Kecel jellegzetes alföldi település. A Duna-Tisza köze nyugati felén három történeti-néprajzi táj: a Kiskunság, a Bácska és a Kalocsai Sárköz találkozásánál fekszik. Területe 11 ezer hektár, lakónépessége 9238 fő. Kecel első írásos említésével az 1198-ban készült oklevélben találkozni. Békés pásztornép lakta az államalapító királyok idején az egykori pusztát. A századok során tatárjárás, törökdúlás szórta szét az itt élőket, és 1584-ben elnéptelenedett. A mai Kecel születésének ideje 1734. Ekkor adta ki Patachich Gábor kalocsai érsek Kecel újratelepítésének oklevelét.
A településen a múlt században indult meg a polgári fejlődés. Felépült az első iskola, megalakult az ipartestület. Postát, tűzoltóságot és rendőrállomást kapott Kecel. Bekapcsolódott az országos vasúthálózatba. Felépült a ma is álló községháza. Kecelt 1993-ban nyilvánították várossá. Azóta is igen sokat fejlődött: befejeződött a Sportcsarnok építése, gázhálózat létesült, sor került a közvilágítás korszerűsítésére, a városközpont arculata megváltozott. A várost számtalan parkja, szökőkútja, köztéri szobra varázsolja otthonossá, kultúrálttá. Kecel határában található természetvédelmi terület, az ún. Vörös-mocsár növény és állatvilága igen gazdag, megszámlálhatatlan tavaival igazi horgászparadicsom.
A település lakóinak többsége római katolikus vallású. A kalocsai érsekséghez tartozó katolikus közösségnek 2 temploma van, melyeket 1802-ben, illetve 1981-ben szenteltek fel. Az Evangéliumi Pünkösdi Közösség modern imaháza 1993-ban épült. Az alapfokú oktatást az Aranya János Általános Iskola látja el. A TG Virágdekor Szakiskolában virágkertészeti, dísznövénytermesztő, laboráns és még számos hasznos képesítést szerezhetnek a fiatalok, továbbá művészeti alapiskola és esti gimnázium működik.
A közművelődési feladatokat a Könyvtár és Művelődési Ház látja el. A könyvkölcsönzés mellett rendszeresen szervez a könyvtár kiállításokat, irodalmi és szórakoztató műsorokat. A helytörténeti múzeumban állandó kiállítás keretében ismerkedhetnek a város múltjával, régészeti emlékeivel. Európában egyedülálló a Pintér Művek szabadtéri Hadtörténeti Múzeuma.
Nagy múltú, országszerte ismert a Kecel Folklóregyüttes, amely a helyi kulturális hagyományok őrzője és népszerűsítője. Minden évben tavasszal és ősszel nyitja meg kapuit a keceli „Bozsó János” Alkotótábor, melyre az ország minden részéből érkeznek festőművészek, akik Kecel nevezetességeit, tájait örökítik meg festményekben.
Havonta jelenik meg a Kopogtató című helyi újság, mely ingyenesen jut el minden keceli családhoz. 1991-ben írtuk alá a hivatalos együttműködési megállapodást Kecel és a németországi Schwarzenbruck között. A Nürnberg melletti településnek 8700 lakosa van és adottságai is sokban hasonlítanak Kecelhez, ezért nem csak kulturális kapcsolatok élnek, hanem a partneri együttműködés kiterjed a polgárok széles körére és a gazdasági együttműködésre is. Az idelátogatóknak a nagy múltú mezőgazdasági kultúra értékeit kínálja a város, híresek a borai, zöldség- és virágkertészei, 2600 hektáron termelnek szőlőt, melyből a borászok a mindennapok borát készítik, melyek íz és zamatokban gazdag, könnyű, kiváló minőségűek.
A legnagyobb borkereskedő cégek:
„KECEL-BORKER” Kft., Benyeda Borászat, Vancsura és Társa Kft., Lejóker Kft., Ferró Borkereskedés, Szőlőfürt Mg. Szövetkezet.
Legjelentősebb ipari és kereskedelmi vállalkozások:
Pintér Művek, Modus Vivendi Kft. (építőipar), Kecskés Kft. (építőipar), Stilfa Kft. (faipar), Vas és Neonipari Kisszövetkezet (festékszóró berendezések), Fejes és Társa Kft. (vágóhíd és húsfeldolgozó), Rében Kft. (szeszipar).
Számos rendezvényt, nemzetközi és országos hírű fesztiválokat rendeznek a városban. Július második hétvégéjén Országos Arató Fesztivál, Harmonika verseny és Folklórtalálkozó kerül megrendezésre. A programban szerepel aratóverseny, folklórműsor, országos harmonika verseny, népművészeti és kirakodóvásár, nép játékok.
Minden évben több tízezer nézőt vonz december első hétvégéjén a FLÓRA Virágfesztivál. Programjai virág és dísznövény kiállítás, virágkötészeti verseny és bemutató, szaktanácsadás, virág- és ajándékvásár, képzőművészeti és vadászati kiállítás. Szálláslehetőségeket nyújtanak a Flóra-ház, a Borika Fogadó és a Korona Hotel, mely termálfürdővel várja vendégeit. A „Fürtös” és a „Táncoló Tölgy” vendéglőkben a szakácsművészet mestermunkáit kóstolhatják meg a betérő vendégek.
Rendezvények:
• FLÓRA Virágfesztivál
• Tavaszköszöntő Virágfesztivál a TG Virágdekor Szakképző Intézetben
• Off Road Terepjáró verseny
• Országos Aratófesztivál és Folklórtalálkozó Országos Harmonika verseny
• Keceli „Szüreti nap”

Múzeumok Nyomtatás E-mail

Látnivalók:

Helytörténeti Múzeum:

1996. október 20-án nyílt meg a Városi Múzeum a Szabadság tér 15. szám alatt. Létrehozásáért jelentős áldozatot vállalt Kecel Város Önkormányzata, berendezése dr. Bárth János és a könyvtárosok érdeme. A kiállítási anyag helyi gyűjtésből – melyben kiemelkedő szerepet vállalt Veréb István és Kovács Attila tanár -, a régi helytörténeti gyűjteményből, illetve az iskola szakköri anyagából állt össze. Ezek elhelyezését segítették a helyi vállalkozók felajánlásai.
A kiállított anyag nagy része a múltat idézi: régi szobabelső, használati tárgyak, gazdasági felszerelések, különböző iparos szerszámok, műhelyrészletek, régi irattári dokumentumok, új mely napjainkban is gyarapodik adományokból
Magyarországon egyedülálló, egy fiatal keceli lány, Travnik Mariska híressé vált fotói, melyekre véletlen találtak rá az egyik ház padlásán és Nánai István fényképész mester mentett meg az utókor számára.
A különtermében Kecelen élő vagy innen elszármazott kortárs művészek alkotásai tekinthetők meg.
A Városi Múzeumnak állandó nyitva tartása nincs, de előzetes bejelentkezés alapján, bármikor szeretettel fogadja a látogatókat.

Bejelentkezés:
Városi Könyvtár és Művelődési Ház
6237 Kecel, Szabadság tér 17.
e-mail: [email protected] email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
Tel.: 06-78/420-344

Pintér Művek Hadtörténeti Múzeum és Haditechnikai Park:

HADITECHNIKAI PARK
A kontinensünkön páratlan méretű és színvonalú szabadtéri Hadtörténeti Múzeum és Haditechnikai Park négy fő kiállítási szakterületből áll, de jelenleg is folynak munkálatok mind teljesebb összhatás elérésének érdekében.
A fegyvermúzeumban kiállításra került a Magyar Honvédségben rendszeresített pisztolyok, puskák, géppuskák, kézi fegyverek szinte teljes arzenálja, és itt található meg a szenzációszámba menő, rendkívüli érdeklődésre számot tartó, Kádár János által használt és gyűjteményéhez tartozó vadászfegyverek összessége is.
A múzeum második fő kiállítási csoportja a magyar tüzérség fő- és kiegészítő eszközeit ábrázolja, a tüzér katonák korhű egyenruhájával, öltözékével és egyéb segédeszközeivel együtt. Aki viszont a kicsinyített változatokra, a miniatürizált harcászati eszközökre kíváncsi, az bőven kielégíthető érdeklődését az eddigi tapasztalatok alapján kiemelten látogatott makettházban. A liliputi méretekben kialakított látnivalók nemcsak a hadászati eszközöket mutatják be abszolút pontossággal, hanem a különböző csatákban, háborúkban alkalmazott manőverezési megoldásokat és a stratégiailag megalapozott, szinte hadművészetnek nevezhető felhasználási, alkalmazási módokat is.
A 68 ezer négyzetméteres kiállítási tér leglátványosabb, minden korosztály figyelmét felkeltő, több mint 3 hektáron elhelyezkedő része a szabadtéri haditechnikai park és a hozzá szervesen illeszkedő, hozzá kronológiailag és stílusában is illő szoborpark. Itt gyakorlatilag a Magyar Honvédség történetének összes kiemelkedő korszaka végigkövethető, szemléletesebb és talán áttekinthetőbb képest festve a magyar történelemről, mint bármelyik históriás könyv vagy az általános, illetve középiskolai szakirányú tankönyvek tárháza.
Akik kevésbé érdeklődnek a haditechnika, a hadtörténet iránt, azoknak is felejthetetlen élményt nyújt a rendezett, igazi katonai felvonulási alakzatban elhelyezett gépek és hadi eszközök egymást kiemelő látványa. A több ezer kiállított darab közül kiemelkedő történelmi események kötődnek például a T-34-es tankokhoz, a különböző fejlettségi fokozatú, a hadászatot forradalmasító lokátorokhoz, az érdekes látványt nyújtó páncélozott harcjárművekhez és a legendás rakétakilövő állomásokhoz
A repülés, a repülőgépek szerelmeseinek ritka és emlékezetes órákat nyújthatnak az itt hajtóműveikkel együtt kiállított, szinte felszállásra kész állapotra helyreállított katonai repülőgépek.
A MIG-15-ös, 17-es, 19-es, 21-es, 23-asok mellett a kuriózumnak számító SZU-22-es is látható, de találkozhatunk az Öböl-háborúból hírnevet szerzett SCUD- rakétával is csakúgy, mint a különböző típusú és felszereltségű helikopterekkel.
A négyesztendős, időt és energiát nem kímélő, megfeszített munkával létrehozott, számtalan országos és nemzetközi hírű szakember teljes elismerését kiérdemlő haditechnikai látványosság, amelyet kora tavasszal a köztársasági elnök adott át ünnepélyes keretek között, május óta tízezreket vonzott.
Az idegenforgalmi kiadványokban is fő helyen szereplő, éves szinten akár 100-150 ezer Kecelre látogató potenciális turistát jelentő fegyverarzenál már a külföldiek érdeklődését is felkeltette.
A vendégkönyv tanúsága szerint Európa valamennyi államából voltak már látogatók, ami az Európai Unióba való mielőbbi csatlakozáshoz is nagyban hozzájárulhat. De Európán kívül is több tengerentúli delegáció magyarországi tervei között szerepelt a keceli Pintér Művek Hadtörténeti Múzeum és Haditechnikai Park. Sőt a sokoldalú kapcsolatokra jellemzően felélénkült a szakterületen dolgozó külföldi tudósok, történészek és a magyar szakemberek közötti párbeszéd is.
Remélhetőleg ez a fajta kontaktus a Pintér Művek segítségével még szorosabbá és elmélyültebbé válhat, hogy pozitív például szolgáljon, és hirdesse a világban a fegyverek, hadászati eszközök békés célú hasznosításának lehetőségét, és alkalmat adjon a különböző népek, nemzetiségek egymásra találásának Kecelen, az Európa-hírűvé vált Pintér Művekben.

www.pintermuvek.hu
H-6237 Kecel, Rákóczi úti ipartelep
Tel: 78/420-444

Horgászat, vadászat Nyomtatás E-mail

Horgászat:

A helyi Sporthorgász Egyesület kezelésében a DVCS -n és az un. Sima –tóból lehet horgászni, ahol az Országos Horgászrend van érvényben. Fajlagos fogási tilalom nincs, csak méretkorlátozás van, de szürkeharcsa esetében az sincs.
Minden évben több mázsa halat telepít az Egyesület, így most 45q kárászt, 12q pontyot, 6q amurt, 4000 db növendék süllőt a horgászók örömére.
Horgászengedélyt és napi jegyet váltani a Császártöltési utcai Horgászboltban lehet Németh Istvánnál, valamint minden hónap utolsó szombatján 9 órától horgászvizsgát tehetnek az érdeklődők, melyre szintén a Horgászboltban kell jelentkezni.

ARANYKÁRÁSZ HORGÁSZEGYESÜLET:
Elérhetőség: 6237, Kecel, Temető u. 14
Vezetőségi tagok: Kecskés László elnök Tel: 06-20/9393-772
Gazdasági vezető: Szentgyörgyi Sándor Tel.: 06-20/9582-886

Az egyesületről:

A keceli Aranykárász Horgászegyesület 1980-ban alakult, azóta folytat folyamatos horgászatot vízterületein.

A horgászegyesület taglétszáma 2005-ben elérte a 155 főt.

Vizeink.: Természetvédelmi Területen fekvő

– II. bányató 7 ha területű
– DVCS 11 km hosszú szakasza
A tavak Kecel város határában helyezkednek el, mintegy 5 km távolságban. Megközelítése az 54-es főközlekedési úttól lehetséges, ahonnan három közútnak minősülő földúton lehet eljutni a bányatavakhoz. Horgászaink kultúrált környezetben, füvesített, fásított tóparton élvezhetik a környezet szépségét és a horgászat örömét.

A DVCS-n horgászható terület 32,8- 43,38 fkm- ig, 6,1 ha. Azaz a Ságodi-hídtól a

hajósi zsilip előtti transzformátor állomásig
Vizeinkben folyamatos haltelepítéssel tartjuk fenn a halállomány megfelelő mennyiségét és minőségét.

Vizeinkben fogható halak:

Aranykárász, compó, süllő, dévér, keszeg, csuka, ponty, törpeharcsa, ezüstkárász.

A méretkorlátozás alá eső halakból, napi három fogható, kettő lehet egyforma.

Az egyesület tagja a Horgászegyesületek Országos Szövetségének, ebből fakadó törvényes keretek között területi jegy, napi jegy váltható.

Programok:

* Az egyesület fiatal tagja folyamatosan részt vesznek a Bácska Kupa versenysorozatban, több versenyt nyertek.
* Évi három verseny rendezése van a programban, tavasszal, egy nyílt horgászverseny, nyáron egy piknikkel egybe kötött családi nap, ősszel pedig egy csuka illetve rablóhal fogó verseny.
* A környezet rendbetartása érdekében évente kettő alkalommal rendezünk természetvédelmi napot, ami keretében általános takarítást és egyéb feladatokat végzünk.

Vadászat:

A helyi Béke Vadásztársaság vadászterülete 10 ezer hektár, mely apró- és nagyvadban igen gazdag.
Szarvas, őz, vaddisznó, sakál, róka, nyúl, fácán, vadkacsa szezonálisan vadászható.
Rendszeresen fogadnak bel- és külföldi vendégvadászokat. A májusi őzbakvadászat és az őszi nyúl és fácánhajtás a legnagyobb esemény. Több aranyérmes és érmes szarvasbikát is lőttek a Kecel környéki erdőkben.

Szálláslehetőség :

Flóra Vendégház
Szállás
6237 Kecel, Fő tér 1.
Tel.: 78/420-211

Korona Hotel és Strandfürdő Kft.
Szállás, Camping, Uszoda, Termálfürdő, Étterem
6237 Kecel, Vasút u. 58.
Tel.: 78/420-442

Szőlőfürt Mg. Szövetkezet Szabadidőpark és Lovarda
Szállás, lovaglás, lovasiskola, horgászat.
Tel.: 78/420-422

TG. Virágdekor Szakképző Iskola és Kollégium

Szálloda

Egyágyas szobák 4.900 Ft/fő/éj
Kétágyas szobák 3.750 Ft/fő/éj
Háromágyas szobák 3.550 Ft/fő/éj

Felszereltség: fürdőszoba, WC, műholdas TV, telefon, légkondícionálás, Internet, hajszárító, minibár, széf a recepción

Kollégium

Három-négyágyas szobák 3.200 Ft/fő/éj
Nyolcágyas szobák 2.500 Ft/fő/éj
Nyolcágyas szoba 4 szállóvendég esetén 2.800 Ft/fő/éj
Nyolcágyas szoba 14 éves kor alatt 2.000 Ft/fő/éj

Felszereltség: közös zuhanyzó, WC, kábel TV, telefon az előtérben, a szobákban Internet-hozzáférési lehetőség

Szállás teljes ellátással vagy félpanzióval igényelhető. Paraszttálas reggeli 950 Ft/fő áron rendelhető.
Az iskola területén kellemes park fogadja a pihenni vágyókat. Gépkocsival érkező szállóvendégeknek zárt parkolási lehetőséget biztosítunk. Szolgáltatásaink között szerepel családi rendezvények, tanácskozások, konferenciák, kiállítások, fesztiválok igényes megrendezése, mely szolgáltatás egész évben igénybe vehető.

Érdeklődés, szobarendelés:

Tel: 78/422-910; 78/422-911 vagy 30/688-9083

Fax: 78/422-910

Cím: 6237 Kecel, Május 1 tér 13.

Cím: Kecel Fő tér 1.
Tel: +36 (78) 420 200
E-mail: [email protected]
Web: http://www.kecel.hu/index