Két kisgyermeket hagyott maga után. A Stúdió K társulata Facebook-posztban is közzétette a szomorú hírt.
Elhunyt Topor Rita színésznő, a Stúdió K Színház tagja. A 37 éves művésznő halálhírét a Stúdió K Színház tette közzé a Facebook-oldalán.

37 évesen halt meg Topor Rita színésznő

Búcsúzunk színházunk művészétől

Topor Rita
1978-2016

37 évesen halt meg Topor Rita színésznő

Egy anya a gyerekeit hagyja élete tanújául a világra, ha el kell búcsúznia. Aki nem csak anya, hanem színpadi szerepeinek szülője is, mint TOPOR RITA, emlékül hagyja a Stúdió K Színház társulatának és közönségének azokat az erős és tiszta tekintetű alakokat is, melyeket saját testéből, gondolataiból, érzéseiből, fiatal életének élményeiből, néha keserveiből, gyúrt össze és hozott világra. Garcia Márquez, Forgách András, Samuel Beckett, Zalán Tibor, Balla Zsófia, Békés Pál darabjainak hősei és esendő asszonyai most már örökre az ő vonásait hordozzák. Termékenyen élt, türelemmel távozott.

Nyugodjék békében!

A búcsúztatásra 2016. február 12-én 13 órakor kerül sor a maglódi köztemetőben. Akik szeretnék elkísérni utolsó útjára, egy szál virággal megtehetik.

Forrás: szeretlekmagyarország