forrás: hirado.hu

Az Ikreket kíváncsiság és cselekvésvágy hajtja, az Oroszlán számításaiba hiba csúszik, a Skorpió nyugalma visszatér, mert meghozott egy régóta halogatott döntést.

Kos (március 21.-április 20.)
Heves temperamentumát most érdemes kissé megfékezni, mert nem válik hasznára. Sőt, kimondottan a kárára van, mert elriasztja vele a kevésbe lelkesedő embereket. Talán azért kellett találkozniuk, hogy megtanulja irányítani, visszafogni lendületét. Természetesen nem egyszerű feladat, és nem megy máról holnapra. Legyen önmagával is jóval türelmesebb.

Bika (április 21.-május 20.)
Hajlamos a megszakadásig dolgozni, és olyan feladatokat is magára vállalni, amire semmi szükség. Természetesen, ha nem értékelik az önfeláldozását, akkor dúl-fúl és mártírnak érzi magát. Igazságtalanságnak tarja, és ezt léten-nyomon hangoztatja is. Főleg a családtagjait terheli a fölösleges sérelmeivel, amit már egyre nehezebben viselnek.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Kíváncsiság és cselekvési vágy hajtja, szeret és tud is dolgozni, de kissé hajlamos a kapkodásra, amit a Mars bolygó most csak tovább fokoz. Ezért meg kell tanulnia lépésről lépésre haladnia, különben a figyelmetlensége következtében számos hibát követhet el. Ajánlatos lassítania, mert a szorongása, hogy nem állja meg a helyét, amúgy is idegessé teszi.

Rák (június 22.-július 22.)
Meggondolatlansága miatt kényes helyzetbe kerül, amit minél hamarabb jobb lenne orvosolni. Büszkesége nem engedi, hogy belássa a tévedését, így egyre csak halogatja a lépés megtételét. Abban reménykedik, hogy valami módon magától is megoldódik a gondja. Pedig, ha erre gondol, akkor hiú ábrándokat kerget. Csak a dolgok tisztázása segít.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Sajnálatos módon a terve nem válik valóra, mert hiba csúszik a számításaiba. Ragaszkodik a jól bevált és megszokott módszeréhez, pedig ezzel most nem megy semmire. Sürgős változtatásra lenne szüksége, hogy ne szenvedjen kudarcot, de nem találja a megoldást. Ahhoz meg túlságosan is büszke, hogy bevallja, égetően vágyik a segítségre.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Ha ma ha bal lábbal kel fel, akkor igyekezzen elkerülni, hogy ne bántson meg másokat. Rosszkedvét nem az álmatlan éjszakája okozza, hiszen úgy aludt akár a bunda. Hanem az, hogy magánéletében nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elképzeli. Újdonsült párját nagyon kritikusan szemléli, aki ezt egyáltalában nem veszi jó néven.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Hiába próbálja bevetni a csáberejét, mert akire kivetette a hálóját nem veszi észre. Bár lehetséges, hogy érzékeli az ellenállhatatlan vonzerejét, de fél, hogy teljesen a hatása alá kerül. Inkább hűvösnek és megközelíthetetlennek mutatkozik, mert ezzel tud csak védekezni. Talán igyekezzen másik haditervet készíteni, amivel könnyebben leveheti a lábáról.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Nyugalma egy csapásra visszatér, ahogy képes meghozni a régóta halogatott döntését. Rengeteg energiáját emésztette fel a bizonytalanság. Fontosnak tartja az anyagi és érzelmi biztonságot, s ez az utóbbi időben hiányzott az életéből. Sokat rontott a helyzetén, hogy mindenkinek meghallgatta a véleményét, pedig a döntést egyedül kell meghoznia.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Komoly károkat szenvedhet, ha az elképzeléseit csak félig dolgozza ki és nem gondolja át eléggé. Hiszen hiába születnek remek ötletek az agyában, ha mindig az újdonságot hajszolja, és ezért a korábbi elképzeléseit gyorsan félreteszi. Türelmetlenségével sajnos kockára teszi az eddigi munkáját, és így, a vágyott siker akár elérhetetlen távolságba is kerülhet.

Bak (december 22.-január 20.)
Tisztában van vele, ha nyomot akar hagyni a világban, akkor folyamatosan bővítenie kell a tudását. Bár nem szívesen, de elfogadja, hogy hosszú ideg tanulnia kell, akár még az unalmas dolgokat is. Mert csak a megszerzett tudásanyaggal képes nagy teljesítményekre. Szüksége van kitartásra is, mert bár ezer dologba belekaphat, de megvalósítani csak egyet tud.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Hajlik rá, hogy olyan álmot kergessen, aminek semmi köze a valósághoz. Abban reménykedik, hogy csak akarnia kell és az elképzelése teljesülni fog. Rendkívül fontos, hogy ne hallgasson azokra a barátokra, akik merő érdekből nem akarják az igazsággal szembesíteni. Álljon két lábon a földön, mert több csalódás is érheti, amit nehéz lesz feldolgoznia.

Halak (február 20.-március 20.)
Egyáltalában nem biztos, hogy a hirtelen jött ötletével mindenkinél osztatlan sikert arat, de ez nem vegye el a kedvét. A legfontosabb, hogy merje megvalósítani a régóta dédelgetett vágyát, még akkor is a környezete nem ért ezzel egyet. Járja a saját útját, mert csak akkor lesz elégedett az életben, ha megtalálja a belső harmóniáját és a lelki békéjét.