2015 03 29 160754

Puskás Ferenc, Purczeld (Budapest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai arany és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó. Edző, az Aranycsapat kapitánya, közismert becenevén Puskás Öcsi, Spanyolországban Pancho névvel illették.

1950 és 1954 között a magyar futball válogatott csapatkapitánya és a Budapesti Honvéd meghatározó egyénisége volt. Az 1956-os forradalom leverésének hírére külföldön, először Bécsben maradt, ahová rövidesen felesége és gyermeke is követte. Később Spanyolországba költözött, ahol 1958-ban a Real Madrid legendás játékosa lett. 39 évesen hagyott fel játékosi pályafutásával és utána futballedzőként tevékenykedett. 1991-ben végleg Magyarországra költözött, ahol 1992-től az MLSZ utánpótlás-, majd nemzetközi igazgatója, végül pedig 1993-tól egy rövid időre a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. 2000-től kezdődően Alzheimer-kórral és más betegségekkel küszködött, a kórházat csak ritkán hagyhatta el. Egészségi állapota idővel egyre rosszabbra fordult. Puskás Ferenc 2006. november 17-én hunyt el.

Puskást minden idők legjobb magyar futballjátékosának tekintik, amellett, hogy Magyarországon és Spanyolországban máig is köztiszteletnek örvend, a sportág számos nagy alakja, például Cruyff, Beckenbauer vagy Di Stéfano is nagyra becsülte. Páratlan játékát a rendkívüli robbanékonyság, a tökéletes labdakezelés, a kiismerhetetlen cselek, a szellemes megoldások, a szinte centiméterre pontos átadások, a nem mindennapi helyzetfelismerés és a briliáns lövőkészség jellemezte. Akaraterejét igazolja, hogy amikor Spanyolországba igazolt, túlsúllyal küszködött, ám átállt a spanyol ritmusra, és rövid időn belül képes volt lefogyni a megfelelő szintre. Harmincéves kora után is képes volt a megújulásra, és a publikumot a régi játékával, sőt néha annál is jobbal kápráztatta el. Ismert volt erős és hihetetlenül pontos bal lábas lövéseiről.

Puskást az IFFHS a 20. század egyik legjobb európai játékosának tekinti. 2004-ben felkerült a neve a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó FIFA 100-as listára.

Élete

Gyermekkor, Kispesti AC

Puskás Ferenc apai ágon szegény sváb származású családba született Purczeld Ferenc néven (a dokumentumok szerint április 1-jén, az Uzsoki utcai kórházban,[3] azonban az esetleges április 1-i tréfák elkerülése végett a születésnapját április 2-án ünnepelte).

Édesapja, id. Puskás Ferenc (1903–1952) a Kispest FC játékosa volt, majd a Kispesti AC és jogutódja, a Budapesti Honvéd edzőjeként dolgozott. Édesanyja Bíró Margit (1904–1976) varrónő volt. A család 1937-ben magyarosította nevét Purczeld-ről Puskásra. A családban az anya és a gyerekek már nem beszéltek németül. Korai éveit egy kispesti házban töltötte, 32 felnőtt és 132 gyermek társaságában.

Tehetséges labdarúgó volt, már gyerekkorától kezdve remekül futballozott. Pénz hiányában ekkor még általában rongyokból és harisnyanadrágból készített labdával játszott a közeli grundon, ahol társaival napi tíz órát is eltöltött. Legjobb barátja, későbbi csapattársa, a szomszédban lakó Bozsik József („Bozsik Cucu”) volt. A másfél évvel idősebb „Cucut” tizenkét éves korában, az akkori szabályok szerinti korhatárt elérve, leigazolta a Kispesti AC kölyökcsapata. Puskás ezt látva addig könyörgött a klub intézőjének, hogy hamis igazolással, Kovács Miklós néven bevette őt is a csapatba. Édesapja mindkettejüket nagyon tehetségesnek találta és igyekezett csiszolni a játékukon.

Puskás már 15 évesen bekerült a kispesti felnőtt csapatba (a húszéves alsó korhatár kijátszása érdekében a korábban készített hamis adatokkal, Kovács Miklós álnéven), nem sokkal azután, hogy édesapja edzőként átvette azt. A csapat tagjaként 1943 őszén játszott legelőször, miután egy influenzajárvány miatt több játékosnak is távol kellett maradnia a nagyváradi NAC elleni mérkőzéstől. Ekkortájt kezdték idősebb játékostársai „Puskás Öcsinek” szólítani, és ebből az időszakból származik a „Sváb” becenév is.
A Budapesti Honvéd játékosaként sikerek a nemzeti válogatottban

1945 augusztusában a második világháború után első ízben összeállt magyar válogatottal vett részt az első nemzetközi mérkőzésen, melyen 5:2-re győzték le Ausztria csapatát. Képzéséhez és sikeréhez nagyban hozzájárult a csapat edzője, Sebes Gusztáv, akit lenyűgözött Puskás játékstílusa és aki megjósolta, hogy tanítványa egy napon a világ legjobb futballistájává válik.

2015 03 29 160914

1949-ben a Kispesti AC a Sportminisztérium védnöksége alá került, új néven, Budapesti Honvédként működött tovább. Mivel a klub ezután a Magyar Honvédséghez (akkori nevén a Magyar Néphadsereghez) tartozott, az állandó játékosai többnyire hivatásos katonák is voltak. Puskás másik közismert beceneve, a „Száguldó Őrnagy” innen ered. A Honvédnél töltött első éve során 50 alkalommal talált a kapuba és ezzel elnyerte első bajnoki címét. Ebben az időben a Budapesti Honvéd volt a legjobb magyar futballcsapat. Játékosai a nemzeti válogatott arculatát is meghatározták. Puskás a Honvéddal ötször (l.: 4.1) nyerte meg a magyar bajnokságot és négyszer szerzett gólkirályi címet. Ebben az évben megnősült és felesége, Hunyadvári Erzsébet haláláig kitartott mellette. Házasságukból egy lányuk született 1952-ben, Anikó.

Forrás: wikipedia; Kép: Google;