Mirel Wagner etióp származású finn énekesnő második, When The Cellar Children See the Light of Day című albumával olyan előadókat követően hozta el a Nordic Music Prize legjobb északi lemezének járó díját, mint a First Aid Kit vagy a Sigur Rós Jónsija. Az énekesnővel most mesékről, gonoszokról, alkotásról beszélgettünk.
Mirel Wagner énekes-dalszerző tinédzserkorától kezdve ír dalokat: folkos, bluesos, egyszálgitárra álmodott történetei nem olyanok, mint a kávéházak háttérzajául szolgáló akusztikus romantikák. Itt halál van, szenvedés, borzongás, melankólia. 2011-ben, 24 éves korában megjelentetett, nemes egyszerűséggel Mirel Wagnernek elkeresztelt debütalbumának kilenc száma egy ősi, furcsa világról mesél hallgatóinak. Brutális őszinteséggel sötétségről beszél; az általa teremtett, felejthetetlen atmoszféra pedig átlengi 2014-es, második lemezét is. Ugyanaz a hátborzongató gyönyörűség ez, csupán koherensebben, profibban, szebben. Egyedülálló világát méltatta a Nordic Music Prize zsűrije is: a díjat az északi országok azért hozták létre, hogy segítsék az ezen országok között kialakuló, zeneiparbeli együttműködést, és persze azért, hogy felhívják a nemzetközi figyelmet is arra, mit nyújthat zeneileg a régió. Finnországban pedig, mint kiderült, van élet a heavy metalon túl is.
Dalaid a hallgatókat sötét, kísértetjárta helyekre vezetik: gyönyörűek, de az érzés, hogy valami vagy inkább valaki veszélyt hozva ólálkodik a közelben, letagadhatatlan. Mit gondolsz, mitől kell tartanunk?
Azt hiszem, minden dal esetében más választ adhat erre az, aki a szövegeket hallgatja. De a gonosz, amelyet megpróbálok megjeleníteni, az általában az emberekben, a mindannyiunkban élő letagadhatatlan gonoszság. Ami engem leginkább megrémít, azok főképp azok az érzések, reakciók, amelyek az emberi lélek legmélyéből törnek elő.
Valóban, ez a gonoszság pedig tulajdonképpen ugyanaz, mint ami az akciósorozatok, horrorfilmek nézőit is lenyűgözi…
Igen, az pedig, hogy ennek miért nem tudunk ellenállni, már egy más kérdés. Talán maga a folyamat az, amely miatt érdekesek, az érzelmek folyamata, kialakulása, majd a látottaknak a feldolgozása a lényeges, annak tudatosítása, hogy amit látunk, megtörténhet. Ennek átélése az életünk részét képezi.
Sufjan Stevens annak idején a John Wayne Gacy Jr. című számában arról énekelt, valójában ő is képes lenne azokra a tettekre, amelyeket a tömeggyilkos elkövetett.
Persze, ezzel egyet tudok érteni én is. A gonoszság végül is ott van mindenkiben. Ez az, ami az egészet hátborzongatóvá teszi: a megfelelő körülmények között talán mi is elkövetnénk szörnyű tetteket. Mindenki képes lenne rá, ez tagadhatatlan. A lényeg az egyensúlynak a megtalálása, a folyamatos küzdelem, hogy ezt a fajta gonoszságot ne engedjük önmagunkon eluralkodni.
Ha jól tudom, kiskorodban horror történeteket is írtál?
Pontosan. Valójában még mindig írok. A prózán, a verseken keresztül jutottam végül is a dalszerzéshez is, és továbbra is írok történeteket, amelyek zene nélkül léteznek. Talán egyszer érdemes lenne ezeket is megjelentetnem: egy válogatást írásokból, mesékből. Talán egy napon erre is lesz alkalmam.
A dalszerzésnek magának hogyan fogsz neki?
A dalok szerzése esetemben egy olyannyira komplex munkafolyamatnak a része, hogy magát a procedúrát nem is igen tudom megfelelően körülírni vagy kifejteni. Minden szám esetében egyedi alkotói folyamatról beszélhetünk, újra és újra találom meg az alkotásnak, az írásnak új módjait. Folyamatosan írok dalokat, de a kész „termék” létrejöttének folyamata, megformálása is folyamatosan változik.
És e folyamat során hogyhogy nem a finn, hanem az angol nyelvre esik a választásod?
Valamiért természetesnek tűnt az angolt választani: a legtöbb előadó, zenekar a kedvenceim közül mind angolul énekelt, énekel. Az angol nyelv használata olyan természetesen jött, hogy nem is nagyon kellett gondolkodnom rajta. Persze ez nem azt jelenti, hogy elszakadnék Finnországtól, vagy a finn hagyományoktól. Rendszeresen olvasok finn irodalmat, tradicionálisabb történeteket, régi meséket is. Ezek is inspirálnak. Akárcsak a kortárs finn popzenekarok dalszövegei.
Ha jól értem, életedben nagyon fontosak a történetek: vannak kedvenc történetmondóid?
Leginkább talán klasszikusokat tudnék ebbe a kategóriába sorolni. Hans Christian Andersent például: A kis hableányt mindig lenyűgözőnek tartottam. Az eredeti történetet, amelyben a hableány végül eltűnik a habokban. Gyermekmesék is olyakor meglehetősen sötétek lehetnek, elég Andersenen kívül például a Grimm testvérek történeteire gondolni. Ezek persze a gyerekeket is megtanítják, hogyan birkózzanak meg hasonló történésekkel, hogyan dolgozzák fel a látottakat. Valójában nincs is más választásuk, muszáj ezt megtanulniuk. Az egyik kedvenc filmem egy régi, amerikai thriller még az ’50-es évekből, a címe The Night of The Hunter (A vadász éjszakája). Ez a film is jó példája annak, miképp reagál a szörnyűségekre a gyermeki elme: itt épp a gyerekek azok, akik végül is börtönbe juttatnak egy gyilkost.
Vannak esetleg elképzeléseid a jövőre nézve?
Szeretnék továbbra is kihívásokat keresni. Szeretnék az „énekes-dalszerző Mirel Wagner” legjobb verziójává válni. Folyamatosan olyan dolgokat csinálni, amiket szeretek. Ez a fő tervem. Ha azt kérdezed, mi lenne életem fő célja, végül mit szeretnék elérni, azt mondanám: szeretnék a legjobb ember lenni, aki lehetek. Szeretnék boldog lenni, és biztosnak lenni abban, hogy a körülöttem lévők is boldogok. Vagy úgy is mondhatnám: szeretnék adni valamit a világnak ahelyett, hogy elvennék tőle valamit.
Forrás: kultura
