A nehéz kezdet után végül minden várakozást felülmúlóan szerepelt a 23. Veszprém Rallye-n a Spitzmüller Csaba – Béres László kettős. A Full Gas Motorsport Egyesület párosa hatalmas hajrát vágott ki a bajnokság negyedik futamán: a tizenharmadik helyről egészen a negyedik pozícióig küzdötték magukat előre, mindezt úgy, hogy bezsebelték az utolsó, extra pontokat adó hajmáskéri gyorsasági szakaszt.

Szakaszgyőzelem és abszolút negyedik hely Veszprémben

Spitzmüller Csaba:

Az első nap minden balul sült el számunkra. Ezeken a nehéz, sziklás pályákon eleve hátrányban voltunk a Mitsubishivel az R5-ös autókhoz képest, egészen a hatodik szakaszig ömlött be a por a Lancerbe. A harmadik Kislőtérre megtaláltuk a hiba okát, de addig gyakorlatilag nem láttam kifelé semmit. Az utastérben óriási por volt, kint pedig semmi. A másik problémánk pedig az volt, hogy szenvedünk a hátsó futóművel, mert mindig elállítódott és nagyon kaszált az autó hátulja, folyamatosan keresztbe mentünk, csúszkálunk. Szombaton talán egy tiszta gyorsunk volt, a második Várpalota, ott elfogadható időt teljesítettünk.

Szakaszgyőzelem és abszolút negyedik hely Veszprémben Szakaszgyőzelem és abszolút negyedik hely Veszprémben

Vasárnapra igyekeztem kialudni magamból a feszültséget és felszabadultan, lazán, egy kijavított autóval vágtunk neki a még hátralévő hat szakasznak. Végig arra vártunk, hogy mikor szakad le az eső, néztük a radart, arra gumiztunk, emiatt vesztettünk is időt egy-két gyorson, de végül bejött a taktikánk és még a Power Stage pontokat is begyűjtöttük. A tizenharmadikról jöttünk fel a negyedik helyre, ráadásul idén még nem is nyertünk szakaszt, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok. A veszprémi futamra előzetesen úgy tekintettem, hogy nem sok sanszunk lesz, egy ötödik-hatodik pozíciót azonnal aláírtam volna, ehelyett jött egy negyedik hely és az extra pontok, úgyhogy felhőtlenül boldog vagyok!
Köszönjük a partnereinknek: Hoge Orvosi Műszer Kft., MSB Zrt., Origo Pack Kft., LG Aqua Kft., Enesco Pro Kft., Pannónia Nyomda Kft., Profimat Magyarország Kft., Tachográf Control Kft., Fuvinfo Iroda Kft., Tom Market Kft.

 

forrás: hajoka.hu