A nehéz, avagy kritikus élethelyzetek (mint például egy szeretett személy halála, a munkahely elvesztése, válás, krónikus betegség diagnózisa, stb.) általában „mindent visznek”. Vagyis egy ilyen élethelyzetben az életünk fenekestül felfordul, minden, ami eddig fontos volt, hirtelen lényegtelenné válik, és minden, ami addig biztos volt, most teljesen bizonytalan lesz, vagy eltűnik az életünkből.
Egy véletlen baleset, erőszakos cselekmény átélése esetén az ember hirtelen bizalomvesztetté válik. A történtekig van hitünk, hogy a világ jó. Vagy legalábbis biztosak vagyunk abban, hogy a rossz jó messze van tőlünk. Aztán egyszer csak történik valami, amit nem akarunk elhinni, amit nem tudunk feldolgozni. „Megfagyok”: olyan esemény ért engem, amit soha nem hittem volna. Reméltem, hogy elkerül, még a tévét is elkapcsoltam, amikor a híradásban szerepelt hasonló esemény. Aztán megtörtént. Hogy kerültem én oda? Miért arra mentem? Hogyan lehetséges ez? Miért pont én? Miért történik ez velem? Miért…?
Munkahely elvesztésekor kétségbe esek. Eddig minden ment a maga rendjében. Olyan természetes volt, hogy dolgozok, majd fizetést kapok, van mire számítani. De a jövő hónapban miből fizetem be a számláimat, mi lesz, ha nem találok munkát? Mi lesz a lakással? Hol fogok lakni? Mit adok a gyerekem lábára? Kis idő és mehetek az utcára, lehet, hogy elvesztek mindent?
A szeretett személy halálakor az ember majd „megbolondul”: tegnap még megölelt, ma már nincs? Holnap pedig eltemetem? Ez nem lehet… Ezt nem lehet ép ésszel felfogni. Hogyan történhet ez velem? Miért pont velem?
Ilyen és ezekhez hasonló kérdések sokasága fogalmazódik meg bennünk krízishelyzetben.
De nem csak véletlenszerű krízisekről beszélhetünk, hanem életszakaszváltásaink is krízist okozhatnak. Egészen gyermekkortól kezdve (az óvodába, iskolába kerüléstől) a serdülőkor, fiatal felnőttkor krízisein keresztül a családalapítás, az életközép és az időskor kríziséig, stb. Amikor életünk új szakaszba lép ugyanúgy meginog az egyensúly és bizonytalanná válhatunk, mint egy véletlenszerű krízis esetében. Az eddig kialakult stratégiáink már nem működnek tovább, az új szerep új kihívásokat tartogat, az élet új kérdéseket vet fel, amelyekre még nincsenek válaszaink.
Fontos, a pozitív életesemények is kritikus élethelyzetek (a házasság, a költözés, a rég várt gyermek születése is rizikófaktor a lelki egyensúly megbomlását tekintve).
A krízisek milyenségét hosszú oldalakon keresztül lehetne részletezni. Számos nehézséget, bizonytalanságot, felfokozott (többnyire negatív) érzelmeket tartogatnak.
Mégis miért merül fel, hogy a krízisek fejlődési lehetőséget is jelentenek?
Sok ember számol be arról, hogy élete jelentősen megváltozott, amikor valamilyen krízis érte. Nem csak közvetlenül a krízis következtében változtak mindennapjai, hanem akkor tanulta meg, hogy… Akkor szerveződött át az értékrendje, akkor értette meg, hogy mi a fontos igazán. Hogy mit érdemes és hogy mit kell…
A krízisben eldönthetem, hogy szenvedek, hagyom magam a padlóra küldeni vagy felállok, sőt, kicsit felülemelkedek: felülről szemlélem a helyzetemet és valami anyagi világon túli („megfoghatatlan”) magyarázatot is keresek.
A válságos időszaknak márpedig célja van. Keresnünk kell a miérteket, és ha megtaláljuk a választ, újra felépül a bizalom. Rájövünk, nem csak a véletlen játszik velünk, mindennek megvan a maga oka. Ezt az okot megtalálni maga az út. Az út göröngyös, nehéz, emelkedőkkel teli, és időnként a mélységben járunk. De közben meglátjuk a magunk szerepét a történtekben, megértjük a felsőbb gondviselés (legyen az a saját hitünk szerint a sors, az Úr, a jóisten, az angyalok, vagy a mindenség…) célját, megtaláljuk a történtek „hasznát”. Még ha ez a haszon nem is tehető ugyanazon mérleg másik serpenyőjébe, amelyben a veszteségünket súlyozzuk. (Például: egy negyvenes nő meggyőződése, hogy édesanyja rákos megbetegedése és halála egyértelműen az ő útját segítette, neki akarta ezzel megmutatni a sors (vagy bármi egyéb mindenható), hogy hogyan ne élje életét. Hogy ne áldozza fel magát a munka oltárán, töltsön elég időt gyermekeivel, legyen békés, szeretetteljes. S ezért békés, elfogadó, sőt hálás is a sorsnak, hogy megmutatta ezt. Hiszi, ha édesanyja nem „tette” volna, a gyerekeinek kellett volna őt elveszíteniük, neki kellett volna mindezt „megmutatnia” nekik.)
Hinnünk kell, hogy van magyarázat, van miért. S bár ez nem egy külső objektív valóság, de magam számára sokatmondó, jelentős bizonyosság. Amíg ezt megtalálom, számos nehézséggel kell megküzdenem. Az úton, ahol küzdök, kétkedek, elakadok, kérdéseket teszek fel, s ha válaszokat találok, fejlődik a személyiségem is. Sikeresen megoldva a helyzetet egy fejlettebb, magabiztosabb személyiséggé válhatok. Olyat tanulhatunk meg a kritikus fordulat által, amit egyébként nem, olyan szintre juthatunk el, ahová nem érhettünk volna el.
Császiné Széles Éva
tanácsadó szakpszichológus, krízistanácsadó
Forrás: Debmédia
Ha tetszett a cikk, oszd meg barátaiddal is!
