forrás: MTI

Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant vasárnap este Ankara belvárosában: a nagy erejű robbanás következtében 34 ember vesztette életét, 125-en pedig megsebesültek, 19 ember állapota súlyos . Tavaly október óta ez már a harmadik merénylet volt, amely a török fővárosban történt.

A külügyminisztérium nem tud magyar sérültről 

Körülbelül százan lehetnek a török fővárosban – mondta Menczer Tamás, a KKM szóvivője az M1 aktuális csatornán. Hozzátette, nem tudnak magyar áldozatról, vagy sérültről. A minisztérium mindenkit arra kér, hogy minél hamarabb regisztrálja magát a konzuli szolgálatnál, a www.konzuliszolgalat.kormany.hu oldalon, illetve a 00-90-533-699-3694-es ügyeleti számon.

A KKM szóvivője azt is elmondta: folyamatosan elemzik az információkat, de egyelőre nincs olyan döntés, hogy a 2-es kategóriába, vagyis a fokozott biztonsági kockázattal járó országok közé tartozó Törökország besorolásán változtatnának.

Már 34 halottja van az ankarai merényletnek
Kiégett autóroncs Ankarában 2016. március 13-án, miután feltehetőleg robbanószerrel megrakott autó rohant bele egy buszba a török főváros központjában, a Kizilay téren. (MTI/EPA)

Erdogan: a támadások erősítik Törökország elszántságát a terrorizmus elleni harcban 

A vasárnapi ankarai öngyilkos merénylethez hasonló támadások nem gyengítik, hanem erősítik Törökország elszántságát a terrorizmus elleni harcban – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök. Kiemelte: a terrorszervezetek ártatlan civileket vettek célba, mivel a török biztonsági erőkhöz képest az utóbbi időben erőhátrányba kerültek. Törökország nem mond le arról a jogáról, hogy megvédje magát, „térdre kényszeríti a terrorizmust” – fogalmazott.

A török elnök kifejtette: Törökország azért vált a terrortámadások célpontjává, mert az elmúlt években bizonytalanság volt tapasztalható a térségben. Erdogan határozottan elítélte a merényletet.

Ahmet Davutoglu török miniszterelnök a vasárnapi terrortámadást követően rendkívül ülésre hívta össze a nemzetbiztonsági tanácsot.

Mehmet Müezzinoglu török egészségügyi miniszter a tanácskozás után elmondta: 34-en haltak meg a vasárnap esti ankarai robbantásban, közülük 30-an a helyszínen, 4-en pedig már a kórházban vesztették életüket. Jelenleg 125 sérült ellátásáról gondoskodnak, 19 ember állapota súlyos, 7 személyen pedig műtétet hajtanak végre – számolt be róla az egészségügyi miniszter. Közölte: egy vagy két személy követte el az öngyilkos merényletet.

A kormányzó tájékoztatása szerint a robbanószerrel megrakott gépkocsit a város központjában lévő Kizilay tér mellett repítette levegőbe egy öngyilkos merénylő. A Dogan török hírügynökség jelentése szerint a robbanószerrel megtömött autó akkor robbant fel, amikor a tér egyik buszmegállójában hátulról belerohant az egyik buszba. A detonáció olyan hatalmas erejű volt, hogy két és fél kilométerre is hallották és látták a helyszín felett gomolygó füstöt. A helyszínre sok tűzoltót és mentőt vezényeltek. A teret a hatóság lezárta attól tartva, hogy második robbanás követheti az elsőt.

Egy a neve elhallgatását kérő magas rangú török kormányzati tisztségviselő elmondta, hogy a rendőrség adatai alapján kurd fegyveresek hajtották végre a támadást. Az egyik elkövető nő volt – fűzte hozzá.

Az eset miatt egy ankarai bíróság megtiltotta a hozzáférést a Facebook és a Twitter közösségi oldalakhoz, miután a felhasználók a fővárosi robbantást ábrázoló képeket osztottak meg fiókjaikon.

A világ vezetői is elítélték a merényletet

Francois Hollande francia elnök kifejezte mély együttérzését a török néppel. „Franciaország Törökország mellett áll a terrorizmus elleni harc folytatásában” – olvasható Hollande üzenetében. A francia államfő nem sokkal korábban az Elefántcsontparton elkövetett merénylet miatt is adott ki közleményt. A Grand-Bassam üdülővárosban történt támadásban egy francia állampolgár is meghalt.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azt írta a török elnöknek és a kormányfőnek küldött üzenetében, hogy mély szomorúsággal tölti el a szörnyű tett. „A terroristáknak fel kell fogniuk: bármennyire gyilkos is gyűlöletük, nem tudnak sem megtörni, sem megingatni bennünket. A nemzetközi közösség szigorúan, egységesen és határozottan meg fogja torolni tetteiket” – szögezte le.

David Cameron brit kormányfő megdöbbentőnek, Vlagyimir Putyin orosz elnök embertelennek nevezte a merényletet.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára azt írta közleményében: „Semmi nem indokolhatja az ilyen kegyetlen erőszakot. A NATO-erők együttérzők Törökországgal, és mellette állnak, eltökéltek abban, hogy felveszik a harcot a terrorizmus minden formájával szemben.”

John Kirby, az amerikai külügyminisztérium szóvivője pedig azt közölte: „Megerősítjük, hogy szilárd szövetségese vagyunk a NATO-tag Törökországnak a mindannyiunkat fenyegető terrorizmus elleni harcban.”

Elítélte a merényletet Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is.