Magyarország területének nagy része nem lakott település, hanem vidéki táj. A tájépítés a vidéki környezet fő alakítója, és hat az ott élő emberek mindennapjaira.
A tájvédelem kulcsa a környezet- és természetkímélő mezőgazdaság! Ezt az EU kiemelten támogatja. A támogatások nyertese nem lehet a nagyüzemi gazdálkodó réteg, inkább azoknak kell megkapniuk, akiknek nincs más lehetőségük a tisztességes megélhetésre.
Vagyis a kis táblákon, a kevésbé értékes területeken gazdálkodókat kell segítenünk, mert ők helyben meg tudnak élni, és az ő munkájuk révén alakulhat ki az ember keze nyomát magán viselő, de természetes állapotú táj. A magyar mezőgazdaságban struktúraváltásra van szükség – részint gazdasági kényszerűségből, részint a természet megóvása miatt is. A hazai birtokszerkezet kétpólusú: egyik oldalon a több ezer hektáros gazdálkodókat és szövetkezeteket, a másikon az átlagosan egy hektár földterülettel rendelkező gazdálkodókat találjuk. A nagygazdaságok versenyképessége nem kérdéses. További támogatásuk a nekik is járó, terület alapú támogatásokon túlmenően nem kiemelt cél. Hazánkban gazdasági szükségszerűségek miatt mintegy egymillió hektárt kell kivonni az intenzív mezőgazdasági művelésből. A figyelmet ezekre a kis gazdaságokra kell fordítani, amelyek birtokméretüknél fogva alkalmasak a táj sokféleségének megőrzésére. A több mint hétszázezer ilyen gazdálkodónak meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, amelyek mellett folytathatják a gazdálkodást.
Így biztosíthatjuk, hogy gyermekeink láthassanak túzokot, gyönyörködhessenek hegyi kaszálóink szépségében, ihassanak házi tejet, fogyaszthassák kiváló alma- vagy szilvafajtáinkat, és megszállhassanak a falusi turizmus felkínálta szállásokon. Ezzel elkerülhető a monokultúrás mezőgazdaság elterjedése, és megakadályozható, hogy Magyarországon végtelen kukoricatáblák terpeszkedjenek…
