forrás: hirado.hu

A Szűz számára egyre nagyobb terhet jelent a kedvese, a Nyilas hajthatatlan, nem képes engedni az elképzeléseiből, a Vízöntőnek most türelemre van szüksége.

Kos (március 21.-április 20.)
Vannak fenntartásai új ismerősével szemben, mégis maradéktalanul megbízik benne. Nem hallgat az intő szóra, és így fejjel megy a falnak. Mivel nem kell azonnal döntenie, érdemes lenne egy rövid időre elnapolni a döntését. Foglalkozzon mással és próbáljon meg kikapcsolódni és nem is gondolni rá. Foglalja el magát más dolgokkal, akár szerelemmel is.

Bika (április 21.-május 20.)
Minden terve borulni látszik és ez rendkívüli módon aggasztja. Annyira lelkesen látott neki a feladatának és nagyon reménykedett, hogy minden rendben halad majd. Most, hogy akár meg is hiúsulhat az elképzelése, mély letargiába esik. Meg sem fordul a fejében, hogy egy másik úton induljon el, és továbbra is töretlenül bízzon a sikerben.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Már annyi esélyt adott a kedvesének és annyi mindent elnézett neki, hogy egyre jobban érzi, itt az idő, hogy lezárja a kapcsolatát. Az ügy nem is olyan egyszerű, mert egészen más az elhatározás és más, ha a tettek mezejére lép. Idáig mindig megbocsátott neki, mert olyan szívhez szólóan tudja előadnia a dolgait, hogy nincs az a szív, amely ne érzékenyülne el.

Rák (június 22.-július 22.)
Sokat vívódik magában, hogy mi tévő legyen, mert segíteni szeretne egyik rokonának, de ugyanakkor tele van félelemmel is. A problémát az okozza, hogy szívesen kölcsön adna neki, de erősen tart attól, hogy esetleg nem kapja vissza a pénzét. Mint minden Rák jegyű embernek, önnek is jelentős a szerzésvágya és az ez igen gyakran összeütközik az adakozási vágyával.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Eljött az ideje annak, hogy learassa a nehéz munkával megszerzett siker gyümölcseit. Rengeteget gürcölt a célja érdekében és nem kímélte magát, hogy a tervét megvalósíthassa. Nagyon sok áldozatot is kellett hoznia, és sok mindenről kellet lemondania, de végül megérte. A legjobban azt sajnálta volna, ha a munkája miatt a kapcsolata áldozatul esett volna.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Egyre jobban kezd terhére lenni a kedvese viselkedése. Ugyanis nehezen, sőt szinte nem is képes egyedül létezni, és arra törekszik, hogy minden pillanatot együtt töltsenek. Pedig a mindenáron kizárólagosságra való törekvésével csak azt érheti el, hogy hamarosan búcsút fog inteni neki. Persze ezt mondani könnyű, de megvalósítani jóval kevésbé.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Igyekezzen résen lenni és ne menjen bele egy macska egér harcba. Főleg akkor legyen óvatos, ha az egér szerepét kell betöltenie. Hiszen esélye a győzelemre szinte a nullával egyenlő, akkor miért kockáztatna? Okosan teszi, ha menekül, s még véletlenül sem áll szóba vele. Ebben az esetben is igaz a mondás, szégyen a futás, de hasznos.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Ne engedje, hogy az ismerőse lyukat beszéljen a hasába, igyekezzen elérni, hogy csak a lényeget mondja. Ugyanis szereti hosszan ecsetelni a mondanivalóját, anélkül, hogy valami lényegeset is mondana. Csak az érti, hogy mit is szeretne mondani, aki olvasni tud a sorok között. Általában akkor beszél rébuszokban, ha valamit el akar hallgatni.

Nyilas (november 22.-december 21.)
A nyomós érvek ellenére is hajthatatlan, és nem képes engedni az elképzeléséből. Makacsul ragaszkodik az elhatározásához és mereven köti az ebet a karóhoz. Nem ingatja meg az sem, hogy felborulni látszik az otthoni béke, mert állóháború alakult ki. A harc elhúzódása komolyan veszélyeztetheti a kapcsolatát fontos, hogy engedjen.

Bak (december 22.-január 20.)
Gondok lehetnek a fogával, amit nem szabad elbagatellizálnia, mert később még több baja lehet belőle. Képzelje magát egy hősnek, aki nem fél semmi próbatételtől és bátran indul a csatába. Nem olyan vészes a beavatkozás, és valószínű, hogy nincs is semmi komolyabb baj. Szerencsére az égiek is segítségére sietnek, hogy minden rendben legyen.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Amennyiben ügyesen keveri a kártyáit, akkor nem marad le semmiről. Legfontosabb a türelem, hogy legyen ideje alaposan átgondolni a tervét. Éberségével megakadályozhatja, hogy a riválisa olyan információkhoz jusson, amivel jelentős előnyre tehet szert. Ne engedje, hogy idegen tollakkal ékeskedjen, és minden munka nélkül érje el a célját.

Halak (február 20.-március 20.)
Nagyvonalúsága most nem ismer határt, mert nagyon szeretné elvarázsolni a szíve választottját. Legszívesebben még a csillagokat is lehozná az égről és a lába elé tenné, csak hogy elnyerje a szerelmét. Rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot, így nem veszi észre, hogy mindez kevés neki. Hiszen nem a szerelem vezérli, hanem csak az anyagi érdek.