forrás: cnet.com/hirado.hu

A Google egyik mérnöke és a The Verge geek-folyóirat egyik szerkesztője saját kárán tanulta meg, hogy számít, milyen USB-kábelt dugunk a számítógépünkbe. Ők ugyanis a nem megfelelőt tették be laptopjaikba, amelyek ezután nem akartak működni. Illetve működtek, mert bekapcsolni bekapcsoltak, csak arra nem lehetett őket használni, amire elvileg gyártották a gépeket. Nem elég biztonságosak az újfajta USB-C típusú kábelek?

 Tényleg nem mindegy, hova dugjuk kábeleinket

Elsőre nem is hinnénk, mi múlhat egy szimpla, mezei USB-kábelen, hiszen naponta akár többször is ki-be dugjuk számítógépünk, töltőfejünk és egyéb szerkezeteink USB-nyílásaiba, hogy telefonunkat, vagy ha még van, zenelejátszónkat összekössük azzal.

Töltés, adatátvitel – ezért találták fel végül is ezeket a kábeleket, erre is használjuk őket, amíg el nem vesznek, vagy szakadnak.

Azonban, mint ahogy a közelmúltban egy mérnők és egy tech-újságíró azt megtapasztalta, előfordul, hogy a jó helyre rossz kábelt dug az ember.

A főszerepben egy újfajta, ámde a lassan megszokott USB-C kábel áll, illetve ennek két példánya: történt ugyanis, hogy Benson Leung, a Google mérnöke, és Dieter Bohn, a The Verge kiemelt szerkesztője fogott egy-egy ilyen típusú kábelt, és rádugták laptopjaik megfelelő portjára.

Két különböző típusú hordozható számítógép a történet két szenvedő alanya: Leung jó Google-alkalmazotthoz illően egy Chromebook-ba helyezte kábele nagyobbik fejét, Bohn igazi geek lévén egy MacBook Air-be.

A történethez tudni kell: az újfajta USB-kábelek rendelkeznek ellenállással, hogy a rajuk keresztül folyó áramot szabályozzák. Ugyanis a szabvány képes arra, hogy segítségével a mobiltelefon gyorsabban töltődjön fel, akár számítógépről, viszont a régebbi USB-s portok vagy akár a MacBook USB-je nem biztos, hogy képesek a megnövekedett áramigényt kielégíteni – mindenfajta sérülés nélkül.

Ami közös a történetükben a kábel fajtáján kívül, az az, hogy az utólag szerencsétlen mozdulat következményeként mindkét gép hibajelenséget produkált: a Chromebook be sem bootolt, a MacBook pedig nem vett tudomást arról, hogy rendelkezik USB-felületekkel.

USB A-C vs. Google&Apple 2-0?

Persze, ha nem volna valami furcsa és megmagyarázhatatlan a történetben, cikk sem született volna a témában: megkérdezett szakértők szerint elsősorban nem az újfajta kábel miatt történt elsősorban a hibajelenség.

Tudniillik a cnet.com által megkérdezett szakemberektöbbsége most hallott először ilyen jelenségről.

Olyanról volt tudomásuk, hogy rossz volt a kábel árnyékolása, vagy hibásan húzták be a szálakat, és emiatt pl. nem volt adatkapcsolat a gép és pl. a telefon között, de ilyen hibáról eddig nem volt tudomásuk.

A kábelhibára való gyanút mindenesetre növeli az, hogy mindketten utángyártott, Orzly márkájú USB-kábelt kötöttek a gépre, amit az Amazontól vettek.

Ugyanis Bohn egy Nexus 6P-t kötött össze egy MacBook Air-rel, de nem olyan kábellel, ami bírja azt, hogy a mobiltelefon 3 milliamperes áramfelvételre képes, viszont a MacBook USB-je csupán 1,1 milliamper leadására van beállítva.

Ugyanis a szabványnak megfelelő kábelben 56 kOhm-os ellenállás van, míg a mostani történetben említett két kábelben csupán 10 kOhm-os ellenállás volt.

Ha tehát nem akarunk pórul járni, akkor ne a kábeleken spóroljunk néhány száz, akár egy-két ezer forintot, mert előfordulhat, hogy a nem megfelelő kábel miatt tízezreket, ha nem százezreket veszíthetünk.