nav
Forrás: MTI | 2015. 04. 17. 06:15:49

Egyre több állami intézmény és a közszférához sorolható szervezet nevében dolgozik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), szedi be a cégektől és a magánszemélyektől azokat a tartozásokat, amelyeket az érintettek elfelejtettek leróni – írta a Napi Gazdaság.
A lap pénteki számában Kis Péter András, az adóhivatal szóvivője elmondta: míg 2011-ben 99 típusú, más szervezetet megillető összeg behajtásáról kellett gondoskodnia az adóhivatalnak, tavaly már 134 efféle jogcím alapján járt el, nagyjából négyszázezer végrehajtást indított el a hatóság a különféle állami és közszervezetek kérése nyomán. Az adóhivatal tavaly összesen majdnem hatmilliárd forintot szedett be más szervezetek részére.

Kis Péter András példaként említette erre az elmaradt kamarai hozzájárulásokat, ebből összesen 146 millió forintot hajtottak be 41 ezer ügyben. Ennél is nagyobb összeget, 588 millió forintot továbbított az adóhatóság a Gazdasági Versenyhivatalnak, és bőven adott teendőt a hulladékgazdálkodási díj is – tette hozzá.

Emellett 18 ezer nyugdíjügyben is szükség volt az adóhivatal fellépésére, nyolcezer alkalommal a NAV hajtotta be a rendőrséget megillető közúti bírságot, s az adóvégrehajtók közel hétezer alkalommal az önkormányzatokat is segítették.