Egy új tanulmány szerint a következő évtizedek egyik legnagyobb egészségügyi kihívása egy sokszor figyelmen kívül hagyott kórokozó lehet. A kutatók szerint a gyomorrákot okozó baktérium világszerte több millió ember életét sodorhatja veszélybe, pedig időben felismerve és kezelve a fertőzések nagy része megelőzhető lenne.
A Nature Medicine című tudományos folyóiratban megjelent legfrissebb kutatás szerint a 2008 és 2017 között születettek közül 15,6 millió embernél alakulhat ki gyomorrák életük későbbi szakaszában. A becslések alapján az esetek 76 százalékáért – vagyis 11,9 millió megbetegedésért – egy gyomorrákot okozó baktérium, a Helicobacter pylori felelős, amely már korán megtelepszik a szervezetükben.

Fotó: 3DMEDISPHERE/SCIENCE PHOTO LIBRA / SKX
Gyomorrákot okozó baktérium: miért ilyen veszélyes a Helicobacter pylori?
A Helicobacter pylori baktérium már gyermekkorban megfertőzheti az embert. A legtöbben nem tapasztalnak tüneteket, ezért a betegség sokáig rejtve marad. Ugyanakkor a baktérium éveken, akár évtizedeken keresztül is gyulladást okozhat a gyomor nyálkahártyájában, ami hosszú távon daganat kialakulásához vezethet. A fertőzés ráadásul könnyen terjed; akár csókolózással, vagy hányadék, széklet útján is elkapható. A kutatók szerint ez a jelenség részben magyarázatot ad arra is, hogy miért nő a gyomorrák előfordulása a fiatalabb korosztályokban.
Világjárvány lehet belőle – Ázsia a leginkább veszélyeztetett
A WHO Rákkutatási Ügynöksége 185 ország adatait elemezve arra jutott, hogy amennyiben nem történik beavatkozás, 2101-ig (amikorra a 2017-ben születettek elérik a 84 éves kort) 11,9 millió olyan rákbetegség alakulhat ki, amely egyértelműen a gyomorrákot okozó baktériumhoz köthető.
- Az esetek több mint kétharmada (8 millió) Ázsiában várható.
- Az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Svájc, Norvégia és Izland együtt összesen 471 000 esettel számolhat.
- Afrika eddig kevésbé érintett: 2022-ben még alacsony volt az előfordulás, de 2101-re 1,4 millió ilyen esetet jósolnak – ez hatszoros növekedés.
A gyomorrák jelenleg a világ ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedése, és évente körülbelül 770 000 halálesetet okoz.
A megelőzés kulcsa: szűrés és kezelés
A tanulmány szerzői szerint a helyzet súlyos, de nem reménytelen. A kutatók úgy vélik, széles körű szűrőprogramok és az időben elvégzett antibiotikumos kezelések akár 75 százalékkal csökkenthetik a gyomorrák miatti megbetegedések számát.
Az IARC (a WHO nemzetközi rákkutatási központja) munkatársa, Dr. Jin Young Park úgy fogalmazott:
Demográfiai változások miatt sok országban nőni fog a gyomorrák-terhelés. Sürgősen összehangolt megelőzési stratégiákra van szükség, és fel kell készíteni az egészségügyi rendszereket az esetszámok várható emelkedésének kezelésére.
Ezek a gyomorrák tünetei – ne hagyd figyelmen kívül!
A gyomorrák tünetei sokszor általános emésztési panaszoknak tűnnek. A leggyakoribb jelek:
- tartós gyomorfájdalom,
- puffadás,
- hányinger,
- étvágytalanság,
- ok nélküli fogyás,
- vérszegénység,
- sötét színű (fekete) széklet.
Ha ezek a tünetek tartósan fennállnak, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni. Akár egy egyszerű Helicobacter pylori-teszt is életet menthet.
Fontos a tudatosság
Bár a gyomorrákot okozó baktérium elleni küzdelemhez nem kell áttörő technológia, csupán szervezettség és tudatosság, sok országban mégsem történik semmi.
Elengedhetetlen, hogy az egészségügyi hatóságok prioritássá tegyék a gyomorrák megelőzését, és felgyorsítsák az erőfeszítéseket a kontroll érdekében
– figyelmeztetett a tanulmány vezetője.

