőt egész kis világok rejtőzködnek benne. Ráadásul különféle rejtett térkapuk is nyílnak a felszín alatt, így azon keresztül észrevétlenül közlekedik a több tucatnyi földönkívüli civilizáció képviselője a járművével…

Az idegenek alighanem alaposan befűthettek, mert a közelmúltban például teljesen eltűntek a foltok a Napról, talán éppen ezért lesz az idei nyarunk ilyen perzselően forró…

Persze gondolhattuk volna, hogy ez is a földönkívüliek műve.

Forrás: Ripost