Kínában, egy versenyen halt meg Kaposvári Zsolt vívóbíró. 48 éves volt.

 

Meghalt az olimpiára készülő magyar bíró

Életének 48. évében, csütörtökön verseny közben elhunyt Kaposvári Zsolt vívóbíró. Az olimpiára készült.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) honlapján megjelent hír szerint a „világ egyik legjobb versenybírója” olimpiai és világbajnoki döntőket vezetett. Halálakor az ázsiai olimpiai pótkvalifikációs versenyen vett részt a kínai Vuhsziban.

 

Meghalt az olimpiára készülő magyar bíró2

Kaposvári Zsolt a Honvéd kardvívójaként részt vett junior-világbajnokságon. Két bajnoki címet nyert, a kardvívó B-válogatottnak is tagja lehetett. Mivel a legjobbak közé nem tudott bekerülni, 24 évesen hagyott fel a versenysporttal. Nem szakadt el végleg a sportágtól, versenybíróként folytatta.

Három fegyvernemes zsűriként a legutóbbi két olimpián a finálékban volt bíró, tíz világbajnoki döntőn vett részt.

A nemzetközi vívószövetség 2011-ben az legjobb kardzsűrijének választotta. Jelölték az idei, Rio de Janeiró-i olimpiára,a Blikk információi szerint már a repülőjegyet is elküldték Kaposvári Zsolt számára.

„Úgy gondolom ebben a sportágban jó versenybíró csak korábbi kardozóból lehet. Emellett az is fontos, hogy igazi vívónemzetből kerüljön ki valaki, hiszen úgy sokkal jobban elfogadják az ítéletét”- mondta Kaposvári Zsolt egy 2011-es interjúban.

„Ebből megélni nem lehet – nekem is van civil foglalkozásom, menedzser vagyok -, de a versenyeknek köszönhetően eljutsz olyan helyekre, ahova saját zsebből nem valószínű. Emellett lehet, hogy viccesen hangzik, de jó érzés, ha egy rangos versenyen a nemzetet tudod képviselni.”

Kaposvári Zsolt a kínai Vuhsziban váratlanul rosszul lett. A hírek szerint a helyi kórházba vitték, ám onnan kiengedték. Ezután ismét rosszul lett. Akkor már nem tudtak segíteni rajta. Azt egyelőre nem tudni, hogy m i okozta a halálát.
VIDEÓ: Kaposvári Zsolt egy 2015-ös tévéműsorban:

„Hogy lehet ez? Mondja már meg valaki!!! Iszonyúan sajnálom!” írta Stefanek Gertrúd a Facebook-bejegyzés alá. „Nagyon szomorú vagyok Zsolt halálhíre miatt. Nagyszerű ember volt és fantasztikus bíró. Hiányozni fog” -írja Steve Moore.

Forrás: szeretlekmagyarország