Az első népi műemléki kiállítások közé tartozik az országban a szabadtéri néprajzi múzeum Bakonybél községben.
Az utolsó tulajdonosáról Haspryi-háznak nevezett épület már a település 1857-es kataszteri térképén szerepel. Az eredetileg füstös konyhás ház utolsó átalakítására, modernizálására a 20. század elején került sor. A kiállításban egy bakonybéli módos gazda családjának az 1920-as évekre jellemző élet- és lakókörülményeit rekonstruáltuk.
A múzeumban látható két tájházat kiemelt műemlékként jegyzi a Műemlékvédelmi Törvény. Az épületek a múlt században épült bakonyi gazdaporták jellegzetes épülettípusát képviselik. A ház és a melléképületek egykor a Hasprai család tulajdonában voltak, akik az 1700-as években, a török hódoltság utáni időkben telepedtek le a faluban.
Az épületegyüttes a jómódú gazdálkodók életmódját idézi. A két, homlokzatával az utcára épült házat – a nagyházat és a kisházat – szép ívű, barokkos kapu köti össze. A nagyház oszlopos, íves tornácához hasonlót eredeti formájában több helyen is látható a környéken.
A több száz kiállított tárgy többek között a környék faeszköz-készítésének történetét mutatja be, felelevenítve a kor szellemi kultúráját, s azoknak az életét, akik a Bakonyban laktak évszázadokon át.
A hajdanán tisztaszobának berendezett utcai szobába a fiatal házasok költöztek be, lány kelengyéjéből származó szobabelső tehát az akkori divatot jeleníti meg. A hátsó szoba a hagyományőrző idős gazda és felesége lakószobája, amelyben a fiatalok házasságkötése előtt az egész család lakott. A konyhai felszerelések és eszközök a lakók különböző korszakból származó tárgykultúráját képviselik, a régit ugyanúgy megtaláljuk, mint az újat.

A portán lakó Haspray-család egyike a legrégibb bakonybéli telepeseknek. Haspray Fülöp nevét ott találjuk az első 18. századi összeírásokban is. Az 1920-as években a család faeszközök kereskedelmével foglalkozott. 1926. évi házasságkötésüket követően Haspray József és felesége, Lakatos Teréz az első szobába költöztek be. Itt kezdték nevelni gyermekeiket: Vilmost és Olgát. Az öreg szülők a hátsó szobában laktak Haspray József testvérével. A fiatal házasok 1931-ben elköltöztek a házból, leszármazottaik Bakonybélben és környékén élnek.

Cím: BakonybélFő u. 15
Tel: (+36) 88 461-476
E-mail: [email protected]
Web: www.bakonybel.hu