A japán kert (kandzsi: 日本庭園, nihon teien) japán stílusban készült kert, melyet magánkertekben, nyilvános parkokban vagy buddhista templomok mellett, illetve történelmileg jelentős helyeken (például várak mellett) alakítanak ki. A japán kerteknek több változata ismert: hagyományos japánkert, sziklakert (kareszanszui), vagy más néven szárazkert és a japán teaszertartáshoz kötődő teakert.
A japán kertművészet kínai hatásra kezdett fejlődni de fokozatosan a japán kultúrára, esztétikai elvekre és anyagokra épülő saját, egyéni stílusa alakult ki. Az Edo-korra már teljesen kialakult ez a sajátos japán stílus. A 19. század vége óta nyugati elemek is megjelentek a japánkert művészetében.
A japán kert egyszerre gyönyörködtet és elgondolkodtat. A kerteket mint átfogó kompozíciót értékelhetjük, melyben a különböző szögekből láthatjuk, ahogy a természetben kifejeződnek az évszak, napszak és időjárás sajátosságai. Egyes japánkerteket csak arra szánnak, hogy a szemlélődő kívülről, egy bizonyos szögből nézze, vagy csak kívülről, de több szögből, de sok kert bejárható vagy körüljárható, az építője szándékainak megfelelően.
Az egyik legismertebb japánkert a Rjóan-dzsi templom sziklakertje. A japánkertek nagy népszerűségnek örvendenek Japánon kívül is, több kontinensen is megtalálhatóak, Magyarországon is több helyen van látogatható japánkert.
A japán kert története
Az egész Távol-Keleten Japánban maradt fenn a legtöbb műemléki jellegű kert, több mint 100.Ezek azonban az évszázados pusztítások és természetes elhasználódás miatt nem eredeti állapotukban maradtak fent, hanem rekonstrukciók, amik főleg az Edo-korból (1600-1867) származnak.A japán történelem írott forrásai alapján azonban biztosra vehető, hogy a japán kertépítészet a korai államalapítás koráig, az 5-6. századig, (más források szerint legalább a 8. századig nyúlnak vissza. A niva szó, melyet ma kert értelemben használnak, annak idején a sintó vallás szellemeinek, a kamiknak az imádásához használt helyet jelentette. A kamik a hegyekben, fákban, vizekben és a sziklákban is benne élnek, így a japánok szerint a természet közvetlenül tükrözi az istenek szépségét. Ezeket a szent helyeket kezdetben aszerint választották ki, hogy maga a természet hogyan alakította ki a helyet, később az emberek készítettek tavakat, rajtuk kis szigetekkel. A japán kerteknek (amennyiben nem száraz kertről van szó) ma is elmaradhatatlan része a víz akár patak, de inkább tó képében. A száraz kertekben alkalmazott sík felület, amit fehér homokkal hintenek fel, szintén összefügg a sintó vallással, mivel abban az ilyen területeken tartották a szertartásokat.
A kertekre vonatkozó legkorábbi utalásokat a Kodzsiki és Nihonsoki című 8. század eleji krónikákban olvasni. Ezek a mitikus első császárról, Dzsimmuról állítják, aki i. e. 660 körül uralkodott, hogy tavas kertet alakított ki a mijazaki szentélynél, az uszai szentélynél pedig az ottani tavas kert szigetére palotát épített. Az i. e. 475 körül uralkodó Kósó császár palotájának a neve is egy tavi szigeten épített villára utal. Egy legenda szerint pedig a 3. század elején Dzsingú, aki Csúai császár felesége volt, egy olyan palotát épített, amit cseresznyefákkal ültettek körül.
Forrás: wikipedia;
Kép: https://commons.wikimedia.org
