Fekvése

Miskolctól 57 kilométerre északkeletre található.

Környező települések

Garadna (8 km), Hidasnémeti (2 km), Tornyosnémeti (6 km), a legközelebbi város: Gönc (6 km).

Elhelyezkedés

Hernádszurdok hazánk Észak-Keleti részén, Borsod-Abaúj-Zemplén megye abaúji területén a Hernád folyó jobb partján, a Cserehát peremén fekszik. Hernádszurdok jellegzetesen dombvidéki táj. Neve a táj nagyrészét borító cseres-tölgyes erdőkből származik. A falu nagyobbik része sárgásbarna agyaggal, részben homokkal és kaviccsal fedett dombhátakon, lankás lejtőkön, völgyeken fekszik. A dombhátak 260-270 méterig magasodnak, melynek jó része erdő, szántó, illetve legelő. A község határának legmagasabb pontja a Ficere (Kompérás)-tető 272,5 méter, innen csodálatos kilátás nyílik a Zempléni-hegységre és végig tekinthetünk a falvak során Abaujvártól – Boldogkő várig. Vizei egyben határt is képeznek. A Hernád Gönc felé, az Eresztvényi (Mogyorós)-patak Hidasnémeti felé, a Bényepatak Hernádpetri felé képez természetes határt. Egyedül a Bársonyos patak folyik a község terültén belül. Itt ágazik ki ugyanis a Hernádból és Déli irányba folyva jobboldali mellékágként követi. Maga a település a 3.számu főut egyik leágazásán helyezkedik el. Egyutcás falunak is nevezhetjük, mert az épületek zöme a főutcán áll. Kisebb utcái néhány házzal a Szilvás, Háromház és a Kertek alja felé vezet.

Története

Hernádszurdok környéke már több ezer évvel ezelőtt is lakott volt. Tárgyi emlékek és előkerült leletek bizonyítják az őskori ember jelenlétét.Ujkőkori leletek kerültek elő a Borsos- és Mogyorós-patak két oldaláról, a Temetőföldről és a Kompérás-tetőről, valamint a Büdös kút melletti részről. ( A Herman Ottó múzeum régészei megállapításai szerint (Wolf Mária és Lovász Emese) az itt lévő telep időszámitásunk előtt 5000 körül keletkezhetett. A település maradványai ugy másfél méter mélyen húzódhatnak a föld alatt. Félig a földbe vájt, vesszőfonatos, sárral bélel, un. paticsfalú házak nagy kiterjedésben helyezkednek el. Kézzel formált, homokkal és gabonapelyvával soványított cseréptöredékek, durvább kivitelű és plasztikus díszű főző és tárolóedények darabjai , sok törött örlőkő és marokkő utal a gabona termesztésre. Kisebb-nagyobb csiszolt kőbalta is előkerült a falu környékén. De találtak még kovából, tűzkőből pattintott pengéket, bőrvakarókat is. Lakottságának folyamatosságát jelzik a bronzkori cserepek: tálak, fazekak, urnák darabjai, bronz hajkarika, valamint a Temetőföld császárkori lelőhelyei. A Hernádvölgy dús vegetációja, gazdagsága halban, vadban vonzotta ide őseinket is. A honfoglalás után az Árpád-korban más volt Abauj megye képe mint most. Maga a Hernád a megyébe érkezéstől Szurdokig a mai medrében folyt, ezen alul viszont Halmajig a völgy nyugati szegélyén a mai Bársonyos medrében. A megye fő utvonala ( Lengyelországba és Oroszországba )hadi utként is használtatott. Délről: Bűd, Fügöd, Novaj mellett a két víz között (Hernád, Tárca). Északról Abaujváron át Sáros megye felé tartott. Abanagyút, Királyúta vagy Nagy út néven emlegetik. Ezt a rég elenyészett kétvízközi utat a völgy peremén kisérte egy-egy „nagy”út. A vármegyei szervezet (Abaújvármegye a XIV. század eleje) kialakulásával a megye népeinek kétharmad része a király kezére került, köztük Szurdok is. Az Árpád-korban a községnek csak domborzata felelt meg a maiénak. A vízrajz, a flóra, az úthálózat, a falu belső szerkezete és maga a helye is különbözött a jelenlegi állapotától.

Látnivalók

Kirándulóhely

A község a Hernád folyó közelében fekszik. Egy korábbi feljegyzés 1557-ben a Hernád által hajtott liszt malmot említ, ami a gabonatermelésre utal. A településen vasúti megállóhely van. Kedvenc kiránduló- és pihenôhely a Hernád partján lévô Vízügyi Üdülô és maga a sziget, melyet az élô Hernád, illetve egy holtág határol. A terület kiválóan alkalmas kirándulásra, sátorozásra, kitűnô horgász terület.

Aranykavics Apartmanház és Horgásztanya

A 3-as fő út közelében Kassa irányában terül el a horgásztó, és kellemes időtöltésre és pihenésre alkalmas két apartman ház. A kertben lehetőség van bográcsolásra, grillezésre, szalonnasütésre. A gyermekeknek játszótér biztosítja az időtöltést.
Cím: HernádszurdokRákóczi út 18.
Tel: +36 (46) 452 130
E-mail:
Web: