A 4 méter magas és 3 méter széles falovon üzeneteket oszthattok meg! Az első sorok Tatár Csillától érkeztek.

Hatalmas méretű faló uralja a Nyugati pályaudvar és a bevásárlóközpont mellett található területet, melyet 2016. március 16-20. között nézhettek meg. Az ország minden részéről várják azokat az üzeneteket, melyeket szeretnétek megőrizni az utókornak. A faló ezt követően vidéki körútra indul. Érdemes kimenni a helyszínre, mert március 18-án reggel 10 és délután 6 óra között 1000 darab fából készült ajándékot osztanak ki.

 

Monumentális falovat állítottak ki Budapesten

Az óriásméretű falóval és az időtálló gondolatokkal az Etyeki Pikniken, a Gyulai Pálinkafesztiválon, a Komáromi Napokon, a Gizella Napokon, a Bor, Mámor, Pécs rendezvényen, Szeged Napján és a Hetedhét Játékfesztiválon találkozhattok.

A Trilak célja a kampánnyal, hogy Magyarországon különböző területekről összegyűjtsön olyan értékeket, melyek időtállóak, egyének vagy közösségek üzeneteit mutatják be. Április 3-ig a trilak.hu/idotallo oldalon Ti is elküldhetitek az általatok fontosnak tartott mondanivalókat, a legjobbak pedig felkerülnek a faló oldalára. Az egyéni értékek mellett civil szervezetek és egyesületek üzeneteit is várja a PPG Trilak Kft., hogy a társadalmi ügyekkel és az inspiráló gondolatokkal minél többen megismerkedjenek.

„Az embernek az értékeit ápolni kell, ez nem csak tárgyakra, hanem emberi kapcsolatokra éppúgy vonatkozik, mint érzésekre, érzelmekre, gondolatokra. Az ember, amit ad, azt kapja vissza” – Tatár Csilla ezt az üzenetet szeretné megőrizni az utókornak, mely plotter technikával került fel a falóra.

Az installáció három hétig készült rétegelt lemezből, melyet oliva színű Aqua 3IN1 favédő lazúrral festettek le. A budapesti helyszínre 4 órán át építették a falovat, a vidéki városokba 7,5 tonnás teherautó szállítja az építményt. A Lazurán márkanév régóta jelen van a magyar festékpiacon, és egyet jelent a tökéletes favédelemmel, minőséggel és tradícióval, a festékek gyártója a PPG Trilak Kft.

Monumentális falovat állítottak ki Budapesten2

 

Itt találkozhattok a falóval

Etyeki Piknik: április 9.
Gyulai Pálinkafesztivál: április 16.
Komáromi Napok: április 30.
Bor, Mámor, Pécs: május 7.
Gizella Napok: május 8.
Szeged Napja: május 21.
Hetedhét Játékfesztivál: május 28.

 

Forrás: szeretlekmagyarország