A kis abaúji települést erdők veszik körül. A természetjárók és a vadászok szívesen látogatják a falut.

A Cserehát északkeleti peremén, közvetlenül a szlovák határ mellett fekvő falu elődje honfoglalás kori település lehetett. A gazdag múlt emlékeit már csak néhány írásos feljegyzés őrzi.
A falu fölé magasodik a római katolikus templom. A temetővel szomszédos a kis, fatornyos református templom. Jellegzetes zsákfalu, innen már csak gyalogosan lehet továbbmenni – a schengeni határnyitás óta akár a ma szlovákiai Himbe vagy Perénybe is.

Látnivaló

Római katolikus templom (Szent Péter és Pál)
A központban lévő dombra épült a Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt római katolikus templom.
A régebbi alapokra emelt, késő barokk stílusú templom 1759-ben épült, majd 1866-1869 között megújították. Egyszerűen kialakított főhomlokzatának enyhén előreugró középrésze fölött gúlasisakos torony emelkedik. Három boltszakaszos hajója és egyenes záródású szentélye csehsüveg-boltozatokkal fedett. A mennyezetfestmények 1890 körül készültek. Az 1990-es években megújult a külső vakolat, a belső festés, azóta egyre sürgetőbb a toronyfelújítás.
Cím: HernádpetriKossuth u. 2.
Tel: +36 (46) 448 201
E-mail:
Web: