Cserkút története

Cserkút csendes hegyi falu, Baranya megye közepén, Pécstől Ny-i irányban, a város határától mintegy 5 km-es távolságban a Jakab-hegy lábánál található. A községet Pécs felől a 6-os úton Szigetvár irányában közlekedve a 204-205 km között jobbra, a hegy felé leágazó aszfaltos erdei úton, a kőbánya mellett ívelő Batvölgyi úton érhetjük el. Tömegközlekedési megközelítése Pécsről lehetséges, kővágószőlősi vagy bakonyai járatokkal.
A község neve a levéltári forrásokban több féle alakban fordul elő: Cherkutt, Cherkutth, Tserdkugh, Cserkuth és Cserkút. Ez a változatosság a falu sok évszázados múltjára utal.

Az első úrbéri felmérés szerint nevét a község déli részén lévő cser bokroktól borított dombok tövében fekvő vörös sziklák közül előtörő – egyesek szerint Csar-ra, mások szerint Cser-re keresztelt – forrástól nyerte. Ez a forrás fontos szerepet játszott a falu életében. Éltető vizet jelentett embernek, állatnak, s ide jártak mosni az asszonyok. Mai formájában 1933-ban foglalták a forrást, előterében „mosóház” is épült. A település értékeit védő önkormányzat a környékét rendbe tette, pihenőhelyet épített és információs táblát helyezett ki./ Tulajdonlási gondok miatt nem sikerült ugyanezt elérni a másik mosóhellyel, ami a falu délkeleti szélén a nádas részben az un. Nádosi kútnál volt, a falut a 6-os úttal nem régóta összekötő út mentén./ 2005. évben a fenti területet az önkormányzat megvette.

Már a török hódoltság alatt valószínűleg folyamatosan lakott magyar falu volt. De történelme a VI-IX századi avar-kori régészeti leleteken alapuló feltételezések szerint még a magyarok honfoglalásának. /Kárpát-medencei bejövetelének/ időszakához fűződik. Sőt a korai vaskorból, a Kr.e VIII-VII. századból és a római korból is leletek igazolják, hogy itt emberek éltek, temetkeztek.

A település első írásos emléke azonban 1291-ből származik, amely Cherkuth néven említett falu nemesembereiről egy per tanúiként szól. A török uralom esztendőiből az adózás nyilvántartása révén maradtak fenn írásos bizonyítékok. A gazdasági növekedés eredményeként a XIX.. század második felében már mintegy 400-an lakták a falut, amelyben a középkortól egészen a múlt század derekáig tartott fenn birtokot a pécsi káptalan.

Fontos kiemelten megemlíteni a falu ékes műemlékét, a katolikus templomot, amely román stílusban 1270-1290 között, harangtornya pedig a XIV században épült. A templomot többször felújították /legutóbb a rendszerváltozást követő években is/ Ennek köszönhetően ma is megkapó restaurált falfestményeket, külső-belső freskókat, és Prokop Péter papfestő alkotásait őrzi.

A községben 151 lakóház található, sok új és több eredeti állapotában megőrzött parasztház, illetve iparosház is.A falu lakosainak száma – kisebb visszaesés után – folyamatosan növekszik, jelenleg 514-en laknak e településen.

Érdemes megemlíteni, hogy 1949-ben 402, a 70-es években a mostaninál nagyobb területen már mintegy 800 lakosa is volt a falunak, majd a 80-as években egy kisebb fogyás után a zártkertes területek egy részét – ahol állandó lakosok is éltek – Pécshez csatolták.

Ugyanakkor egy nagyfokú kiköltözés kezdődött a közeli Pécsről és ettől kezdve folyamatos létszámbővülés figyelhető meg.

Vezetékes víz, szennyvíz és gázközmű van a faluban, szervezett szemétszállítás is történik.

A település saját zászlóval, bemutatkozó kiadvánnyal, térképpel is rendelkezik. Az elmúlt években az általános rendezési, a vagyongazdasági terv és a gazdaságfejlesztési koncepció mellett a településmarketing és idegenfejlesztési tervet és 2004-ben az új rendezési tervet is készítették.

A helybéliek kulturális és szabadidős programjai számára a könyvtár, a művelődési ház, egy sportpálya és egy horgászásra is alkalmas látvány-tó teremt lehetőséget. Önálló óvoda és iskola Cserkúton nincs. A gyermekek a közeli Pécsre és Kővágószőlős oktatási intézményeibe járnak.

A Kultúrház 80 fős közösségi termével és szociális blokkjával számos rendezvénynek ad helyet és gyakran kicsinek is bizonyul.

A helyi civilszervezetek rendezvényei és a közművelődési programok (ünnepségek, értekezletek, bálok, népfőiskola, műsoros rendezvények, klubfoglalkozások stb.) résztvevői töltik meg a felújított „nagytermet”.

Az épületben kapott helyet az orvosi rendelő is, ahol a kővágószőlősi körzet háziorvosa hetente rendel. Itt üzemel a község kis vegyesboltja és az egyik italboltja is. A másik a kirándulók által is kedvelt un. ”Alpesi” vendéglátó egység.

A kis települések sorában ritkaságnak számít, hogy számos civil egyesülete van: Cserkúti Polgárőr Egyesület, Cserkúti Horgász Egyesület, Cserkúti Faluszépítő és Környezetvédő Egyesület, Nyugat-Mecsek Falusi Vendéglátók Egyesülete, Nyugdíjas klub, Ifjúsági klub.

A falunak két újságja van: legrégebbi a „Falukép” című kiadványuk, amely havonta egyszer számol be olvasóinak az önkormányzat híreiről a falu közösségi eseményeiről. A másik az ugyancsak havonta megjelenő „Mi újság” c. kiadvány a faluszépítő egyesület gondozásában. A két havi lap írásos formában fórumot teremt a helyi nyilvánossághoz.

Jelentős zártkerti rész kapcsolódik a faluhoz, amely nagy hagyományokat őrző szőlő- és gyümölcs kultúrával rendelkezik.

A községtől déli irányban húzódik a Küjesfőd, a Köves földek elnevezéssel is ismert Cserkúti dombság, amelynek egy csodálatos természeti adottságú dombját Cana dombnak emlegetik a helyiek. A szántókkal, erdőkkel és legelőkkel takart dombsor kemény, ellenálló kőzetből alakult ki, amely megóvta az eróziótól az alsóbb szinten elhelyezkedő, puhább homokkő réteget. A jobbára gyermekfej nagyságú folyami kavicsot és durva homokot tartalmazó rétegben olykor gránit- és metamorfit kavics is előfordul. A dombtető a Jakab-hegy tetejével és déli lejtőjével együttes, csaknem 230 hektárnyi természetvédelmi területet alkot. Szemet gyönyörködtető kilátás nyílik a Jakab-hegy vonulatára és a Cserkúti medencére.

Turizmus:

Vendégház neve
Batvölgyi vendégház
Címe
7673 Cserkút, Árpád köz 9.
Telefonszáma
72/564-136, 30/3367756
Üzemeltető neve
Poprócsi Tímea
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, Árpád köz 9.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-136, 30/3367756
Internetes elérhetőség
www.falusiturizmus-cserkut.hu , www.itour.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
10+4
Szolgáltatások árai
2600 Ft/nap/éj; Szauna 800 Ft/óra; Masszázs 1500 Ft/fő
Egyéb információk

Vendégház neve
Borbolya vendégház
Címe
7673 Cserkút, Vörösdombi út 9.
Telefonszáma
72/564-140, 30/21-70-719
Üzemeltető neve
Szakácsné Fehérvári Erzsébet
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, Rákóczi u. 20.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-140, 30/21-70-719
Internetes elérhetőség
http://www.borbolyavendeghaz.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
4+2
Szolgáltatások árai
2500-10000 Ft/éj
Egyéb információk
Gyermekkedvezmény, üdülési csekk elfogadása, idegenvezetés Pécs belvárosában feltételekkel. Páratlan természeti környezetben, gondtalan pihenés! Ez a Borbolya Vendégház!

Vendégház neve
Czanadomb vendégház
Címe
7673 Cserkút, Petőfi S. u. 9.
Telefonszáma
72/564-148, 30/216-6896
Üzemeltető neve
Kovács Ágnes
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, Petőfi S. u. 9.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-148
Internetes elérhetőség
www.czanadomb.hu , www.falusiturizmus-cserkut.hu , www.itour.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
10
Szolgáltatások árai
2600 Ft/fő/éj / 6-8 fő foglalása esetén teljes vendégház bérelhető /
Egyéb információk
4 napraforgós vendégház, 3 szoba, tágas nappali, két fürdőszoba, saját udvar, nyársalóhely, csendes virágos település Pécs mellett.

Vendégház neve
Cserfa vendégház
Címe
7673 Cserkút, Petőfi út 10.
Telefonszáma
72/374-103
Üzemeltető neve
Antal Lászlóné
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, Petőfi út 10.
Üzemeltető telefonszáma
72/374-103
Internetes elérhetőség

Ágyak száma
2
Szolgáltatások árai
szállás ára 1600 Ft/fő/éj
Egyéb információk
Étkezés: reggeli-ebéd-vacsora. Kerti bútor, hintaágy, szobában főzés, háziállatok (baromfi, postagalamb), frissen szedett zöldség, gyümölcs. Parkolás zárt udvarban

Vendégház neve
Ezüstfenyő vendégház
Címe
Cserkút, József Attila u. 4.
Telefonszáma
374-153
Üzemeltető neve
Bakonyi Gábor
Üzemeltető címe
Kővágószőlős, Rákóczi u. 33
Üzemeltető telefonszáma
30/223-4410
Internetes elérhetőség
www.itour.hu
Ágyak száma
6
Szolgáltatások árai
2000 Ft/fő
Egyéb információk
Különálló családi ház, 2 szoba, konyha, étkező, fürdőszoba. Kertben féltető alatt kerti bútor, bográcsfőző. Parkolás az udvaron.

Vendégház neve
Forrás vendégház
Címe
7673 Cserkút, Alkotmány u. 14.
Telefonszáma
72/564-164
Üzemeltető neve
Kávé Józsefné
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, Alkotmány u. 14.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-164, 30/97-55-333
Internetes elérhetőség
www.itour.hu
e-mail: [email protected]
Ágyak száma
2+pótágy
Szolgáltatások árai

Egyéb információk
Ágynemű, törölköző, szobából nyíló fürdő, a szobában színes TV, hűtőszekrény, rádió. Gyermekkedvezmény. Zárt parkolási lehetőség. Kerti bútor, hintaágy, nyárssütőhely. Konyha és étkező közös a háziakkal.

Vendégház neve
Kőkapu vendégház
Címe
7673 Cserkút, József Attila u. 12.
Telefonszáma

Üzemeltető neve
Mérész Miklós Iván
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, Árpád köz 11.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-150, 70/5282342
Internetes elérhetőség
www.itour.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
2 apartmanban 8+1 fő
Szolgáltatások árai
2000-2500 Ft/fő/nap
Egyéb információk
Teljesen felszerelt konyha, végtakarítás, ágynemű, TV, UPC. Felújított parasztház, zárt udvarral (parkolás). Kutya-macska hozható. Tűzrakóhely, homokozó, kp-i gázfűtés, apartmanonként fürdőszoba, félpanzió. Előzetes megbeszélés alapján üdülési csekk elfogadása.

Vendégház neve
Mandula vendégház
Címe
7673 Cserkút, József Attila u. 13.
Telefonszáma
20/823-0757, 72/374-343 este
Üzemeltető neve
Burián Judit
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, József Attila u. 13.
Üzemeltető telefonszáma
20/823-0757, 72/374-343 este
Internetes elérhetőség
www.mandulahaz.atw.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
A család házának tetőterében lévő, külön bejárattal rendelkező apartmanban 6+2 fő elhelyezésére van lehetőség.
Szolgáltatások árai
2.600 Ft/fő/éj; pótágy 1.800 Ft
Egyéb információk
A nagy udvaron hinták, homokozó, csúszda, 450×90 cm méretű medence, kosárpalánk, lengőteke, tollas ütők, ping-pong asztal áll a nyaralni, pihenni vágyók rendelkezésére. A kertben bográcsozni, nyárson és rostélyon sütni lehet. Csacsink lovagolására is van lehetőség külön udvarban. A pécsi kulturális programokról tájékoztatót adunk. Étkezést (reggeli, ebéd, vagy vacsora) igény szerint biztosítunk (házi koszt). Az apartmanban légkondícionált nappali kétszemélyes ággyal és 2 db kétágyas hálószoba van. Jól felszerelt konyha, fürdőszoba, a nappaliban TV, DVD, Hi-Fi szolgálja a vendégek kényelmét. Parkolási lehetőség az udvarban. Reggeli 400 Ft/fő. Meleg ebéd, vagy vacsora 800 Ft/fő. Üdülési csekket is elfogadunk! A medence használata egy hétre 4.800 Ft. Gyermek kedvezmény 3-12 éves korig a szállásdíjra 30%, étkezésre 40%. Június 10-től augusztus 31-ig várjuk vendégeinket.

Vendégház neve
Vackor vendégház
Címe
7673 Cserkút, Petőfi u. 18.
Telefonszáma

Üzemeltető neve
Somogyváriné Koncz Margit
Üzemeltető címe
7673 Cserkút Petőfi u. 27.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-138, 30/9861078
Internetes elérhetőség
www.vackorhazak.hu , www.itour.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
15+4 pótágy
Szolgáltatások árai
2800-3500 /fő/éj
Egyéb információk
Bababarát szolgáltatás, félpanzió, Pécsről transzfer, grillező, nyársaló, üdülési csekk elfogadás, gyermekkedvezmény, háziállat hozható. Közös telken, két vendégházban, három külön bejáratú vendéglakás van. 4000 m2 szépen parkosított pihenőkert. Gyermekeknek hinta, homokozó, „magasles”, játékok. A lakások 4 napraforgós országos minősítésűek. A hálószobákon kívül jól felszerelt konyha (hűtő, mikro, kenyérpirító, kávé és teafőző) étkező, színes TV-műhold, hajszárító és zuhanyfülkés WC-fürdőszoba van minden lakásban külön-külön.

Vendégház neve
Vörösdombi vendégház
Címe
7673 Cserkút, József Attila u.5.
Telefonszáma
72/564-142, 20/9890-398
Üzemeltető neve
Szakács Gyuláné
Üzemeltető címe
7673 Cserkút, József Attila u.5.
Üzemeltető telefonszáma
72/564-142, 20/9890-398
Internetes elérhetőség
www.maganszallashely.hu/vorosdombi_vendeghaz_cserkut, www.itour.hu
E-mail: [email protected]
Ágyak száma
4+2 pótágy
Szolgáltatások árai
3500/fő/éj vagy 2 fő esetén 6600 Ft/ház/éj
Egyéb információk
Félpanzió, nyársalóhely, kerti bútor, üdülési csekk elfogadása. 4 napraforgós, összkomfortos vendéglakás 2 db 2 ágyas szoba + nappali, (pótágy lehetőség) jól felszerelt konyha, zuhanyzó, WC. Nagy kert, nagy udvar. Zárt parkolási lehetőség.

Cím: Cserkút Árpád köz 9.
Tel: +36 (72) 564 136
E-mail: [email protected]
Web: http://www.cserkut.hu/