forrás: hirado.hu

Az Oroszlán most mellékszereplőnek érzi magát, a Szűz mindenképpen használja ki kreativitását a mai napon, a Bak keze alatt csal úgy ég a munka.

Kos (március 21.-április 20.)
Gondolja át kétszer is, hogy mit mond, mert ha meggondolatlanul improvizál, annak később biztosan megissza a levét. Azonban, ha a megfelelő helyen a megfelelően időben jól boldogul a kommunikáció útvesztőjében, akkor még a saját malmára is hajthatja a vizet. Ám, ha mellébeszél vagy éles, esetleg pikírt megjegyzéseket tesz, akkor most sok jóra nem számíthat.

Bika (április 21.-május 20.)
Sajnos, amire most annyira vágyik nem fog azonnal teljesülni. Jobb, ha beletörődik, hogy csak délibábot kerget, és az energiáját pazarolja vele. Legyen türelemmel, és várja ki a megfelelő időpontot, de ha eljön az ideje, amikor a terve megvalósítható, akkor ne tétovázzon, hanem lépjen. Igaz ez nem könnyű feladat, de kapkodással és erőltetéssel mindent elronthat.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Túlságosan is idealizálja párját, ezért nem lát tisztán a kapcsolatukban. Sajnos nem veszi észre még az ordító hibáit sem, mivel nagyon elfogult vele szemben. A környezetében már akad, aki csak finomabban, de van, aki már keményebben igyekszik felhívni a figyelmét arra, hogy nem lesz jó vége, ha nem veszi le a rózsaszín szemüvegét. Egyelőre nem tudja, mert a szerelem elvakítja.

Rák (június 22.- július 22.)
Magánéleti problémái nem oldódnak meg maguktól, ezért ne üljön ölbe tett kézzel, hanem cselekedjen. A legfontosabb, hogy megfogalmazza magában, hogy mivel elégedetlen, s hogy van-e reális alapja a neheztelésének, vagy csak felnagyítja a dolgokat. Csak ez után üljön le a párjával és mondja el neki a gondjait.  Ügyeljen a megfelelő szavakra és a stílusra is.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Mellékszereplőnek érzi magát, amit ebben az esetben nagyon nehezen visel el. Megszokta, hogy a legtöbbször a központban áll, és magához ragadhatja a kezdeményezést. Igényli, hogy mindenki körülrajongja, és hogy a figyelem központjában állhasson. Rendkívül nehezményezi, hogy nem mutathatja meg igazi énjét, pedig valakinek szeretne tetszeni.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
A mai nap kedvez minden olyan kezdeményezésnek, amivel a karrierjét építheti. Használja ki a kreativitását és a javaslatait ne fojtsa magába. A jegyében járó Jupiter bolygó egyengeti az útját, de ahhoz az is szükséges, hogy higgyen benne, hogy jó az, amit csinál. A hite már fél siker, a másik fele pedig a szorgalma és a másokkal való együttműködései képessége.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Olyan ügyesen éri el a célját, hogy senkit sem bánt meg vagy tol félre az útjából. Remekül ért ahhoz, hogy kivel hogyan jusson közös nevezőre, és képes a saját hullámhosszára hangolni bárkit a környezetében. Ehhez nincs szüksége manipulációra, csak csáberejére, ami nem más, mint a kedvessége és szerénysége. Irigyelik is sokan e tulajdonságaiért.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Biztos benne, hogy hamarosan megtalálja az ideális párját, akivel kiegészítik egymást, és nem is téved sokat. Amennyiben egyedülálló már nem kell sokat várnia, hogy az életében betoppanjon a „nagy ő”. Csáberejét csak tovább fokozza a jegyében járó Mars bolygó, így a kisugárzása miatt sem kell aggódnia. Viszont legyen visszafogott, mert e bolygó erőszakossá is teheti.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Nyugtalan és számos félelem gyötri, amiért nem képes kikapcsolódni. Attól tart, hogy a vetélytársai összefognak, és így akár képesek lesznek nagyobb előnyre is szert tenni. Bizonyítékai nincsenek, csak megérzései és sejtései, amit a jóakarói ültetnek el a fülébe. Már nem is tudja, hogy kinek is higgyen, és ez a bizonytalanság az, ami egyre jobban kikezdi az idegeit.

Bak (december 22.-január 20.)
Ég a keze alatt a munka és élvezi, amit csinál, de közben nem veszi észre, hogy mások helyett is dolgozik. Nagy lendületével és lelkesedésével elveszíti a határokat, és túllő a célon, amit a kollégái igen ügyesen kihasználnak. Úgy tesznek, mintha kevésbé értenének a feladathoz, és hagyják, hogy a munka dandárját elvégezze. Addig is jókat pletykálnak másokról.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Kollégája epés megjegyzését kár a szívére venni, hiszen, ha nem inge, akkor ne vegye magára. Engedje el a füle mellett a célzásait, higgye el, hogy ezzel tudja a legjobban megvédeni magát. Hagyja rá, nem érdemes felidegesíteni magát és elrontania a napját. Főleg ne rongálja emiatt az idegeit, mert a mentális állapota hosszú távon erősen kihat az egészségére.

Halak (február 20.-március 20.
Újra sikerül visszaszerezni kedvese szívét, de most már komolyan megfogadja, hogy mindent megtesz azért, hogy soha többé ne kelljen félnie, hogy elveszítheti. Idáig kissé könnyedén vette a kapcsolatát és túlságosan bízott a vonzerejében. El sem tudta képzelni, hogy valaha is meglazulhat a kötelékük, ezért nem is nagyon törte magát, hogy valamit is tegyen érte.