forrás: hirado.hu

Meg vagyunk döbbenve, szavakat nem talál az ember. Egész egyszerűen felháborító – így reagált a devecseri polgármester az M1 adásában a Veszprémi Törvényszék döntésére, amellyel a vörösiszapper valamennyi vádlottját felmentették.

A végsőkig ki kell állni az igazság mellett, fellebbezni kell az ítélet ellen, amely nagyban bántja a helyiek igazságérzetét – fogalmazott Ferenczi Gábor. A polgármester felidézte: maga is tagja volt a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottságnak, amely egyértelműen a „profithajhászást” jelölte meg a baleset fő okának. Ha betartották volna a környezetvédelmi előírásokat, a tragédia minden bizonnyal nem következik be – tette hozzá.

Clipboard14267-1024x576

A polgármester megjegyezte: a gyerekek és az idősebb korosztály soha nem fogja tudni feldolgozni a traumát, hiszen bár kaptak új házakat az emberek, az otthonukat, az emlékeiket elvesztették.

 

A Fidesz szerint igenis meghatározható a felelősi kör

Megdöbbentőnek tartja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója a vörösiszapperben csütörtökön született felmentő ítéletet – közölte a Fidesz alelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Németh Szilárd azt mondta: „elfogadhatatlannak tartjuk azt a döntést, hogy az ilyen típusú ügyeknek nincs felelőse”.

A kormánypártok természetesen tiszteletben tartják a független bíróságot – folytatta -, de azt akarják, hogy a magyar bíróságokon ne csak jog-, hanem igazságszolgáltatás is legyen.

Németh Szilárd arra kérte az illetékes hatóságot, hogy nyújtson be fellebbezést a tíz halálos áldozatot követelő katasztrófa ügyében.

A parlamenti képviselő szerint igenis meghatározható a felelősi kör.

Felháborodott a Jobbik

Felháborítónak, megdöbbentőnek és elképesztőnek nevezte a vörösiszapperben született felmentő ítéletet a katasztrófa körülményeinek vizsgálatára létrehozott korábbi parlamenti bizottság jobbikos elnöke a Veszprémi Törvényszék előtt csütörtökön.

Kepli Lajos újságíróknak úgy fogalmazott: a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság már évekkel ezelőtt bebizonyította jelentésében, hogy „a Mal Zrt. vezetőit egyértelmű felelősség terheli azért, hogy ekkora mennyiségű lúg volt a tározóban”, amelynek kiömlése tíz ember halálát és a milliárdos anyagi károkat okozta. Az ellenzéki politikus azt mondta: nincs a világon ország, ahol ilyen katasztrófának ne lenne felelőse.

Kepli Lajos reményét fejezte ki, hogy az ügyészség fellebbezni fog, és másodfokon „megfelelően szigorú ítéletet, letöltendő börtönbüntetést” hoznak.

„Csak ez az elfogadható, a felmentő ítélet semmiképpen sem” – mondta. Kilátásba helyezte, hogy a továbbiakban is minden fórumon hallatja hangját.

Ma azt láttuk, hogy „az igazságszolgáltatás csapta arcul az igazságot”, ami egy jogállamban egész egyszerűen elképesztő – fogalmazott.

Jogszabály-változást sürget az LMP

Az LMP szerint az ügy ismételten nyilvánvalóvá teszi, hogy a hazai jogrendszer nem alkalmas a környezeti katasztrófák megelőzésére és kezelésére, ezért a párt szabályozás-változást és az okozott kárral szinkronban lévő felelősségre vonást sürget – írta Sallai R. Benedek a Fenntartható fejlődés bizottság elnöke közleményében.

Szerinte vörösiszapperben született felmentő ítélet is azt bizonyítja, hogy Magyarországon sem a „szennyező fizet” elv, sem a megelőzés elve, sem az elővigyázatosság elve nem érvényesül, de még csak az illetékes hatóságnál sem felel senki azért, mert mindent rendben talált a katasztrófát megelőző ellenőrzéseknél.

Korábban az államigazgatásban, most pedig az érintett vállalatnál sem sikerült megtalálni a tíz emberéletet követelő, 40 négyzetkilométernyi területet elszennyező és 38 milliárd forintos közvetlen kárt okozó környezeti katasztrófa felelőseit – írta a politikus, aki szerint az LMP által már többször beterjesztett, de a Fidesz részéről mindig elutasított kötelező környezeti felelősségbiztosítási törvény elfogadásával lehetne változtatni a helyzeten.

„Magyarország nem maradhat olyan ország, ahol csak a profitnak van gazdája, a károk rendezése viszont mindig a társadalomra marad – ez elfogadhatatlan!” – írja az LMP képviselője.

Rossz a gyakorlat a PM szerint

A Párbeszéd Magyarországért a vörösiszap-perben hozott ítéletből az a következtetést vonta le, hogy a magyar hatósági és szabályozási gyakorlat sem a környezeti balesetek megelőzésére, sem a felelősségi viszonyok tisztázására nem alkalmas.

Jávor Benedek az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a valódi felelősök megtalálásához hiányzik a szándék, a valódi megoldás azonban a nagy környezeti kockázatú ipari tevékenységek átfogó európai szabályozása lenne.

Az EP-képviselő úgy fogalmazott: annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy kik és mit rontottak el, biztosan nincs szükség hat évre.

Már a baleset utáni hónapokban elkészült első független jelentés felsorolta, hol hibáztak az erősen lúgos vörösiszapot tévesen besoroló és a gátszakadás előtt műszakilag mindent rendben találó hatóságok, illetve a helytelen technológiákat alkalmazó és a környezeti kármentesítést elmulasztó tulajdonosok – emelte ki.

Mindebből a bíróság előtt semmi sem állt meg: a hatósági felelősséget nem is vizsgálták, az érintett vállalat illetékeseit pedig felmentették – tette hozzá.

Jávor Benedek arra is kitért, hogy a bírósági döntés rámutat a hazai szabályozási és hatósági gyakorlat hiányosságaira: sem a környezeti károk megelőzése, sem a kárfelelősség érvényesítése nem működik, a terhek minden hasonló esetben az adófizetők közösségére hárulnak.

A PM bízik benne, hogy a felsőbb jogi fórumok közelebb jutnak majd a valódi felelősökhöz, egyben tovább küzd azért, hogy az európai Parlamentben minden tagállamra érvényes, a nagy kockázatú ipari üzemeket biztosítékadásra és felelősségbiztosítás megkötésére kötelező szabályozás szülessen – jelentette ki az EP-képviselő.

Megdöbbent Devecser 

Meg vagyunk döbbenve, szavakat nem talál az ember.

Egész egyszerűen felháborító – így reagált a devecseri polgármester az M1 adásában a Veszprémi Törvényszék döntésére.

A végsőkig ki kell állni az igazság mellett, fellebbezni kell az ítélet ellen, amely nagyban bántja a helyiek igazságérzetét – fogalmazott Ferenczi Gábor.

A polgármester felidézte: maga is tagja volt a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottságnak, amely egyértelműen a „profithajhászást” jelölte meg a baleset fő okának.

Ha betartották volna a környezetvédelmi előírásokat, a tragédia minden bizonnyal nem következik be – tette hozzá.

A polgármester megjegyezte: a gyerekek és az idősebb korosztály soha nem fogja tudni feldolgozni a traumát, hiszen bár kaptak új házakat az emberek, az otthonukat, az emlékeiket elvesztették.