Turista információk: Baja, a vizek és ízek városa
Budapesttől 160 km-re délre, a Duna és a Sugovica holtág partján épült ez a hangulatos város, környékén a gemenci ártéri erdő védett növény- és állatvilágával. Mintegy negyvenezer lakosával évszázadok óta a magyar, német, szerb és horvát nemzetiségek közös,békés otthona. Ezt a sokszínűséget őrzik a helyi épületek, hagyományok és családnevek is.
Baja főbb látnivalói közé tartozik a mediterrán hangulatú Szentháromság tér, melynek dísze a neoreneszánsz Városháza. Nemzetiségi örökségeink közül a Szent Miklós görögkeleti Plébániatemplom, a Bunyevác Tájház, és a könyvtárként működő klasszicista Zsinagóga a legismertebb. A Türr István Múzeum várostörténeti-, néprajzi- és halászati kiállítása segítségével megismerhetjük Baja és térsége történelmi és kulturális emlékeit, ma is élő hagyományait.
Csodálatos természeti környezetben a dunai holtágak, zátonyok és az árnyas vízpartok kiváló strandolási-, sportolási illetve horgászati lehetőséget kínálnak. Személyhajó-, és yacht kikötő várja a vízen érkezőket. Kellemes kirándulások tehetők a nemzeti park térségében sétahajóval, erdei kisvasúttal, kerékpárral vagy csónakkal is.

Minden év júliusának második szombatján, a város főterén és a Petőfi-szigeten rendezik meg a Bajai Népünnepély – „A halászlé ünnepe a halászlé fővárosában” – elnevezésű programot, amelyen 2000 bográcsban készül a híres halászlé. A bajai vendéglőkben az év minden napján megkóstolható ez a nevezetes étel, számos tájjellegű specialitás mellett. A Bajához közeli két pincefalu, Nemesnádudvar és Hajós hangulatos, zenés borprogramokat kínál, Nagybaracska és Dávod pedig termálfürdőjével várja a vendégeket.

Szálláshelyek-Unterkünfte-Accommodation
Bárka Pihenőház /RESTHOUSE / FREIZEITHAUS 6500 Baja-Dunafürdő, Bárka u. 75.
Tel: (00 36) 70/612-9930, 70/258-2505
E-mail: [email protected]
Árak: 2.200 HUF /fő + IFA 100 HUF /fő
BKM Önkormányzat Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény szállásai:
Kollégium: 6500 Baja, Barátság tér 18.
Tel: 79/322-599
Tanház vendégszobái: 6500 Baja, Szegedi út 10.
Tel: (00 36) 79/427-556, 06-70/333-6375
E-mail: [email protected]
Ifjúsági szálláshely, Youth hostel, Jugendherberge
(Átalakítás miatt zárva 2007-ben! It’s closed due tu construction work in 2007)
Country House 6500 Baja, Petőfi-sziget Március 15. stny. 22.
Tel: (00 36) 79/326-585
Árak: 6.500-14.000 HUF /fő/éj
Duna Wellness Hotel*** Baja, Szentháromság tér 6.
Tel: (00 36) 79/324-844, Tel/fax: 79/323-224
E-mail: [email protected]
Honlap: www.hotelduna.hu
Árak: 6.100-19.800 HUF/2fő/éj + IFA 200 HUF /fő/éj
Üdülési csekk elfogadó hely, Mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik
Eötvös József Főiskola Kollégiumai
Baja, Deszkás u. 2. Tel: (00 36) 79/324-451
Baja, Széchenyi u. 18/b Tel: (00 36) 79/326-056
E-mail: [email protected]
Honlap: www.ejf.hu
Árak: 1.000-3.750 HUF /fő/éj + IFA 100 HUF /fő
Ifjúsági szálláshely, Youth hostel, Jugendherberge
Fizető vendéglátó / HOLIDAY HOME / FERIENHÄUSER: Kácsorné Bányai Mária
Baja, Kápolna u. 5.
Tel: (00 36) 79/325-548, 06-30/491-7969
E-mail: [email protected]
Árak: 2.500-3.000 HUF /fő/éj
Fizető vendéglátó / HOLIDAY HOME / FERIENHÄUSER: – Krizsán Istvánné
Baja, Batthyány u. 2.
Tel: (00 36) 79/322-831
Árak: 3.500-6.000 HUF /fő/éj
Fizető vendéglátó – Mathiász vendégház / HOLIDAY HOME / FERIENHÄUSER: – Bányiné Jurás Gyöngyi
6500 Baja, Mathiász utca 34.
Tel: (00 36) 30/282-0194
E-mail: [email protected]
Ár: 2.500 HUF/fő/éj-től; 14.000 HUF/ház/éj+ÁFA
Gimi Panzió Baja, Oroszlán u. 2/a.
Tel: (00 36) 79/428-485
Honlap: www.belfoldiszallas.hu
E-mail: [email protected]
Árak: 5.000-6800 HUF /szoba
Hotel Kaiser Panzió Baja, Hattyú u. 2. és Tóth Kálmán u. 12.
Tel: (00 36) 79/520-450, fax: 79/520-451
E-mail: [email protected]
Honlap: www.hotels.hu/kaiser
Árak: 9.000-17.000 HUF /fő/éj + IFA 200 HUF /fő/éj
Mozgáskorlátozottak is igénybe vehetik
Ifjúsági Tábor 6500 Baja, Petőfi-sziget 5.
Tel: (00 36) 79/324-022
Árak: 2.000-7.200 HUF /szoba/éj + IFA panzió részben 200 HUF /fő/éj egyéb szállásnál 100 HUF /fő/éj
Ifjúsági szálláshely, Youth hostel, Jugendherberge
Kolibri Panzió 6500 Baja, Batthyány u. 18.
Tel: (00 36) 79/321-628
E-mail: [email protected]
Árak: 5.500-10.000 HUF /szoba/éj
Napfény Motel 6500 Baja, Monostori út 47.
Tel: (00 36) 79/321-052, fax: 79/322-254
Honlap: www.napfenymotel.hu
Árak: 5.000-11.000 HUF /szoba/éj + IFA 200 HUF /fő/éj
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Kollégium 6500 Baja, Duna u. 33.
Tel: (00 36) 79/520-930
E-mail: [email protected]
Árak: 2.280-2.964 HUF /fő/éj + IFA 100 HUF /fő/éj
Ifjúsági szálláshely, Youth hostel, Jugendherberge
Sport Üdülő 6500 Baja, Petőfi-sziget (Teniszpálya mellett)
Tel: (00 36) 70/332-8373, Tel/fax: (00 36) 79/323-438
E-mail: [email protected]
Árak: 4.000-7.000 HUF /szoba/éj
Ifjúsági szálláshely, Youth hostel, Jugendherberge

Vizafogó Panzió 6500 Baja, Petőfi-sziget, Március 15. stny. 27.
Tel/fax: (00 36) 79/326-585
E-mail: [email protected]
Árak: 7.000-11.000 HUF / szoba/éj
Szálláshelyek Baja környékén – Umgebung von Baja – Surroundings of Baja
Bácsalmás – Sárga Csikó Panzió 6430 Dob u. 2.
(00 36) 79/342-569, fax: 79/342-857
Árak: 5.200-5.800 HUF /fő/éj
E-mail: [email protected]
Érsekcsanád – Vadász Motel 6347 Meggyfa u. 32.
Tel: (00 36) 79/466-755, 06-30/35-84847
Árak: 2.500 HUF /fő/éj
Dávod – Pipacsos Pihenőház/ HOLIDAY HOUSE / FERIENHAUS 6524 Dózsa György u. 75.
Tel/fax: (00 36) 79/324-842, 30/915-2380
E-mail: [email protected]
Honlap: www.pipacsoshaz.hu
Árak: 2.500-7.000 HUF /fő/éj
Falusi turizmus, Rural tourism, Dorftourismus
Dávod – Kemping /CAMPING 6524 Béke tér 1. (a fürdő területén)
Tel: (00 36) 79/481-301, 481-041, 30/641-71-26
Web: www.davodfurdo.hu
Sátorhely /ZELTPL
Dunafalva – Fodor-Ház 6513 Park u. 1.
Tel: (00 36) 69/332-075, 332-020 (üzenet)
Ár: 3.500 HUF /szoba/éj
Dunafalva – Kemping /CAMPING Duna part
Tel: (00 36) 70/319-14-52, 06-30/484-41-95
Ár: 500 HUF /fő/éj Nyitva: június 17.-augusztus 31.
E-mail: [email protected]
Hajós – Judit Panzió 6344 Pincefalu, Borbíró sor 1.
Tel/fax: (00 36) 78/404-832
Árak: 5.000-12.500 HUF /szoba/éj
E-mail: [email protected]
Web: www.juditpanzio.hu

Hajós – Pince apartmanok /CELLAR APARTMENTS – Foglalás: Kovács Borház 6344 Jókai Mór u. 23/A.
Tel: (00 36) 78/404-947
Árak: 6.000-7.500 HUF /szoba/éj
E-mail: [email protected]
Honlap: www.hajos-kozseg.hu , www.kovacsborhaz.hu
Nagybaracska – Kemping / CAMPING 6527 Mohácsi út 1. (a fürdő területén)
Tel: (00 36) 70/335-7348
Ár: ingyenes/ kostenfrei/ free Nyitva: június közepétől augusztus végéig
Web: www.nagybaracska.hu
Nemesnádudvar – Knáb Panzió 6345 Széchenyi u. 25.
Tel/fax: (00 36) 79/478-466, tel: 79/478-060
E-mail: [email protected]
Honlap: www.hotels.hu/knab_panzio
Árak: 6.600-18.100 HUF /fő/éj
Üdülési csekk elfogadó hely
Nemesnádudvar – Muskátli Fogadó 6345 Nyírfa u. 13.
Tel: (00 36) 79/478-484, 478-001
E-mail: [email protected]
Honlap: www.hotels.hu/muskatlifogado
Árak: 3.500-5.500 HUF /fő/éj
Ósükösd – Turistaház (faházak, kőházak) 6346 Sükösd, a Dunától 1 km-re
Tel: (00 36) 79/323-474, 06-30/9530-062
Árak: 950-2.500 HUF/nap
E-mail: [email protected]
Web: www.osukosd.hu
Ifjúsági szálláshely, Youth hostel, Jugendherberge
Sükösd – Gruber Sörház 6346 Dózsa György út. 43.
Tel: (00 36) 79/363-899, 363-659
Árak: 2.800 HUF /fő/éj
E-mail: [email protected]

Múzeumok:
Türr István Múzeum:
Állandó kiállítások: Élet a Dunán – halászati kiállítás, Baja 300 éve város – Baja történetét bemutató kiállítás a múzeum Roosevelt téri kiállítótermében. Néprajzi csoportok Baja környékén – Népviseletek, használati tárgyak, bútorok, korabeli fotográfiák.
Nyitva: március 15-től december 15-ig, szerdától – szombatig, 10-16-ig. Ettől eltérő időpontokról csoportoknak információ: 79/324-173
Cím: Baja, Deák Ferenc u. 1.
Nagy István Képtár:
A hajdani Vojnich-kúriában, az 1830 körül épült klasszicista stílusú műemléképületben kaptak méltó helyet az 1937-ben létrehozott Baja Képtár legszebb darabjai. A XX. századi modern magyar képzőművészet reprezentánsait felvonultató gyűjteményben külön egységet alkotnak az erdélyi születésű, Baján élt festőművész, Nagy István (1873-1937) alkotásai. Rudnay Gyula (1878-1957) festőművész munkássága, bajai iskolateremtő tevékenysége adja a kiállítás másik nagy egységét. A Képtár épületét az egykori tulajdonos címere, az előtte álló kis teret Varga Imre Nagy Istvánról készített bronz mellszobra díszíti.
A Képtár március 18.-tól december 15-ig, szerdától – szombatig 10 és 16 óra között tart nyitva.
Cím: Baja, Arany János u. 1. Tel: 79/325-649
Éber Emlékház:
Baja a XX. századi képzőművészetének meghatározó szereplője az Éber család. A ház, amelyben éltek egyszerre mutatja be a városi polgári életmódot, valamint a művészcsalád munkásságát. A korabeli enteriőrök között nemcsak a család festő tagjai festményeinek legjavát ismerhetjük meg, hanem ? itt az Alföld és a Dunántúl találkozásánál – egy darabka Bácskát is, mely őrzi az eltűnt világ csodáját. Nyitva: május 18 – december 15-ig, keddtől – péntekig, 10-16 óráig.
Cím: Jókai M. u. 19. Tel: 79/324-216
Bunyevác tájház:
A török hódoltság után Észak-Bácskába vándorolt katolikus horvát népességnek, a bunyevácoknak század eleji lakáskultúráját, tárgyi emlékeit mutatja be a tájház.
Nyitva: március 29.-től december 15-ig, szerdától szombatig, 10-14 óráig.
Cím: Baja, Pandúr u. 51. Tel: 79/425-014 Nagy Pálné
Német Nemzetiségi Szoba:
A Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja ad otthont a Német Nemzetiségi Szobának, amely század eleji népviseleti és tárgyi emlékeket őriz.
Cím: Baja, Duna u. 33. Tel: 79/520-930/Főigazgatói titkárság
Deák Ferenc – Zsilip Múzeum:
A Deák Ferenc téglafalazatú hajó- és táp zsilip a Sugovica, a Ferenc tápcsatorna és a szeremlei Holt Duna találkozásánál épült 1875-ben. Ennek nyugodt, csendes, szép gondozott környezetében állandóan mozgó víz, 120 éves platánfák az 1916-ban épített szivattyútelep patinás épülete ad helyet a Múzeumnak, és az igényes rendezvények lebonyolítására alkalmas, kultúrált 100 fős konferenciateremnek (zárt gépkocsi beállási lehetőséggel, a szomszédban a Zsilip Étteremmel). A bejárat mellett áll Baja szülöttének, a csatornarendszer megújítójának Türr Istvánnak a mellszobra. A zsilipet védő, erősítő betonfal rézsűjén emléktábla mutatja a mindeddig legnagyobb és legpusztítóbb dunai jeges ár szintjét.
Cím: Baja, Szeremlei u. 81. Tel: 79/ 525-100,
Alsó-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatóság Baja, Széchenyi u. 2/c Tel: 79/525-100, fax: 79/325-212
Ady Endre Városi Könyvtár – Zsinagóga
Baja város könyvtára abba a nems arányokkal megépített későklasszicista épületben kapott helyet 1985-ben, amelyet a baja zsidóság Frey Lajos budapesti építésszel terveztetett az 1840-es évek elején. Az épületbe belépő egy vörös márvány kézmosó mellett és egy kisebb karzat alatt érkezik a főhajóba. A könyvtár közel 200.000 dokumentummal és a kor követelményeivel lépést tartó szolgáltatásaival Baja város és környéke információs központja.
Nyitva: Hétfőn 14-18 óráig, Kedd – péntek 10-18 óráig. Szombaton 8-12 óráig.
Cím: 6500 Baja, Telcs Ede u. 12.

Cím: Baja Szentháromság tér 1.
Tel: +36 (80) 860 600
E-mail: [email protected]
Web: www.bajavaros.hu