Ludmila Sztrelnikova a Legfelsőbb Kozmikus Tudat Rendszereiből származó információk alapján fogalmazza meg a lélek mibenlétét, felépítését, ismerteti azokat a tényeket, amelyek az emberi lélek meglétét bizonyítják. Rávilágít arra, hogy mi történik a lélekkel a fizikai test halála után, hogy mi szükség van a vallási szertartásokra, megismertet bennünket azokkal az energetikai folyamatokkal, amelyekben részt vesz az ember lelke.
A Lélek felépítésének titkai

A Lélekről minden korábbi civilizációban tudomásuk volt az embereknek, viszont az ember csak arról tudott, hogy lélekkel rendelkezik, de semmilyen információja nem volt a Lélek felépítéséről, sem pedig a sajátosságairól. Az adott szubsztancia mindig titokzatos és ismeretlen maradt a számára, és a materiális síkon nem tudta semmivel igazolni a létezését. A Lélek egészen a XX. század végéig megismerhetetlen és láthatatlan maradt, és egyetlen egy ember sem tudott róla semmi konkrétumot mondani.

vntv

Könyvajánló

lélek szellem lelki fejlődés élet halál testen kívüli élmény tudat tudatosság testelhagyás túlvilág mennyország-video-könyv-ludmila sztrelnikova-

A lélek
A lélek felépítésének titkai avagy a felsőbb kozmikus tudattal való közvetítői kapcsolatok

Larisza Szeklitova és Ludmila Sztrelnikova

http://www.puskikiado.hu/book/8309

A könyvben a Felsőbb Tudat számos új információt tár fel az emberiség számára: az ISTEN és a Sátán által irányított világokról, az embernek a Kozmosz pozitív- vagy negatív Rendszerei programja által való fejlődéséról. Az ISTEN és az Emberiség Égi Tanítói elmondják, hogy ki és hogyan hozza létre a lelkeket, milyen lélek típusok fejlődnek a Föld bolygón, rendelkeznek- e lélekkel a növények, állatok, a bolygók és a csillagok.

A könyvnek köszönhetően, az érdeklődő olvasó számos váratlan új felfedezést tehet a saját lelke felépítéséről, megismerkedik az impulzus gyűrűvel és annak munkájával, valamint a saját felépítésében található és az emberiséget férfiakra és nőkre felosztó „nem”- agy meglétéről. A könyv elmondja, hogy miért van az embernek szüksége az alvásra, és azt is, hogy mi történik vele az álomlátás ideje alatt. Energetikai szinten feltárásra kerül az ember gondolkodói munkájának a mechanizmusa, kiderül a halál és a lélek inkarnációja mibenlétének a titka. Az olvasó megtudhatja, hogy mit is jelent valójában a karma és milyen kozmikus törvényt testesít meg.

A könyv számos új információt tartalmaz a Föld párhuzamos világairól, és az azokat benépesítő lényekről, valamint szó van benne a bolygót övező információs mezőről is.

 

forrás: Újvilágtudat