Az erősséget, a környező vidéket uraló Aba nemzetség tagjai emelték a XIII. század második felében. Csobánka fia, János előkelő lakott benne fiaival, akik 1301-ben felosztották maguk között az épületeit. Megfakult iratból ismerjük Benevárt, amiben egy vaskos öregtornyot, mellette palotaszárnyat, kisebb gazdasági helyiségeket és a bejáratot védelmező másik tornyot említettek meg. A hosszúkás, ötszögletű kővárat még kettős szárazárok is védelmezte a támadók ostromától. A XIV. század elején, urai kénytelenek meghódolni Csák Máté tartományúr hatalma előtt, a továbbiakban a Csobánka fiak őt támogatták fegyveres erejükkel. Az országot egyesítő Anjou Károly király győzelme után menekülniük kellett ősi fészkükből, melyet az uralkodó, Szécsényi Tamás főnemesnek adományozott oda. A továbbiakban ennek a főúri famíliának a tulajdonaként, a hozzá tartozó jobbágyfalvakból álló váruradalom jelentős értéket képviselt, mivel a közeli Gyöngyös mezővárosa is hozzá tartozott. Pusztulása a XV. század elején élt földesúr, Salgói Miklós báró viselt dolgai miatt következett be. A főnemest maga Luxemburgi Zsigmond király vonta kérdőre budai udvarában, fejére olvasva, hogy hamis pénzt veretett, és házasságtörő viszonyt folytatott Garai János nagyúr feleségével, Hedvig hercegnővel. Mindezen bűnökért Miklós bárót az országból való száműzetésre, valamint teljes birtokelkobzásra ítélték, míg négy várából kettőt, a perőcsényi Salgó várát és a mátrai Bene várát a földig lerombolták. Bene várát valószínű, hogy a szomszédos Pata várában meghúzódó husziták rombolták le, mert 1497-ben már elhagyott várhelyként „locus castri in territorio possessionis Bene” mint a Kanizsai család birtokát említik.
Maradványait az 1980-as években régészeti úton feltárták és kiegészítették, hogy az arra kiránduló érdeklődőknek felidézhesse az egykoron itt élt emberek lakóhelyét.

Cím: Gyöngyös (Mátrafüred)Mátrafüredtől északra, jelzett úton
Tel: +36-37-313-050
E-mail: [email protected]
Web: www.benevar.hu;http://www.szeporszag.hu/Mátrafüred