ialektika (görög διαλεκτική) szó jelentése: vitatkozás, vitakészség, érvelés. Eredetileg a beszélgetés és társalgás mestersége, melyben bizonyos modellek és szabályok elsajátítása révén valaki azáltal fedhette fel az igazságot, hogy vitapartnere gondolkodásában (érvelésében) előforduló ellentmondásokat hozta felszínre.[1] Filozófiai értelmet Szókratész fellépésével kapott, akinél a beszélgetés a tudományos eljárás egyik módja, amelynek segítségével a beszélők fogalmaikat vizsgálják, helyreigazítják s egyeztetik: itt a dialektika általában a fogalmakkal való módszeres bánásmód, a logikához hasonló módszer. Ilyen értelemben Platón, majd a középkorban Kant, később Hegel is foglalkozott a dialektikával. Utóbbi szerint a dialektika olyan metódus, amelynek jellemző vonása, hogy minden fogalom ellentéteket foglal magában, minden fogalom fejlődésen megy keresztül; e fejlődés közben ellentétekre bomlik, de csak azért, hogy azután új, magasabb egységbe összefoglalódjék.
A szókratészi dialektika elsődleges célja a fogalmak definiálása volt, mely hamis jelentéseken keresztül a végső helyes meghatározáshoz vezetett. Szókratész által válik filozófiai ággá a dialektika, mivel a beszéd művészetét a tudományosság szintjére emeli.
A platóni dialektika „a kérdés és továbbkérdezés következetessége révén juttatta érvényre a dolog tartalmát, mint a vélekedés egyoldalúságán túlmutató tárgyi konzekvenciát”. Értelmezése szerint, az egyetemesebb fogalmak, magukba foglalják az alacsonyabb rendű fogalmakat. A platóni dialektikában a gondolkodást a filozófia végső kérdései felé kell irányítani.
Kantnál a dialektika egyet jelent a szofisztikával, vagyis – ahogy ő nevezi – ez a látszat logika. Véleménye szerint ez egy olyan mesterség, ami az igazit, a valót hivatott leplezni. „Kant a dialektikát csak azért veszi igénybe, hogy megmutassa, micsoda tévutakra, önellentmondásokba kerülünk, ha olyan kérdésekre is feleletet akarunk, melyre az emberi ész képességeinél fogva már nem lehet hívatott, az Idee épen ennek a dialektikának köszönheti az egész munkának történelmileg talán a legjelentősebb gondolatát.” – írja Sándor Pál az Egy világpolgár gondolatai az emberiség egyetemes történetéről című tanulmány előszavában.
A következő lépést Hegel jelentette a dialektika rehabilitációjában. Hegel a filozófia (logika) elemi módszerének tartotta. „Logika” című könyvében kifejtette, hogy „minden fogalom fejlődése közben az ellentétébe csap át, hogy aztán az ellentétével együtt egy magasabb egységbe olvadjon (tézis, antitézis, szintézis elve).”
A filozófián túl azonban a dialektika még egy tudományterület: a kommunikációelmélet felé is nyitott, s ma már az érveléstechnika tárgykörébe tartozó egyik legmeghatározóbb módszerként tartják számon.
Forrás: wikipedia; Kép: Google;
