forrás: hirado.hu

A Kos csodás napra ébred, a Bikának túl kellene lépnie egy sérelmén, az Ikrek feje felett egyre jobban összecsapnak a hullámok.

Kos (március 21.-április 20.)
Csodás napra ébred, ami nem véletlen, mert a párjával egy hullámhosszon vannak és mindent elkövetnek, hogy a harmóniát kettőjük között megőrizzék. Már sokat tanultak az elmúlt időszak problémáiból, és sokkal többre becsülik a kapcsolatukat annál, hogy a saját igazukhoz mindenáron ragaszkodjanak. Tudják, hogy szerelmük sorsa a kezükben van.

Bika (április 21.-május 20.)
Azt a sérelmet, amit mások okoztak, most sokkal nehezebben dolgozza fel, mert a lelke amúgy is fáj. Túlérzékenysége mögött a fel nem dolgozott bánat és probléma húzódhat meg, amit érdemes lenne minél hamarább elengedni. Nem érdemes túlságosan sokáig dédelgetnie, mert nem csak folyamatosan elrontja vele a hangulatát, hanem akár beteggé is teheti.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Egyre inkább összecsapnak a hullámok a feje felett, emiatt jogosan el van keseredve. Azonban nem olyan nagy a baj, amilyennek látszik. Természetesen, amikor a nehézségek közepén jár, akkor kilátástalannak érzi a helyzetét. De nincs miért aggódnia, mert amilyen gyorsan jöttek a felhők, és beborult az ég, olyan gyorsan el is mennek majd a feje felől.

Rák (június 22.-július 22.)
Szeretné minél hamarabb learatni a munkája gyümölcsét, de elfeledkezik róla, hogy most a sikerért keményen meg kell dolgoznia. Nem hagyhat ki lépcsőfokokat, mert csak folyamatos és kemény munkával érheti el a célját. Igaz, volt, amikor kevés energiával is célba ért már, de ez most nem az a helyzet. Ha nem akar megdolgozni érte, akkor el se kezdje.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Amennyiben kedve van egy új hobbit kipróbálni vagy egy új területen megmérettetni magát, akkor bátran lépjen és valósítsa meg az álmait. Az álmok is annyit érnek, amennyit megvalósít belőlük, máskülönben csak délibábokat kerget, és örökké elégedetlen   marad. Oroszlán jegyűként fontos, hogy kiélhesse az alkotásvágyát, és kilépjen vele a külvilágba.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Ne hozzon döntést egy fontos dologban, mert a kimenetele kétes. Várjon vele, amíg lecsillapodnak a kedélyek, és tökéletesen tisztán lát. Viszont, ha egészségügyi panaszai vannak, akkor ne halogassa az orvosa felkeresését. Jobb tisztán látni, mint fölöslegesen szorongani és rémeket látni. Nagy valószínűséggel nincs komolyabb baj, de fő az óvatosság.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Abban bízik, hogy ha nem jön közbe semmi, akkor minden feladatával időben végez és utána már szabad lesz, mint a madár. Szeretné az estéjét úgy eltölteni, hogy jusson ideje egy kis szórakozásra is. Ám a szólás úgy tartja, ember tervez, Isten végez, és ez most is beigazolódik. Mert az utolsó pillanatban megbízzák egy halaszthatatlan feladattal. De nem vállalja el.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Legyen résen, mert akire nem is gondol, éppen azon munkálkodik, hogy kikezdje a hírnevét. A fő eszköze a hízelgés, és a látszat kedvesség. Éppen ebben rejlik a veszélyessége, mivel nagyon tudja álcázni a valódi szándékait. Így rendkívül nyugodt, pedig ő a nagy megtévesztő. Főleg azokat az embereket tudja könnyedén manipulálni, akik becsületesek, de hiszékenyek.

Nyilas (november 22.-december 21.)
A kiegyensúlyozottságot a mai napon még hírből sem ismeri. Ideges és feszült, ezért legszívesebben egyedül maradna, de muszáj emberek közé mennie. Az idegei nehezen viselik a stresszel járó helyzeteket, emiatt puskaporos légkört teremt maga körül. Nem képes fegyelmezni magát, ezért bárki legkisebb megjegyzésére is élesen és keményen reagál.

Bak (december 22.-január 20.)
Megfertőzte a szerelem, s mivel nem készült fel rá, így védekezni is képtelen. Kétségbe van esve, mert a megszokott gyógyszerei hatástalanok e betegség ellen. Hiába vigasztalják mások, hogy ez egy gyors lefolyású, és múló állapot, mégis attól tart, hogy érzelmi téren szövődményei lehetnek. A legrémisztőbb az lehet, hogy esetleg majd nem is akar kigyógyulni belőle.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Már bánja, hogy mindig szívesen áll mások rendelkezésére, a munkahelyén is túlzásba viszi a munkát. Ezért elhatározza, hogy most már valamit tennie kell. Néha szeretné a saját életét élni és nem egész napos szolgálatban lenni. Tudja, hogy sértődés lesz a vége, és arra is fel van készülve, hogy megpróbálnak lelkiismeret furdalást kelteni céljuk érdekében.

Halak (február 20. – március 20.)
Szerelmi életében pozitív fordulatra számíthat. Könnyebben képes a felmerülő gondokat megbeszélni a párjával. Nem nagyítja fel a legkisebb problémát, s ez a békés hangulat jótékonyan hat a szerelmi életükre is. Kettőjük között a szexualitás szoros kötelék, de szerelmük az állandó civódás miatt könnyen zsákutcába juthat. Óvja és védje meg a szerelmüket.