Pénzhiány nehezíti a régi monitorok és tévék újrahasznosítását

Dátum:

2015 04 16 074924

Egyre komolyabb problémát okoz a katódsugárcsöves (crt) hulladékok kezelése és feldolgozása, az erre megítélt pályázati forrás ugyanis már elfogyott és egyelőre nem tudni, hogy mikor írnak ki újabb tendert erre a feladatra. A begyűjtéssel foglalkozó vállalkozások a megnövekedett költségeik miatt kénytelenek pénzt kérni a céges partnerektől az ilyen eszközök átvételéért.
Mik ezek?

A régi készülékek feldolgozási költségét nem fedezi az azokból származó hasznosítható anyag értéke
Lényegesen körülményesebbé vált az elmúlt hónapokban a már nem használt katódsugárcsöves (crt) készülékek hulladékként történő leadása. – A problémát az okozza, hogy elfogyott az ilyen típusú hulladékok feldolgozására szánt pályázati forrás, így az ezzel foglalkozó cég jóval kevesebbet vesz csak át, mint amire igény lenne – számolt be a helyzetről Tihanyi Ervin, a többek között crt eszközök begyűjtésével is foglalkozó Inter-Metal Recycling Kft. e-hulladék üzletágának vezetője. Ez azt eredményezte, hogy a begyűjtőknél jelentős készletek halmozódtak fel, emellett pedig kénytelenek pénzt kérni azoktól a vállalkozásoktól, amelyek beviszik hozzájuk a lecserélt katódsugárcsöves monitorokat, televíziókat. „Míg korábban 10-15 forintot fizettünk az ilyen berendezések kilogrammjáért, hogy ezzel is ösztönözzük a begyűjtésüket, addig most kénytelenek vagyunk 40 forintot kérni kilogrammonként ezek átvételéért” – közölte Tihanyi Ervin.

Forrás: VG.hu Kép: Google;

Megosztás:

Weblap4u weboldal karbantartás

Népszerű

További hasonló
Related

Molnárfecske – és gyurgyalagfészek a löszfalban – ez mitt leáll az építkezés – a természet védelme az első…

Évről évre probléma az építési területekre beköltőző partifecskék védelme,...

Valódi fordulat a Velencei-tónál

Újabb, ezúttal 2,5 millió köbméternyi víz kerül a Velencei-tóba,...

Olyan gond van a Balatonnal, amilyen nagyon ritkán

Továbbra is eresztik a Balaton vízszintjét, amelynek mértékének intenzitását...

Biztató idei fiókaszámok fehér gólyáinknál

Bár a gólyák még éppen csak indulóban vannak telelőterületeik...
Megszakítás