forrás: MTI

Több mint 250 menekült önként elhagyta az idomeni határátkelőnél lévő tábort, miután a két napja szakadatlanul ömlő eső sártengerré változtatta a környéket – jelentette a görög média csütörtök reggel.

Elsősorban gyerekes családok indultak el busszal az Athén mellett található, szervezett fogadótáborok felé. Ugyanakkor még mindig több mint 13 ezren várnak arra, hogy Macedónia megnyissa lezárt határát.

Sártengerré változott Idomeni
EPA/VALDRIN XHEMAJ

A balkáni útvonal gyakorlatilag lezárult a migránsok előtt. Szerda óta Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia is csak az útlevéllel és vízummal rendelkezőket engedi be területére, illetve azokat, akik ott akarnak menedéket kérni. Emiatt összesen mintegy 35 ezren rekedtek Görögországban.

A sártengerré változott idomeni menekülttáborban emberek százai, köztük gyerekek szenvednek légúti megbetegedésekben és hasmenésben – közölték a közeli Polükasztro kórházának orvosai.

A görög hatóságok és a segélyszervezetek is arra buzdítják az embereket, hogy hagyjanak fel az értelmetlen várakozással, és távozzanak Idomeniből.

Dimitrisz Ficasz görög védelmiminiszter-helyettes a hét elején jelezte: a tarthatatlan állapotok miatt kiüríthetik a határ menti tábort. Egy helyi határőr csütörtökön elmondta: egyelőre nem kaptak ilyen utasítást.

Eközben csütörtök reggel mintegy 800 migráns érkezett a pireuszi kikötőbe a görög szigetekről. Estére újabb kompot várnak körülbelül 300 emberrel a fedélzetén.

Kíosz sziget polgármestere felszólította az athéni kormányt, hogy azonnal indítson útnak egy kompot a sziget felé, ahol több mint 3000 regisztrált menedékkérő vár a továbbutazásra – jelentette az ERT görög közszolgálati rádió.