Forrás: MTI

Ötvenöt embert őrizetbe vett és százhuszonnégy házat, üzemet és raktárépületet kutatott át hétfőn kiterjedt, drogbandák elleni razziák során a holland rendőrség – közölték Eindhovenben a hatóságok.

Lomtárba helyezés

razia Hollandiában
Fotó: faktor.hu

A rendőrség tájékoztatása szerint a „Trefpunt” nevű művelet a hasist, a szintetikus kábítószereket, például az Ecstasyt és az amfetaminokat gyártó és azokkal kereskedő bűnbandák elleni eddigi legnagyobb holland razziák közé tartozik. Az akció során a rendőrök hat laboratóriumot fedeztek fel, és fegyvereket, kábítószert, vegyi anyagokat, valamint fél millió eurót foglaltak le.

Összesen hétszáz gyanúsított ügyében nyomoz a rendőrség. Az elfogott személyek között található egy Ecstasy-tablettákkal kereskedő banda három tagja. Egyiküket Csehországban kerítették kézre. A hétfőn hajnalban kezdődött, összehangolt akcióban 1500 rendőr és igazságügyi tisztségviselő vett részt, és a razziák elsősorban Eindhoven és Rotterdam térségében zajlottak le.

A nyomozás középpontjában egy partidrog-kereskedő állt, akinek telephelyére az Eindhoven közelében fekvő Best faluban bukkantak a hatóságok. A rendőrök két éven keresztül megfigyelték a helyszínt és megállapították, hogy különböző kábítószercsempész-bandák találkozóhelye. A településen a hétfői rajtaütés során 15 kilogramm Ecstasy-tablettát foglaltak le a hatóságok.

Ezen felül a biztonsági erők tagjai az akció során találtak egy amfetamin előállítására berendezett laboratóriumot, ahol négyezer liter vegyi anyagra bukkantak. Eindhovenben pedig szintetikus kábítószerek előállításához alapanyagként használt 75 hordónyi olajat és öt tonnányi acetont foglaltak le. A nyomozók egy lakóházban két emeletet elfoglaló kenderültetvényre bukkantak.

Az Európai Unió területén a legliberálisabb drogpolitikát folytató Hollandiában a hatóságok az elmúlt években a déli tartományokban, Noord Brabant, Limburg és Zeeland területén fokozták a drogbandák elleni küzdelmet.