forrás: BZI/hirado.hu

Balszerencsés sorozat jutott az Apple okostelefonjainak: mostanság szinte nincs is hét, amikor ne derülne fény egy újabb problémára.

Kiderült, hogy 1970 január elseje nem jó nap az iPhone-nak, iPadnek, és iPodnak: ha valaki dátumállítgatás közben véletlenül – szándékosságra gondolni sem merünk – 1970.01.01-et állít be időpontnak, már sikerült is téglát csinálnia drága iOS készülékéből. A hibát a Redditen, az internet kezdőlapjának nevezett közösségi oldalon tették közzé, s a Youtube-on számos videó mutatja be.

Mindössze annyit kell tenni, hogy a felhasználó hazavágja a rendszert, hogy a rendszeridőt a hetvenes évek első napjára állítja be, s a készülék összeomlik. Egyes reddites felhasználók találgatása szerint az időzóna beállítás, mások szerint pedig Unix-alapú rendszeridő a bug alapja. Az Apple még nem reagált az észrevételekre.

Nem ez az első órabeállítással kapcsolatos Apple bug.

Úgy tűnik, a lehalt készüléket csak Apple szervizben lehet javíttatni. Feltétlen érdemes valóban márkaszervizhez fordulni, mert mint nemrég megírtuk, már azzal is papírnehezéket lehet csinálni az iPhone-ból, ha nem hivatalos szervizben javíttatjuk.